fbpx

Bemutatkozott a ŠKODA Karoq

Május 18-án Stockholmban bemutatkozott az új ŠKODA Karoq. A legújabb ŠKODA SUV számos vonást örökölt ugyan a nagyobb testvértől, a Kodiaq-tól, mégis teljesen önálló karakterű modell lett. Hogy mit örökölt még, és miben teljesen új a ŠKODA Karoq? Ezt járjuk most körbe. 

A külső-belső méretek már a bemutató előtt ismertek voltak, de vegyük őket újra sorba. A ŠKODA Karoq 4382 mm hosszú, 1841 mm széles, és 1605 milliméter magas. A 2638 milliméteres tengelytáv a ŠKODA hagyományokhoz híven, rendkívül nagy helykínálatot nyújt az utasoknak. És persze nem is lenne igazi ŠKODA, ha nem lenne a csomagtere is hatalmas, alapban 521 literes.

 

„Érzelemdús és dinamikus dizájn, számos kristályokra emlékeztető elemmel. Ez a ŠKODA új SUV dizájn nyelve.”

„Connectivity” – Első a kategóriájában:

A ŠKODA Karoq mindent tud, amit ma ebben a témában tudni lehet. A legnagyobb méretű érintőkijelző 9 collos is lehet, és az általános információkon túl (navigáció, rádió, médialejátszás, gépkocsi beállításai), megnézhetjük rajta a várható időjárást, de akár híreket is olvashatunk. „Persze, ha sokat fogdossuk, majd biztos meglátszik rajta minden ujjlenyomat” – horkanhatnak fel most sokan. „Ááá, dehogy” – válaszoljuk mi.  Hiszen elsőként a márkánál úgynevezett „kézmozdulat-vezérlést” kapott, tehát hozzá sem kell érnünk ahhoz, hogy vezéreljük. Természetesen vészhívó rendszerrel is felszerelték, de a Kodiaqban, illetve az Octaviában megismert proaktív szerviz asszisztenssel, a CareConnect rendszerrel is rendelkezik.

Az LTE szabványú mobilinternet rendszer és a WiFi hotspot opció segítségével pedig az utazás közben szörfözhetnek a neten a ŠKODA Karoq utasai.

Az erre alkalmas telefonokat a Phonebox opció nem csak kábel nélkül képes tölteni, de vezeték nélkül kapcsolja össze őket a külső mobilantennával is. Ezek után nem meglepő, hogy a Karoq ismeri az összes ma elfogadott mobilkapocsolódási szabványt, így Apple CarPlay, Android Auto és MirrorLink kompatibilis.

A legnagyobb újdonság azonban csak most jön!

A ŠKODA  Karoq kapta meg először a ŠKODA  történetében a teljesen személyre szabható digitális műszeregységet, mely igazából egyetlen hatalmas LCD kijelző. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: várhatóan az egyik legnépszerűbb extrája lesz ez a Karoq-nak.

Unknown 11 1

Vezetéstámogatás a csúcson

 

A ŠKODA Karoq a legfejlettebb vezetéstámogató rendszereket kapta meg. Vigyáz utasaira ha sávot váltanánk, a tempomat városban is araszol a dugóban helyettünk, a parkolás pedig szinte minden variációban lehetséges automatikusan is. Sok balesetet előz majd meg a városi vészfékasszisztens, amely immár a gyalogosok előtt is képes megállni, ha veszélyt érzékel, a kiállási asszisztens és a tolatókamera pedig az egyik legrettegettebb szituációban (kitolatás olyan helyről, ahonnan nem látjuk a keresztirányú forgalomat) akadályozza meg a baleseteket.

A vonóhorog sem csúfítja el a Karoq lendületes formáit, amikor nincs rá szükség, és az újdonságnak számító vontatmány asszisztenssel egyedül is rá lehet tolatni a vontatmányra. Elegánsan, mintha csak simán leparkolnánk valahová.

Unknown 40
FDV6b6023 skoda karoq8

LED-ek mindenhol

Aki ma menő, az LED-del világít maga elé. De maga köré és mögé is. A ŠKODA Karoq fényszórói, beleértve ködlámpát is, teljesen LED technológiát alkalmaznak, ezáltal sokkal jobb látási viszonyokat teremtve sötétedés után. De gyáraik nem csak itt használtak LED-ket, hanem az utastérben is. Az utastérvilágítás mellett a műszerfalba és az ajtókba opcióként kérhető a hangulatvilágítás, amely fényét 10 féle színben állíthatjuk be magunknak, hangulatunknak megfelelően. Az autó hátulján a lámpatesteknél a helyzetjelző-féklámpa-ködfényzár trió világít LED-ekkel, de a rendszámtábla sem hagyományos izzókat kapott. Apró geg, de mégis mosolyt csal az ember arcára, az ajtó aljába épített kilépőfény.

Unknown 16

És erőben sincs hiány

Mindez jól hangzik, de mit sem ér, ha nincs meg hozzá a kellő lendület. Nos, a Karoq-ban erről 2 féle benzin, és 3 féle dízel motor gondoskodik. A teljesítményük 115 és 190 lóerő között változik, de újdonságot jelent a teljesen új 1.5 literes benzines mellett (ami képes a hengerlekapcsolásra is), hogy mindegyikhez elérhető a 7 fokozatú dupla kuplungos DSG automata váltó is. A legerősebb motor csak ezzel, illetve összkerékhajtással lesz elérhető.

Teljesítémények lóerőben:

1.0 TSI BENZIN

1.5 TSI BENZIN

1.6 TDI DÍZEL

2.0 TDI DÍZEL

2.0 TDI DÍZEL

De mikor?

A nagyközönség számára először szeptemberben Frankfurtban, az autószalonon lesz látható a ŠKODA Karoq. A nagyobb piacokra ezt követően lép, hozzánk előreláthatóan az év vége felé érkezik. Látva a Kodiaq iránti hazai hatalmas érdeklődést, aki már ezek alapján beleszeretett a Karoq-ba (teljesen érhető módon), jól teszi, ha már most felkeresi valamelyik ŠKODA szalont, és jelzi érdeklődését a modell iránt.

FDV6b6025 skoda karoq40
FDV6b6025 skoda karoq39

Ha másra is kíváncsi…

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben
GO, FABIA GO!

GO, FABIA GO!

Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell.  Korábbi cikkeinkRitkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába...

bővebben
60 éves az OCTAVIA

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

FIGYELEM! Ez a posztunk ekkor frissült utoljára: 2018-01-01 . A benne szereplő Információk már érvényüket veszthették.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!