fbpx
SKODA Citigo

Viszlát Citigo! Isten hozott…

Úgy tűnik a legkisebb ŠKODA modell, a Citigo nem kap utódot. Bár az első hírek még arról szóltak, hogy a gyár utódjából tervezi piacra vezetni az első teljesen elektromos modelljét, most úgy tűnik, mégsem így lesz.

Kevés a boldogsághoz

A Citigo a ŠKODA legkisebb modellje nem önálló ötlet volt. Sőt! Leginkább annak köszönheti létét, mert szerették volna testvérmodelljének a Volkswagen Up!-nak a gyártási és fejlesztési költségeit  gazdaságosabbá tenni. Ez hívta életre a SEAT változatot is. A 2011-ben bemutatott és nem oly rég modellfrissítésen áteset Citigo azonban nem hozta azokat a darabszámokat, amiket vártak tőle. További rosszpont volt, hogy bemutatásakor egy olyan szegmensben, a szupermini kategóriában jelent meg, amelynek eladásai folyamatosan csökkennek. És ezen az sem változtatna, ha elektromos hajtást kapna. Hiszen a vásárlók nem akarnak kisebb autóba ülni csak azért, hogy elektromos autójuk lehessen. Sőt, egyes felmérések szerint az emberek egyáltalán nem akarnak elektromos autóba ülni, amíg az nem tudja teljesen ugyanazt nyújtani, mint a jelenlegi dízel vagy benzines autójuk.

skoda citigo

„A Citigo azért szűnik meg, mert ebben a szegmensben folyamatosan csökkennek az eladások.” – Petr Šolc 

Az Up! miatt kell mennie?

Petr Šolc a ŠKODA régiós értékesítési vezetője szerint nem kell összeesküvés elméletet keresni a modell megszűnése mögött. „A Citigo azért szűnik meg, mert ebben a szegmensben folyamatosan csökkennek az eladások. A jelenlegi modell várhatóan 2019-ig marad gyártásban” – mondta.

Persze ebben teljesen igaza van, de azért a képlet nem ilyen egyszerű. Hiszen más gyártók kínálatában továbbra is szerepelnek ilyen modellek. Azonban jelen pillanatban, amikor a ŠKODA gyártási gondokkal küzd, (értsd: nincs elég gyártói kapacitása, hogy kielégítse a keresletet) valóban luxusnak tűnik a Citigo kínálatban gyártása a Volkswagen konszern minden márkájánál.

Így konszern szinten megmarad az Up!, míg a ŠKODA a felszabaduló gyártási helyeket a sokkal menőbb és jobban is jövedelmező kis SUV-nak, a napokban bemutatkozó SEAT Arona testvérmodelljének adhatja. Aminek, hogy-hogy nem épp 2019 környékén esedékes az érkezése. A neve biztosan nem Citigo lesz, hiszen a Fabia utódjának alapjaira épül, és ahogy már kezdjük megszokni, minden ŠKODA SUV neve „Q” betűre végződik.

Így hát R.I.P. Citigo, Isten hozott „Fabiaq”?

skoda A0 SUV
Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

A Škoda Auto megkezdte a felfrissített Octavia sorozatgyártását a Mladá Boleslav-i fő üzemében. A márka bestsellerének felfrissített negyedik generációja többek között áttervezett hűtőrácsot, új, második generációs LED mátrix fényszórókat és a ChatGPT integrációját...

bővebben

GO, FABIA GO!

Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell.  Korábbi cikkeinkRitkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába...

bővebben

Alexa, feltöltött már a CITIGO?

Ha ŠKODA CITIGOe iV, vagy mondjuk egy konnektoros hibrid SUPERB áll a garázsban, akkor ezentúl az Amazon Alexa használatával távolról elindíthatod vagy leállíthatod a töltésüket, de azt is ellenőrizheted, hogy mekkora a hatótáv éppen, szabályozhatod a légkondit és a...

bővebben

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!