fbpx
Unknown 1 9

Superb vagy Insignia? – Totalcar teszt

|

10 millió forint körüli autók pózolnak a képeken, de manapság az árkategóriában a többség prémium márkajelet vagy SUV-t akar, leginkább mindkettőt, egyben. A kommersz, tágas limuzin kihalófélben van, de vajon melyik a életképesebb mamut?

SKODA Superb 9,2 colos központi egység

Az Opel PR és marketing gépezete egészen zseniálisan tud egy-egy új modellt hype-olni. Az első sejtelmes részletfotók megjelenésétől a sok lépcsőben, apránként adagolt műszaki adatokon át egészen a leleplezésig folyamatosan az érdeklődés középpontjában tudják tartani az újdonságukat. Mindezt sikerült olyan szinten tökélyre fejleszteniük, hogy mire az első menetpróbákra kerül a sor, már szinte kívánom az autót. És kívánom, hogy jó legyen.

Az elmúlt évek alatt pedig annyiszor kajáltam be az első próba alapján, hogy az adott új Opel világmegváltó lesz, hogy az már szinte fáj. Aztán fél-egy év távlatából, egy kisebb motoros, kevésbé jól felszerelt autónál szinte mindig jött a kijózanító rácsodálkozás: mitől voltam úgy elájulva ennek a bemutatóján? Különösen, ha közben mondjuk a Coca-Cola flottájának részeként százával özönlötte el a budapesti utakat az adott típus, egy csapásra agyonvágva az újdonság varázsát.

Az Insignia Grand Sport (Grand Sport=ötajtós) esetén azonban ravaszabbak voltunk az Opel dörzsölt marketingeseinél. Winkler zseniális taktikai húzással, egy betegséggel szabotálta el, hogy a nemzetközi menetpróbán sokat tudja vezetni az autót, és nagyon belelkesedjen érte. A magyarországi bemutatóra pedig egy még komolyabb mordályt húztunk elő a Totalcar stratégiai fegyverarzenáljából: a Skoda Superbet. Ha a kategória egyik legjobb csomagjával szemben is vonzónak érezni az Insigniát, lehet keresnivalója az egyre szűkülő, egyre keményebb küzdelmeket tartogató szegmensben.

Tovább a teszt többi részéhez a Totalcar.hu-ra!

Íme az új Škoda Epiq

Íme az új Škoda Epiq

A Škoda ma bemutatta azt a kis városi SUV modelljét, amely teljesen elektromos lesz, 25.000 eurós áron kerülhet a szalonokba, és a Škoda Epiq nevet fogja viselni.A 2025-ben bemutatásra kerülő Škoda Epiq körülbelül 25.000 euróba fog kerülni, 4,1 méter hosszú lesz,...

bővebben

GO, FABIA GO!

Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell.  Korábbi cikkeinkRitkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába...

bővebben

Alexa, feltöltött már a CITIGO?

Ha ŠKODA CITIGOe iV, vagy mondjuk egy konnektoros hibrid SUPERB áll a garázsban, akkor ezentúl az Amazon Alexa használatával távolról elindíthatod vagy leállíthatod a töltésüket, de azt is ellenőrizheted, hogy mekkora a hatótáv éppen, szabályozhatod a légkondit és a...

bővebben

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!