fbpx
Tolatókamera

Extrák, amiket feltétlenül rendelj meg új Škodádhoz: tolatókamera

A tolatókamera nevéből következően nem csinál mást, minthogy tolatás közben mutatja az autó hátulja mögötti, egyébként nem látható területet. De ez így nem teljesen igaz. Hiszen a KODIAQ-ban és KAROQ-ban ennél sokkal többet tud.

A tolatókamera képe a központi kijelzőn jelenik meg, és kétféleképpen is működésbe hozható. Egyrészről automatikusan bekapcsol, amikor hátramenetbe kapcsolsz, illetve e nélkül is használható, ha a középkonzolon található gombbal bekapcsoljuk.

A rendszer, a kamera bekapcsolása után akár 4 féle szituációban is a segítségedre lehet. Ezek közül a központi kijelzőn tudsz választani.

Tegyük fel, párhuzamosan szeretnél parkolni. Miután kiválasztottad a megfelelő funkciót, a kijelzőn virtuális „dobozok” segítenek kiválasztani a megfelelő méretű helyet. Az irányjelző bekapcsolásával a rendszer érzékeli, hogy melyik oldalra kívánsz parkolni. Miután a kijelzőn látható dobozokat a megfelelő pozícióra állítottad az autódat irányítva, hátramenetbe kell tenned a sebességváltót, DE figyelem! Még ne kezdj el tolatni.
Előtte a kijelzőn látható piros téglalapot a kormány tekerésével illeszd be a kiválasztott parkolóhelyre, egészen addig, amíg zöldre nem vált. Hogy miért kell mindez? Mert a rendszer a segítségedre lesz a parkolás során. Innen kezdve autód akár magától is be tudna parkolni, de mivel önmagában a tolatókamera nem tartalmazza a parkolási asszisztenst, így a gáz-fék kezelésén kívül a kormányzást is neked kell végezned.
A gurulás megkezdése előtt tartsd meg a kormányt az előbb beállított pozícióban. Tolatás közben a kijelző közepén látható fehér nyíl segít neked abban, hogy időben fel tudj készülni, ha meg kell állítanod az autódat. Amikor eljön ez a pillanat a nyíl helyén egy STOP felirat jelenik meg. Ha ez megtörténik, akkor állítsd meg autódat, és kezd el tekerni a kormányt, amíg a sárga vonalak egybe nem esnek a szintén látható piros jelzéssel. Innen kezdve nincs más dolgod, mint befejezni a parkolást.
Skoda Kodiaq Coupe
Tipp: Az autó mögé felrajzolt zöld vonalak 300, 200, illetve 100 centimétert jelölnek. A legközelebbi piros vonal pedig az autó hátuljától számított 40 centimétert jelöli.

Persze a tolatókemera koszolódás szempontjából nincs a legjobb helyen. A rendszámtábla fölött elég hamar koszos lenne, és így a képe értékelhetetlenné válna. Ez így is lenne, HA nem kapott volna egy saját tisztító fúvókát, amely a hátsó ablaktörlő mosó funkciójával egyszerre működik.

 

Simply Clever, igaz?

Próbáld ki a tolatókamerát egy ingyenes tesztvezetésen!

2 + 13 =

Íme az új Škoda Epiq

Íme az új Škoda Epiq

A Škoda ma bemutatta azt a kis városi SUV modelljét, amely teljesen elektromos lesz, 25.000 eurós áron kerülhet a szalonokba, és a Škoda Epiq nevet fogja viselni.A 2025-ben bemutatásra kerülő Škoda Epiq körülbelül 25.000 euróba fog kerülni, 4,1 méter hosszú lesz,...

bővebben

GO, FABIA GO!

Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell.  Korábbi cikkeinkRitkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába...

bővebben

Alexa, feltöltött már a CITIGO?

Ha ŠKODA CITIGOe iV, vagy mondjuk egy konnektoros hibrid SUPERB áll a garázsban, akkor ezentúl az Amazon Alexa használatával távolról elindíthatod vagy leállíthatod a töltésüket, de azt is ellenőrizheted, hogy mekkora a hatótáv éppen, szabályozhatod a légkondit és a...

bővebben

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!