fbpx
Új ŠKODA FABIA

Új FABIA – Már alig álcázzák, és a forgalomban tesztelik

A ŠKODA márciusban mutatja be Genfben a frissített ŠKODA Fabiát. Ahogy közeleg március eleje, a bemutató időpontja, úgy várhatóan egyre többször fognak feltűnni Mladá Boleslav környékén a tesztpéldányok.

Új SKODA FABIA
Néhány napja fotózták ezt a kék ŠKODA FABIA kombit, rajta a lényeget egyre kevésbé rejtő álcázások, és a tipikus, „F” betűvel kezdődő rendszám, amelyet a gyáriak a tesztautókon használnak.
Új SKODA FABIA
Új ŠKODA FABIA
Képeken jól látszik, amit a modell érkezésről szóló bejelentéskor már elárultak a frissített ŠKODA FABIA újdonságairól. A LED technológiát használó hátsó illetve első lámpák, és a sokkal karakteresebb hűtőrács.

A FABIA harmadik generációja 2014-ben mutatkozott be, és immár félmilliónál is több talált belőle gazdára. A negyedik generáció érkezésére már nem kell további 4 évet várni, sőt! Az új generáció alapjaira épülő crossover 2019-ben érkezik, és utána nem sokkal az alapmodell is bemutatkozik.

 

Fotó Jiří Knejfl

Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

A Škoda Auto megkezdte a felfrissített Octavia sorozatgyártását a Mladá Boleslav-i fő üzemében. A márka bestsellerének felfrissített negyedik generációja többek között áttervezett hűtőrácsot, új, második generációs LED mátrix fényszórókat és a ChatGPT integrációját...

bővebben

60 másodpercben a megújult KAROQ-ról

Nem véletlen, hogy a ŠKODA KAROQ a cseh autógyártó legkelendőbb SUV-ja. Legújabb változata pedig 60 másodperc alatt téged is szerelembe ejt.Korábbi cikkeinkA ŠKODA KAROQ a kompakt SUV új változata a modell hagyományos erősségeire épít, műszaki újításokkal és...

bővebben

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!