fbpx
1299 kilométer egyetlen tankkal
1299 kilométer egyetlen tankkal

1299 kilométer egyetlen tank üzemanyaggal

Végy egy SKODA OCTAVIA 1.9 TDI-t, indulj el Londonból hajnalban a Nürburgringre, hogy ott megküzdj a „Nap leglassabb köréért” járó trófeáért, majd irány vissza London. Közben bőszen imádkozz, hogy az üzemanyag ne fogyjon ki a tankból. Ez már elsőre sem egy csábító ajánlat.

Ha hozzátesszük mindehhez, hogy az autó 20 éves és eléggé leharcolt, közel 700 000 kilométert futott és a teljes utat neked kell levezetned – jórészt – egyedül, nos akkor talán még kevesebben vágynának minderre. Pedig a brit Car Throttle csapata ezt a feladatot találta ki magának.

Nem minden a külső

A választott OCTAVIA nem éppen egy megkímélt darab. Mikor megvették csupán egy ablaka nyílt, az ajtók közül is csak kettő, a légkondi rossz volt és az egész autó… Hát, magyarul erre szoktuk mondani, hogy bontószökevény. Viszont! Megkapta a kötelező szervizeket egész élete során. Még az eredeti kipufogórendszer volt rajta, hasonlóan a lengéscsillapítókhoz és a turbóhoz és a motor sem volt még soha megbontva. Az autón a hosszú út előtt rendbe tették a fékeket, a futóművet és a lengéscsillapítókat, és Continental ECO gumikat is szereltek rá.

Persze egy használt autónál jobb biztosra menni, így kicserélték a vízpumát és a vezérlést is. De ha már a műhelyben voltak nem elégedtek meg ennyivel. Teljesen szétszedték a motort és bár a legrosszabbra készültek, elég kellemes meglepetésben volt részük. Az öreg OCTAVIA motorja annyira jó állapotban volt, hogy még simán képes lenne párszázezer kilométert futni. Ennyit számít, ha egy motor megkapja a gyár által előírt szervizeket, a gyár által előírt minőségben.

<iframe width="800" height="450" src="https://www.youtube-nocookie.com/embed/Wk-isKUjWBQ?rel=0&start=80" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube-nocookie.com/embed/Wk-isKUjWBQ?rel=0&start=80" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>

És eljön az igazság pillanata

A küldetés az álmoskönyv és a csapat néhány tagja szerint sem sikerülhetett volna, hiszen a gyári fogyasztási értéke az Octaviának 5,6 liter országúton. A cél teljesítése érdekében minden felesleges dologtól megszabadultak indulás előtt, sőt! A jobb légellenállás érdekében a csalagútban utazva még a Duck Tape-t is bevetették. A sebességet igyekeztek az optimális 85-90 km/h-s tempó körül tartani és persze árgus szemmel figyelték az átlagfogyasztás mérőt. Ez a teszt végére – merthogy lelőjük a poént: a próba sikerült – 3.3 literes értéket mutatott. A tankolással ellenőrizve a valós érték kicsit magasabb lett – 3.8 liter – de egy 20 éves, 700 000 kilométert futott autótól ez is fantasztikusan jó teljesítmény.

<iframe width="800" height="450" src="https://www.youtube-nocookie.com/embed/5oPShT1DFSI?rel=0" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube-nocookie.com/embed/5oPShT1DFSI?rel=0" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>

Hogy mi a tanulság?

Ha sokáig akarod használni az autódat, akkor egy dolgon biztosan nem szabad spórolni. Ez pedig a gyár által előírt karbantartás. Ha ezt azokkal szeretnéd elvégeztetni, akik a legjobban értenek ehhez, akkor most a Szerviz4+ program keretében  kedvezménykupon füzetet is igénybe vehetsz mindehhez.

Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

A Škoda Auto megkezdte a felfrissített Octavia sorozatgyártását a Mladá Boleslav-i fő üzemében. A márka bestsellerének felfrissített negyedik generációja többek között áttervezett hűtőrácsot, új, második generációs LED mátrix fényszórókat és a ChatGPT integrációját...

bővebben

60 másodpercben a megújult KAROQ-ról

Nem véletlen, hogy a ŠKODA KAROQ a cseh autógyártó legkelendőbb SUV-ja. Legújabb változata pedig 60 másodperc alatt téged is szerelembe ejt.Korábbi cikkeinkA ŠKODA KAROQ a kompakt SUV új változata a modell hagyományos erősségeire épít, műszaki újításokkal és...

bővebben

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!