fbpx
SUPERB facelift
SUPERB facelift

Közeleg a SUPERB frissítésének ideje

Első pillantásra azt hihetnénk, hogy a képen a jelenlegi SUPERB futja tesztútját az Alpok lejtőin. De miért tesztelnék a gyáriak a jelenlegi modellt közvetlenül a várható frissítés előtt? A válasz egyszerű: a lemezek alatt valami egészen más van, mint amit a szalonokban is kiállított Superbekben találnánk.

A gyáriak mostanában rákaptak erre az álcázási módra, hiszen nem is olyan rég az OCTAVIA utódját is így kapták lencsevégre. Az is igaz, hogy a SUPERB esetében a jelenlegi modell bemutatása után nem sokkal láttak már tesztautókat. Ennek az lehet az oka, hogy a közelgő modellfrissítés nem merül ki a lámpák és a lökhárító lecserélésében, kiegészítve néhány új felszereltséggel. Egy újfajta hajtáslánc fejlesztéséhez sokkal több időre van szükség. Márpedig egy Plug-in Hybrid változat – ami a facelift legnagyobb újdonsága lesz – nem csak a SUPERB, de a ŠKODA esetében is teljesen új.

De valami mégsem stimmel

Azonban nem mindig a legkézenfekvőbb magyarázat áll legközelebb az igazsághoz. Ha jobban megnézzük a fotókat feltűnhet, hogy a kerekek mintha nem töltenék ki a nekik szabott helyet. Mivel a frissített SUPERB nyomtávja kisebb biztosan nem lesz, így még az is lehet, hogy a legutóbb lencsevégre kapott OCTAVIA technikáját tesztelik a SUPERB karosszériájában. Ahogy mi is beszámoltunk róla, az új OCTAVIA megnő a mostani változathoz képest, hogy elég hely maradjon a palettán a szintén hamarosan érkező SPACEBACK utódjának. Teljesen logikus lenne tehát, ha a zászlóshajó karosszériájába bújtatnák annak  technikáját. Viszont az is elképzelhető, hogy a PHEV változat keskenyebb abroncsokat kap a gördülési veszteségek csökkentésére.

Szerinted mit tesztelnek éppen?
Biztosat nem tudhatunk a dologról. Egyelőre legalábbis, hiszen a SUPERB facelift bemutató időpontjáról még nincsenek biztos hírek, ahogy a Plug-in Hybrid debütálása is kérdéses. Ez utóbbi azért is érzékeny téma, mert a Superbben bemutatkozó hibrid technika a Passat GTE-ben is megtalálható lesz és oda is egy frissítés keretében érkezik majd. Az nagyon valószínű, hogy erre a premierre előbb fog sor kerülni. Viszont a Volkswagen (márka) nem lesz ott ősszel a Párizsi Autószalonon. Akárhogy is, megannyi megválaszolatlan kérdés. És még az OCTAVIA premier időpontja sem biztos…
Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

Elkezdődött a megújult Octavia gyártása

A Škoda Auto megkezdte a felfrissített Octavia sorozatgyártását a Mladá Boleslav-i fő üzemében. A márka bestsellerének felfrissített negyedik generációja többek között áttervezett hűtőrácsot, új, második generációs LED mátrix fényszórókat és a ChatGPT integrációját...

bővebben

60 másodpercben a megújult KAROQ-ról

Nem véletlen, hogy a ŠKODA KAROQ a cseh autógyártó legkelendőbb SUV-ja. Legújabb változata pedig 60 másodperc alatt téged is szerelembe ejt.Korábbi cikkeinkA ŠKODA KAROQ a kompakt SUV új változata a modell hagyományos erősségeire épít, műszaki újításokkal és...

bővebben

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

FIGYELEM! Ez a posztunk ekkor frissült utoljára: 2019-01-01 . A benne szereplő Információk már érvényüket veszthették.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!