fbpx
A 120-as kaland

Három huszonéves menni Monaco

Ez eddig semmi extra – mondhatja erre a kedves olvasó. De ha hozzátesszük, hogy a háromból az egyik egy ŠKODA 120L volt, a másik két huszonéves pedig ennek az autónak az igazi rajongója, ráadásként a picivel több, mint 3800 kilométeres távot mindhárman „meghibásodás” nélkül teljesítették, akkor már érdekesebb a sztori.

„Mindketten szerelmesei vagyunk a régi vasaknak – kezdi a történetet Szabó Dani. „Ráadásként régi Škodás család vagyunk. Ez az autó is a bővebb családi körből került hozzánk 2009-ben. Az akkori terveit édesapám már nem valósította meg vele, így az addig garázsban tartott, féltett autó 2005-ig a kertünkben állt.”

A történet innentől kezdve mondhatni a véletlenen múlt. Hiszen az, hogy újra használatba került a régi ŠKODA annak köszönhető, hogy Dani másik napi használatú – szintén youngtimer – autóján turbót kellett cserélni, ami elhúzodott. A 120-as dicséretére legyen mondva, hogy bár 6 évet állt magányosan, a beindításához elég volt némi benzin és egy új akkumulátor. A szerelem végül egy balatoni úton lobbant lángra, amikor elkapta Danit a Belga által is megénekelt „kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be…” érzés ŠKODA kivitele. Ám időközben elkészült a másik kedvenc autó is és mivel egyszerre csak egy autót tud Dani is vezetni, így megszületett a szakítás gondolat.

„De kitaláltuk, hogy mielőtt eladja Dani az autót, vigyük el oda, ahol született: Mladá Boleslavba” – veszi át a szót Kiss Dávid. „Itt a ŠKODA múzeumban aztán szembejöttek velünk az egyik vitrinben a ŠKODA győzelmi ereklyéi, amelyeket a Monte Carlo Rally-n szereztek 1977-ben. Igaz ugyan, hogy azokat két 130 RS-el érték el, de azt gondoltuk, hogy a 120-assal igazán buli lenne eljutni a verseny helyszínére.”
Így aztán hazafelé már nem az autó eladását, hanem az idei túrát kezdték el tervezni. Mivel egy előző kirándulásról lábon hazahozott hengerfejsérülés miatt komolyabban a lelkére néztek az autónak, a nagy kaland előtt a 120-ason különösebb átvizsgálást nem csináltak, csupán egy új kipufogót kapott, illetve egy kézi kapcsolót a hűtőventilátorhoz. Akinek vannak emlékei erről a sorozatról és most kaján mosollyal ül a kijelző előtt, azt ki kell ábrándítsuk. Nem volt szükség útközben erre a kapcsolóra, a hűtővízzel nem tudtak volna teát készíteni, lévén nem forrt fel. Pedig lehetősége lett volna rá, hiszen az útvonal szándékosan kerülte az autópályákat. Így viszont komoly emelkedőket kellett az öreg 120-asnak legyűrnie.
„A víz miatt nem aggódtunk, mert hittünk abban, hogy ha úgy használjuk ezt az autót, amire tervezték, akkor ki fogja bírni” – mondja Dani.  Sokkal nagyobb gondot jelentett az étkezés. Bár a szülők a szokásos magyar „piknik csomaggal” (kolbász, fasírt, sült hús stb.) akarták őket elengedi, de nem lett volna igazi a kaland, ha ezt így teszik. Azzal viszont nem kalkuláltak, hogy a szieszták miatt nem lesz olyan egyszerű az ebédet beszerezni, de néhány nap alatt ezen a problémán is túllendültek.

„Az olasz-francia határon amikor megláttuk az Alpok hegyi szerpentinjeit, kicsit azért jobban kezdett izzadni a tenyerünk”- szól közbe Dávid. „Bár lehet, hogy furcsán hangzik, de nem a felfelé vezető szakasztól féltünk, hiszen hegymenetben akármilyen lassan is, de egy jól működő autó biztosan felmegy.”

„Mondjuk a lendületre figyelni kellett, mert az egyest igazából csak álló helyzetben kellemes kapcsolni és attól azért tartottunk, hogy ha megállunk, nehézkes lesz újra lendületet gyűjteni”- egészíti ki Dani.

„Felfelé sokan megelőztek, de lefelé bizony mi voltunk azok, akiket feltartottak. Persze ennek az volt az oka, hogy kímélni akartuk a fékeket”- nevet Dávid. „Így, ahogy mondani szokás, a kanyarokban nagyon a határon autóztunk. Inkább a gumik kopjanak, mint a fékek.”

Bár azt hihetnénk, hogy Monacóban a sok luxus autó között feltűnést keltett az öreg ŠKODA, ez bizony nem így volt. „Szinte észre sem vették. Sokkal nagyobb feltűnést keltettünk Olaszországban, ahol egy idős bácsi – akiről később kiderült, hogy román származású – szólított le minket. De őt is azért érdekelte a 120-as, mert fiatalabb korában ilyen autója volt” – emlékezik vissza Dani.

„Azért is volt élmény ez a túra, mert olyan helyeken jártunk, amelyeket soha nem láttunk volna, ha az autópályákat választjuk valamilyen mai autóval. Így a térkép (csak azt használtak az út során – a szerk.) segítségével sokkal szabadabban tudtuk az utunkat alakítani. Ez azért is volt fontos, mert ez egyfajta felfelfedező út is volt. Olyan helyeket kerestünk, ahová aztán a barátnőinkkel is visszamegyünk majd” – folytatja Dani.

„Igen, így azért sokkal könnyebben elengednek a párjaink hosszabb időre minket. A Garda-tó már most a bakancslistán van és oda már nem mi kettesben térünk vissza” – fejezi be mosolyogva Dávid.

10 nap, 3809 kilométer, két fiatal, aki rajong a régi technikáért és egy ŠKODA, ami ugyan kívülről nem tökéletes, de a belseje (és a lelke) még messze nem érzi az eltelt majdnem 30 évet. Igazán jó együttállás és ha figyelembe vesszük, hogy tervek is vannak szép számmal, akkor nem kockáztatunk sokat, ha azt mondjuk: a jövőben még hallani fogunk róluk.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!