fbpx
SKODA Superb Sportline

Lebukott a ŠKODA KODIAQ GT

Legutóbb a ŠKODA KAMIQ bemutatóján esett szó arról, hogy még ebben az évben lelepleznek egy újabb SUV modellt, amit szintén a kínai piacnak szánnak a gyáriak. A nevét már akkor elárulták, most pedig újabb részletek és fotók kerültek ki az új ŠKODA KODIAQ GT-ről.

SKODA KODIAQ GT

A KODIAQ GT Kínában a modellpaletta csúcsára kerül, tehát a KODIAQ fölött fog elhelyezkedni az árlistán. Teszi ezt annak ellenére, hogy csak 5 üléses változat készül majd belőle, de ez a karosszéria vonalát elnézve annyira talán nem meglepő. Az már inkább, hogy az általunk ismert KODIAQ-hoz képest bő 6 centivel rövidebb lesz az új modell.

SKODA KODIAQ GT
SKODA KODIAQ GT

Motorizáltságban nem lesz túl jól eleresztve, hiszen egyféle motor lesz hozzá, a 2.0 literes turbós benzines kétféle teljesítménnyel (186 és 220 lóerővel), mindehhez 7 sebességes DSG váltó, extraként pedig összkerékhajtás rendelhető. Bemutató ősszel.

SKODA KODIAQ GT

Mindezek az információk persze csak érdekességek, lévén ez a modell egyelőre nem jut el Európába. Tegyük hozzá, hogy sajnos, hiszen szerintünk kereslet lenne rá. (Csak egyelőre gyártási kapacitás nem nagyon.)

SKODA KODIAQ GT

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!