fbpx
KODIAQ GT

KODIAQ GT és RAPID utód – kémfotók

A KODIAQ GT-ről és a RAPID SPACEBACK utódjáról már sokszor írtunk. Most új képek és információk kerültek ki a két modellről a netre, így mi is beszámolunk ezekről.

Kezdjük a ŠKODA KODIAQ GT-vel. A neves kémfotós Stefan Baldauf kapta lencsevégre a meglehetősen erősen (Mazdának) álcázott KODIAQ GT flottát. Az érdekessége a dolognak, hogy ezek az autók a Prága melletti fejlesztőközpont közelében parkoltak. Eddig a hivatalos információ az volt, hogy bár tisztában vannak vele, hogy a modellre Európában is komoly érdeklődés lenne, egyszerűen nincs gyártási kapacitás rá. Az, hogy ezeket az autókat mégis itt tesztelik azt jelentheti, hogy ennek ellenére piacra kerül itt is KODIAQ GT. (A kínai változat már bemutatásra kész, erről itt írtunk.)
A másik érdekesség a RAPID utódjával kapcsolatos. Közeleg a Motor Show Párizsban, ahol lerántják a leplet a ŠKODA VISION RS-ről, amely bevallottan a következő kompakt ŠKODA modell formáját mutatja be. A RAPID név biztosan eltűnik, az új modellnek a nevét már eldöntötték Mladá Boleslavban, de még hét lakat alatt őrzik.

A bemutatóról eddig annyit lehetett tudni, hogy várhatóan Genfben kerül a közönség elé, de most az Autorevue.cz úgy értesült, hogy ez egyáltalán nem biztos. Aggódni nem kell: nem eltolják a premiert, hanem előrébb hozzák. Az ok, hogy a modell indulhasson a 2019-es Év Autója díjért, melynek feltétele, hogy ne csak bemutassák 2018-ban a modellt, de legalább 1 európai piacon meg is lehessen vásárolni.

Akárhogy is, a prototípusok már számos helyen feltűntek Csehországban, legutóbb pedig videó is készült az egyikről. (Videó: Autorevue.cz)
A ŠKODA AUTO megkettőzte a kábelkötegek gyártását

A ŠKODA AUTO megkettőzte a kábelkötegek gyártását

A ŠKODA AUTO az érintett beszállítókkal szoros együttműködésben részben áthelyezte a kábelkötegek gyártását Ukrajnából a Cseh Köztársaságba. Az autógyártó emellett további gyártási kapacitásokról is gondoskodott Marokkóban és más országokban. Az intézkedések célja,...

bővebben

Az új ŠKODA FABIA RS Rally2: a legenda folytatódik

Az új ŠKODA FABIA RS Rally2 a cseh autógyártó népszerű szériamodelljének negyedik generációján alapul. Ez egy vadonatúj versenyautó, amely kihasználja a széria FABIA erősségeit, többek között a kifinomult aerodinamikát, a karosszéria merevségét és az új arányokat....

bővebben

Ízlelgessük: ŠKODA ELROQ

ELROQ. Szándékos szivárogtatás, hogy teszteljék a vásárlókat vagy csupán véletlen elszólás? Akárhogy is, a ŠKODA AUTO szakszervezetének lapjában leírták a következő ŠKODA modell nevét. Vagy nem.Korábbi cikkeinkA KOVO ŠKODA AUTO, vagyis a márkánál működő szakszervezet...

FIGYELEM! Ez a posztunk ekkor frissült utoljára: 2019-01-01 . A benne szereplő Információk már érvényüket veszthették.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!