fbpx
Bernhard Maier

Mi alakíthatjuk a jövőt

Milyen modellekre számíthatunk az idén? Tényleg lesz új gyár? Mikorra várhatjuk az első teljesen elektromos Škodát? Ezekről is beszélgettünk Bernhard Maier ŠKODA vezérigazgatóval.

Ha egy szóban kellene összefoglalnia a 2018-as évet, mit mondana?

Megkérdőjelezhetetlenül azt, hogy izgalmas – mondja nevetve.

A 2018-as év ismét rekordot hozott a ŠKODA számára. Miből ered ez a folyamatos sikerszéria?

Immár az ötödik éve egymás után növelni tudtuk a kiszállításainkat. 2018-ban már 1 253 700 járművet szállítottunk ki ügyfeleinknek. Ez a két tény jól mutatja, hogy a ŠKODA stabilan és fenntartható ütemben növekszik annak ellenére, hogy az iparág 2018-ban számos nehézséggel küzdött. Hogy csak egyet említsek ezek közül, tavaly új kibocsátás szabvány került bevezetésre WLTP néven. A növekedésben komoly része van stratégiánknak, amelynek a „ŠKODA 2025” nevet adtuk, és az új modellek sora is nagy lendületet ad világszerte.  

SKODA modellkínálat

A ŠKODA modellek iránti kereslet immár folyamatosan felülmúlja a gyártási kapacitásokat. Milyen megoldásokon dolgoznak ennek a helyzetnek az enyhítésére?

Igen, ez a kapacitáshiány valóban a szűk keresztmetszetünk. Most tehát olyan helyzetben vagyunk, amikor az utolsó cseppet is ki kell sajtolnunk a jelenlegi kapacitásunkból minden üzemünkben, hogy áthidaljuk a szakadékot, amíg új gyárat nem építünk. A Volkswagen csoport igazgatótanácsa már zöld utat adott nekünk egy új gyár felépítéséhez, jelenleg a helyszín kiválasztásán és a tervek előkészítésén dolgozunk. Ha minden a tervnek megfelelően megy, akkor 2023-tól például ebben az új gyárban állíthatjuk elő a KAROQ-ot és az ATECA-t. De a helyszínt illetően még nem született végleges döntés.

Milyen eseményeket emelne ki a tavalyi évből, amelyekre ha később visszapillant azt mondja, ezek mérföldkövek voltak a márka életében?

Rengeteg döntés születik. A csoporton belül felelősséget vállalunk Indiáért és az orosz régióért. A konszern bízott meg bennünket azzal is, hogy kifejlesszük a Volkswagen Passat és a ŠKODA SUPERB új generációját. 2023-tól ez a két modell a Kvasiny üzemünkben készül majd. Ugyanakkor hét új modellt vezettünk be, beleértve az új SCALA-t és a sportos KODIAQ RS-t. Egy másik fontos mérföldkő minden bizonnyal a legnagyobb befektetési programunk: a következő négy évben 2 milliárd eurót fektetünk be az alternatív hajtási módok és az új mobilitási szolgáltatások fejlesztésébe.

Bernhard Maier

Milyen új modellekre számíthatunk még az év folyamán?

Sok dolgot nem szeretnék előre elárulni, de ahogy már korábban is mondtam, több mint 30 új modell kerül piacra 2022 végéig. Ezek közül több mint 10 részlegesen (hibrid/mild-hibrid) vagy teljesen elektromos lesz. Az év egyik legnagyobb újdonsága az idén 60. születésnapját ünneplő OCTAVIA új generációja lesz. Ez az új generáció nagy előrelépés lesz dizájn, connectivity és vezetői asszisztensrendszerek terén. Ebben az évben elindulunk az e-mobilitás útján. Ez egy igazán kivételes pillanat cégünk 124 éves történetében. Kezdésnek bemutatjuk az első plug-in hibrid és az első teljesen elektromos modellünket is.

VISION E

Milyen kihívások állnak a ŠKODA előtt ebben az évben?

Nem csak a ŠKODA, de az egész autóipar számára 2019 kulcsfontosságú év lesz: intenzíven készülünk az új EU-kibocsátási szabványokra, amelyek 2020-tól kötelezőek lesznek. Az új WLTP emissziós szabvány is komoly feladatokat jelent. Mindezt nehezíti a világpiacokon tapasztalható bizonytalanság, amelyet részben a Brexit táplál, de az USA és Kína közötti kereskedelmi konfliktus is fokozza. Amíg nem oldódnak meg ezek a problémák súlyos kihívást jelentenek a világgazdaságnak. Ezek eredményeképpen a legnagyobb egységes piacunk Kína is bizonytalanabbá válik. A Volkswagen csoport új feladatokat is adott nekünk. Például mi vagyunk felelősek az INDIA 2.0 projektért, és az orosz régióért is, vagy ahogy említettem mi végezzük az új generációs Passat és SUPERB gyártásának előkészületeit, és a teljes termékcsaládot 2023-tól kezdődően a Kvasiny üzemben gyártjuk majd. De a fontos mérföldkövek közé tartozik a digitalizáció és az új piacok meghódítása is. Egy biztos, idén sem fogunk ölbe tett kézzel unatkozni – teszi hozzá mosolyogva. 

SKODA SCALA

Mit jelent az önazonosság és a vállalati kultúra a ŠKODA számára?

Lényegében, hogy nyílt, becsületes és megbízható, valamint hogy az ügyeinket úgy intézzük, hogy külső szemlélő se találjon benne kivetni valót. Meghatározza számunkra a hozzáállásunkat, hogy hogyan gondolkodunk, cselekszünk, viselkedünk. Mindezt a Volkswagen csoport által kezdeményezett „Together4integrity” program foglalja össze. A cél az, hogy a csoport márkái olyan programokat támogassanak, amelyek kifejezik értékrendünket, kiemelve a vállalati kultúrát és az értékorientált alapokat. Ezek a programok egyértelműen megmutatják magas színvonalú elköteleződésünket, és általuk válunk versenyképessé. Ezek az alapelvek garantálják a hírnevünket, a gazdasági eredményeinket és így nem utolsó sorban a munkahelyeket. Éppen ezért fontos ennyire számunkra ez a terület.

Mit vár a legjobban ebben az évben?

A termékkampányunk folytatását. Ebben az évben lerakjuk azokat alapokat, amelyekre építve a ŠKODA még meghatározóbb márkává válhat a világban, új értékesítési lehetőségek megteremtésével, melyek segítségével az új termékeink és szolgáltatásaink révén bővíthetjük ügyfélkörünket. Egy kicsit távolabb pillantva már most látszik, hogy a piac átalakulása felgyorsul. Ez mindenk résztvevő számára nagy kihívást és fejfájást jelent. Mindez sok örömöt és egyedülálló lehetőséget is hordoz a számukra, hiszen részt vehetünk az iparág átformálásában. És ez egy olyan dolog, ami boldoggá tesz.

Egy új ŠKODA modell születése

Bernhard Maier

2015 őszén váltotta az akkor 70 éves Winfried Vahlandot a ŠKODA élén. Pályáját az autóiparban egyszerű autószerelőként kezdte, majd onnan küzdötte fel magát a Porsche kereskedelmi és marketing igazgatói székébe. VW konszernen belül szokatlan módon, kinevezése előtt nem volt kapcsolata a Škodával. Mlada Boleslavba érkezése után ő honosította meg  Škodánál a „modelloffenzíva” kifejezést, melynek eredményét már láthatjuk a ŠKODA SUV modelljein.

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben
A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!