fbpx
SKODA SCALA RS

Mégis lesz ŠKODA SCALA RS?

A SCALA története a nyilvánosság számára a VISION RS tanulmánnyal kezdődött. Ebből sokan arra a következtetésre jutottak, hogy lesz a SCALA-ból is RS kivitel. Aztán eljött a bemutató napja, és a gyáriak hamar lehűtötték a kedélyeket.

Most mégis felcsillant a remény, hogy lesz az OCTAVIA RS-nél kedvezőbb áron is elérhető sportos ŠKODA. Egy autókiállítás remek alkalom arra, hogy olyan információkhoz jussunk, amiket hivatalosan ugyan soha nem mondanának ki a márka vezetői, de informális beszélgetések során, magánvéleménynek álcázva mégis elárulnak olyan dolgokat, melyekkel talán a közvéleményt is szondázzák. Egy ilyen beszélgetés során beszélt Alain Favay, a ŠKODA kereskedelmi és marketing igazgatója arról, hogy bár igazából nem tervezték, mégis előfordulhat, hogy a szalonokba kerül a SCALA RS változata.

„Hivatalosan még nem döntöttünk el semmit, de igen: fontolóra vettünk egy RS kivitelt a SCALA-ból. Ha engem kérdez, akkor azt mondom, hogy ésszerű döntés lenne számunkra egy ilyen modell” – mondta Favay, majd folytatta: ”az igazság az, hogy nagyon sikeresek vagyunk az OCTAVIA RS kivitelével. És a KODIAQ RS bevezetése is igazolja a hozzáfűzött reményeinket. Nem csak elértük a kitűzött célokat, de túl is teljesítjük azokat. Egy olyan kategóriában, ahol nem elvárás és nem megszokott egy ilyen sportos modell.”

Alain Favay

Alain Favay

A ŠKODA kereskedelmi és marketing igazgatója

De ahogy mondani szokás, ez így együtt túl szép lenne. Hiszen a sportos modellek egyet jelentenek a magasabb CO2 kibocsátási adatokkal, amelyek manapság az autógyártók legfőbb mumusai. Favay is rögtön hűtötte a hevületet: „Én személy szerint örülnék egy ilyen modellnek. De tekintettel kell lennünk a gazdasági megfontolásokra is, és a CO2 kvótát jövőre nagyon szigorúan be kell tartanunk. Sokkal több feltételnek kell megfelelnünk, mint akárcsak néhány éve.”

Christian Strube

Christian Strube

A ŠKODA műszaki fejlesztésért felelős igazgatója

Persze van olyan megoldás, amellyel mindenki jól járna. A VISION RS tanulmányban egy 1.5-ös TSI motort kombináltak elektromos hajtással, így elérve a 240 lóerős teljesítményt. Márpedig hasonló hajtáslánc már van a konszern kínálatában, elég csak a Golf GTE-re gondolni. És – bár ez már összeesküvés elmélet – a ŠKODA igazgatótanácsában ül Christian Strube is, aki a márka műszaki fejlesztéseiért felel, konszern szinten pedig a hibrid fejlesztéseket vezeti. Ugyan Genfben nem volt hajlandó a SCALA RS-re vonatkozóan bármit is elárulni, azért cinkos mosoly kíséretében elmondta: „mérnöki szempontból nagyon érdekes lenne egy ilyen modell. Ez egy olyan autó lenne, amiért keményen harcolnék.”

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben

Scala vagy Kamiq? Igazából nincs rossz válasz!

Ugyanaz az alap, de mégis különböző karakterek. A Škoda Scala és a Škoda Kamiq technikailag testvérek ugyan, de első pillantásra is látszik, hogy másokat akarnak megszólítani. A jó hír, hogy bármelyiket is választjuk, nem döntunk rosszul.Méretek Mivel azonos műszaki...

bővebben

Bemutatkozott a ŠKODA KAMIQ GT

Egy újabb ŠKODA modell. Eddig a jó hír. A rossz az, hogy nem fog eljutni Európába, hiszen ez a változat kifejezetten Kína számára készült. A bemutatót a Guangzhou Auto Show-n tartották néhány nappal ezelőtt. A bemutatott modell nem előzmény nélküli, hiszen az alapja a...

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!