fbpx
SKODA SCALA

Ennél (talán) nincs lejjebb

Végy egy SUV-t, aztán ültesd a földig. Van egy kis ellentmondás a dologban, de lássuk be: az eredmény elég dögös lett.

A fenti gondolatsort követte a Németországban élő Tommy Büttner. Persze alig érdekelne minket a dolog, ha ez az SUV nem egy ŠKODAKODIQ lenne. Az is az igazsághoz tartozik, hogy Tommy nem most kezdett ezzel a fajta tuninggal foglalkozni. Az első projektje egy ŠKODAFABIA MONTE CARLO ültetése volt. Ez szín eléggé bejöhet neki, mert a FABIA szintén acél szürke, és a fekete tetőszín miatt még alacsonyabbnak hat, mint valójában.

Műszakilag a két autón csupán a futómű kialakítását változtatta meg, hiszen bár látványra nagyon jól mutat a két autó, közlekedni csak felemelt állapotban lehet velük. Ezért mindkét modellben állítható a futómű magassága. Igen, tudjuk: a ŠKODA gyárilag is kínál adaptív futóművet (például a SCALA-ban), de ilyen mélységbe nem lehet velük leengedni a karosszériát.

Ezen kívül csak a felnit cserélte a gyári 18 colos helyett 21-esre. És ugyan a hátsó alapján azt hihetnénk, hogy ez egy KODIAQ RS, csupán a hátsó lökhárítót cserélték ki rajta. 

A ŠKODA AUTO megkettőzte a kábelkötegek gyártását

A ŠKODA AUTO az érintett beszállítókkal szoros együttműködésben részben áthelyezte a kábelkötegek gyártását Ukrajnából a Cseh Köztársaságba. Az autógyártó emellett további gyártási kapacitásokról is gondoskodott Marokkóban és más országokban. Az intézkedések célja,...

bővebben

Miért használnak 2022-ben dísztárcsát?

Eljött a dísztárcsák reneszánsza? A divatban megszokott dolog a körforgás, amikor régi trendek kerülnek újra elő. De vajon a dísztárcsák újbóli megjelenése is egy lenne a sok dizájnhóbort közül? Korábbi cikkeinkEgy ideje hozzászoktunk, hogy a modellsorok alapkivitelei...

bővebben

Magyar beszállító miatt gyárt kevesebbet a ŠKODA

Eddig azt gondoltuk, hogy a beszállítói oldalon a  COVID után rosszabb már nem lehet. Az élet azonban csak annyit mondott erre: fogd meg a söröm...A beszállítói lánc akadozása folyamatos gondot jelent a gyártóknak, és nem kivétel ezalól a ŠKODA AUTO sem. Először jött...

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!