fbpx
SKODA TUDOR

ŠKODA TUDOR: az ellopott tanulmány

A ŠKODA rajongók régóta várnak egy olyan modellre, amelynek tervezésekor nem a praktikum vezeti a tervezők kezét. Amikor 2002-ben bemutatták az akkori SUPERB generáció alapjaira épített kétajtós kupét, csak olaj volt a tűzre. Olyannyira, hogy volt valaki, aki úgy döntött nem vár tovább.

Pedig már a születése is kérdéses volt. Hiszen amikor 2000-ben a ŠKODA akkori műszaki igazgatója, Wilfried Bockelmann kitalálta, hogy a dizájner csapat készítsen egy olyan tanulmányt, amelyben a Mladá Boleslavi tervezők megmutathatják, mire képesek, három modell közül választhattak. Az egyik egy FABIA alapú pick-up volt, a második lehetőség egy OCTAVIA alapú kabrió (igen, tudjuk…), és a harmadik egy SUPERB alapú tanulmány. A dizájnerek ez utóbbit választották. És milyen jól tették! A csapat lelkesedését jól jelzi, hogy az első vázlatoktól a tényleges, 1:1 arányú agyagmodell megszületéséig alig egy hónap telt el.

A nevet egy másik legendás ŠKODA modelltől kölcsönözték, amely angolul egy remek szójátékot is jelentett, hiszen a „Two door” két ajtót jelent, ami tökéletesen leírja a ŠKODA TUDOR kupé mivoltát. Bár a hivatalos gyári álláspont szerint soha nem gondolkodtak a modell gyártásba küldésén, Vratislav Kulhánek, aki a márka akkori vezetője volt, kicsit másként emlékszik. „Éppen elkészültünk a 2002-es genfi standunkkal, amikor a Volkswagen csoport vezetői megérkeztek hozzánk. Emlékszem, Dr. Ferdinand Piëch-t én személyesen hívtam, hogy nézzen meg minket. Amikor megérkezett, félrehúztunk a függönyt, amely mögött ott állt a vörös kupé. Körbejárta, majd csak annyit mondott: túl szép, hogy gyárthassátok.” Ezzel a TUDOR sorsa el is dőlt. De színes története nem ért véget.

Genf véget ért, és ŠKODA TUDOR visszakerült Mladá Boleslavba, a ŠKODA Múzeumba. Néhány év múlva a gyáriak úgy döntöttek, hogy kiállítják Indiában is egy autószalonon. A ŠKODA TUDOR ott is hatalmas sikert aratott, és ami utána történt, azt a gyáriak úgy szokták megfogalmazni, hogy „drámai körülmények között elvesztettük”. Ez elég diplomatikus megfogalmazása annak, hogy valaki ellopta. Természetesen az indiai hatóságok hajtóvadászatot indítottak, hogy megtalálják a tettest is, és a TUDOR-t is. Hosszú hónapokig azonban nem sikerült eredményt produkálniuk. Mladá Boleslavban már lemondtak róla, amikor a nyomravezetői díjért cserébe valaki értesítette a hatóságokat, hogy a ŠKODA TUDOR egy vidéki vasútállomás mellett porosodik. Persze szomorú állapotban. Miután visszaszállították Csehországba, teljes körű felújításon esett át, gyakorlatilag újraépítették.

A ŠKODA TUDOR most is a látogatók kedvence a ŠKODA Múzeumban, és a rajongók azóta is reménykednek, hogy a gyár egyszer meglepi őket egy kétajtós sport modellel. És bármilyen hihetetlen, erre most, az elektromos autók hajnalán nagyobb az esély, mint eddig bármikor.  

FIGYELEM! Ez a posztunk ekkor frissült utoljára: 2019-08-31 . A benne szereplő Információk már érvényüket veszthették.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!