fbpx

Az új OCTAVIA.

Versenytársak nélkül maradt.

Igen, tudjuk. Nem jó lelőni a poént az elején, de mit tegyen az ember, ha a fenti mellett csupán egy másik gondolat jár a fejében. Méghozzá az, hogy nagyon kell majd a Škodának az az új gyár. Tegnap bemutatkozott az új OCTAVIA, és ámulatba ejtette a közönségét. Bernhard Maier nem túlzott, amikor azt állította, hogy ez újabb hatalmas ugrás a márka számára a jövőbe. Vigyázat, ez nem egy rövid cikk lesz!

Az új OCTAVIA valóban minden tekintetben magasra tette a mércét. A forma teljesen megújult, és bár biztos lesznek, akiknek nem tetszik az új formavilág, az új OCTAVIA sokkal komolyabb és drágább autó benyomását kelti. És ez nem csupán a külsőre, de a belsőre is igaz. Bár részleteiben ismerős lehet a SCALA és a KAMIQ egyes megoldásaiból, ez a fajta új belső itt állt össze egésszé, itt ért fel a csúcsra. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az új OCTAVIA ma a legigényesebb és legmodernebb belsővel rendelkező ŠKODA, illetve alsó-közepes modell. De kezdjük kívülről. Pontosabban az elején.

OCTAVIA 2020

A kettős osztás csak a menetfénynél maradt meg

És ez igen jót tett a külsőnek. A lámpatestek nem csak ebben újak, hanem a belsejükben is. A 22 LED-et tartalmazó LED-Matrix rendszer  rengeteget javít az éjszakai vezetés biztonságán. Folyamatosan a lehető legnagyobb megvilágított területet biztosítja, és közben ügyel a szembejövőkre is.

Az irányjelző elől ugyan nem dinamikus, viszont alapban is LED-ek világítanak mellette. Az orr-rész sokkal dinamikusabb lett, már-már agresszív. A “road-presence”-el nem lesz gond.

2020 skoda octavia 30
2020 skoda octavia 29

 Az OCTAVIA sziluettje sokkal sportosabb, kupésabb formát mutat mindkét változatnál, mindezt úgy, hogy a limuzin bár továbbra is 5 ajtós, még inkább egy lépcsős hátú modell benyomását kelti. Nem csak a gyári fotókon, de élőben is fantasztikusan néz ki mindkét kivitel. Az már csak hab a tortán, hogy az alaktényező értéke 0.24 a limuzin, és 0.26 a Combi esetében, ami kiemelkedő érték. 

A hátsó lámpák formája szintén ismerős lehet a SCALA-ról, mégis az újdonság érzetét keltik. A teljesen LED-es lámpák meghatározzák a hátsórész hangulatát, és igazán sportossá teszik azt. Az irányjelző itt már dinamikus, és a hazakísérő, illetve az üdvözlőfény animációt kapott, akárcsak a SUPERB-nél.

Összeségében sokkal összeszedettebb, és sokkal-sokkal kívánatosabb autó lett az új OCTAVIA a külseje által. Olyan, amit minden kolléga irigyelni fog tőlünk a cégnél.

És az a belső…

A következő jó dolog, ami az OCTAVIA-val történt, akkor tárul elénk, amikor kinyitjuk az ajtót. Egy teljesen új utastér, ami már első pillantásra is egy sokkal drágább modell benyomását kelti az emberben. Mondjuk ki, a szó amit keresünk, az a luxus. Az ajtókárpitok új formája, a hangsúlyos kilincsig futó krómcsík mind olyan részlet, amit azonnal meg akar érinteni az ember. A műszerfal többszintes kialakítású, és a középső részre végre nem valami ujjlenyomat gyűjtő anyag került, hanem varrott szövetbetét. És ez a kétküllős kormány… Olyan a kidolgozása, hogy az ember legszívesebben magával vinné. 

Összesen 14 funkciót tudunk vezérelni róla, többek között az új generációs 10.2 colos virtual cockpit megjelenését is. Ez sokkal finomabb kidolgozású grafikát kapott, és az LCD panel is látványosan nagyobb felbontású lett. Összesen 4 féle megjelenítési módot tud, és bár nem mondták ki, de várhatóan az RS 2020-as bemutatkozásával érkezik majd egy ötödik is, amit könnyen lehet, hogy egy távoli frissítéssel juttat el a gyár a már átadott modellekbe.

Ugyanis az OCTAVIA is megkapta az MIB3-as infotainment rendszert, ami a beépített eSIM révén folyamatosan online kapcsolatot biztosít. Ennek a rendszernek a központi eleme az a 8 vagy 10.2 colos kijelző, amely immár nem simul bele a műszerfalba, de ez nem áll rosszul neki. Alatta ugyanis kényelmesebben tudjuk pihentetni a kezünket a kezelése közben, és a kialakítás olyan új funkció megjelenését is lehetővé teszi, mint az érintés által vezérelhető csúszka. Ez a kijelző alatti “csúszka” ugyanis nem fizika szabályzógombot kapott, hanem az ujjunkat rajta húzva közvetlenül vezérelhetjük például a hangerőt, vagy a ventillátor sebességét, sőt! Ha tetőablakot rendelsz, akkor az is ilyen vezérlést kap a tetőkonzolon.

És itt érkeztünk egy kicsit fájó ponthoz. Ugyanis bár vannak fizikai gombok a kijelző alatt – végre olyan magasságban, amit vezetés közben is biztonságosan tudunk kezelni – a klíma vezérlésére annyi fizikai gombot sem hagytak, mint a SCALA esetében. Minden beállítást a kijelzőn tudunk megtenni. Ez szerintünk nem feltétlenül a legjobb irány, bár kétségtelen, hogy így sokkal letisztultabb a formavilág. A műszerfal alsó vonala a ŠKODA modellek orrészét idézi, és egy LED-csíkot rejt, ami akár 10 különböző hangulatot adhat az utastérnek.

Ha DSG váltóval rendeljük meg új OCTAVIA-nkat, akkor a fokozatválasztó hűlt helyét látjuk majd. Szerepét egy szexi kapcsoló vette át, amelyet a ŠKODA modellekben először megjelenő “Shift-by-wire” technológia tett lehetővé. Ez már elektronikus kapcsolatot használ a váltóval a fizikai helyett. USB-C portból 5 lehet az autóban, kettő elől, kettő hátul – ez utóbbiak egyébként 230 Voltos csatlakozóval együtt érkeznek – és opcióként a visszapillantó tükör mögé is rendelhető egy, amiről például a fedélzeti kameránkat etethetjük árammal.   

És ha már beültünk, ne menjünk el szó nélkül az ülések mellett sem, hiszen szintén a márkánál először, olyan ergonomikus kialakítást kaptak, ami orvosi szempontokat is figyelembe vesz, és emellett masszázs funkcióval is kényeztetnek.

A helykínálat egyébként pazar, és hátul olyan új extráknak örülhetünk, mint a háromzónás klíma, amely digitális klíma esetén széria, illetve az ajtóba rejthető árnyékoló roló. Az előbbi szintén újdonság a katgóriában. 

A csomagtartó a limuzin esetében 10 literrel 600 literre nőtt, a Combinál ez az érték 640 liter. Itt újdonság a csomagrendszerező, ami a hatalmas csomagtérben szerte-szét guruló csomagok kordában tartását segíti.

Rengeteg dologról lehetne még írni az új OCTAVIA kapcsán. Hiszen új vezetéstámogató rendszerek is megjelentek, a SIMPLY CLEVER megoldásokat is hosszan lehetne sorolni és akkor nem beszéltünk még a motorokról, vagy a várható árról és érkezésről sem. Ezért ezekről a holnapi cikkben lesz szó.

A cikk második részéhez katt ide!

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!