fbpx

Lesz új kis elektromos ŠKODA.

És egy OCTAVIA méretű is!

Thomas Schäfer elárulta, hogy melyik lehet a következő elektromos ŠKODA modell. Mert bár úgy tűnhet, hogy a márka lendülete alábbhagy az ENYAQ iV, és a készülő kupé változat után, ez közel sincs így.

A ŠKODA főnöke, Thomas Schäfer szerint egy kis városi autó és egy nem SUV jellegű, családi autó a „legfontosabb” prioritás most, hogy ENYAQ iV sorozatgyártása elkezdődött.

Az ENYAQ iV az első elektromos ŠKODA, amely a Volkswagen-csoport dedikált MEB platformjára épül, és rendkívül fontos szerepet tölt be a márka történetében. Ráadásul egy olyan elektromos ŠKODA modellről beszélünk, ami rögtön kettő. Hiszen jövő év elején indul a már bemutatott ENYAQ iV forgalmazása, és az év második felében érkezik a második MEB elektromos ŠKODA, amely az ENYAQ iV kupé kivitele lesz.

Schäfer elmondta, hogy a márka a következő két évben e két modellre összpontosítja figyelmét, és igyekszik velük kiszolgálni az érdeklődőket.  Arra a kérdésre, hogy a ŠKODA tervezi-e, hogy minden hagyományos modelljéhez kínál majd elektromos ŠKODA változatot, azt mondta: „Először is mindez rengeteg pénzbe kerülne. Kívánhatok még 10 modellt, de kizárt, hogy ezt a teljes beruházást megvalósíthassuk. Nem fogjuk megduplázni a modellkínálatunkat. Elektromos ŠKODA modellek terén az érkező ENYAQ iV és ENYAQ iV Coupé létező keresletet elégít ki, de szükségünk van valamilyen szuperminire, esetleg egy kis városi autóra, és ugyanúgy szükségünk van valamilyen családi modellre, ami nem SUV. Hasonlóra, mint a mai OCTAVIA. Számunkra ezek a legfontosabb elektromos ŠKODA modellek, amelyeket ebben az évtizedben kifejlesztünk.”

Arra a kérdésre, hogy a Volkswagen ID.3-nak megfelelő méretű ferdehátú helyet kaphat-e a kínálatban például az ENYAQ iV „alatt” kitérő választ adott: „Egy ilyen koncepcióinak a kidolgozása legalább két vagy három évet vesz igénybe, tehát legkorábban az évtized közepére érkezhet ilyen modellünk.”

 „Addig is határozottan úgy gondoljuk, hogy az ENYAQ iV a kereslet széles skáláját képes lefedni, az elegáns városi autótól egy sportosabb SUV-ig. Ez egy kényes egyensúly, a jelenlegi helyzetben folyamatosan mérlegelünk, hogy mikor állítsuk át gyárainkat elektromos ŠKODA modellek gyártására is. Egy ilyen átállás óriási befektetés, így komoly piaci igény nélkül, csak a móka kedvéért ezt nem tehetjük meg.”

„Az ENYAQ iV a következő egy-két évre mindenképpen a vezető elektromos modellünk lesz, és még érkezik jövő év végén az ENYAQ új kivitele is. Ezek átsegítenek minket a következő két-három éven, aztán meglátjuk, milyen gyorsan van szükség újabb elektromos ŠKODA modellre.”

A Volkswagen-csoport jelenleg teljes erőből dolgozik egy új elektromos platformon, amely jelenleg az „ID Lite” nevet viseli, és kimondottan a kis elektromos modelleknek szánják. Az MEB platform ugyanis nem alkalmas 4 méter alatti modellek gyártására. Ezt az új platformot az ID.1-es szuperminihez és az ID.2-es crossoverhez fogják majd használni. 

Schäfer hozzátette: „Ha a platform elkészül, akkor mindenképpen szeretnénk mi is  használni azt, de ez a kis elektromos ŠKODA modell teljesen másként fog kinézni [a Volkswagen modellekhez képest – a szerk.], és más pályán fogunk játszani vele.”

A ŠKODA vezetője elmondta még, hogy a kapacitás gondok továbbra is a márka legnagyobb kihívását jelentik a növekedés tekintetében. A ŠKODA gyárai Mladá Boleslavban és Kvasiny-ban jelenleg 118% -os kapacitással üzemelnek. Ezért a ŠKODA 2023-tól Pozsonyba helyezi át a következő generációs SUPERB gyártását, ezzel 150 000 darabos éves kapacitást felszabadítva a Kvasiny gyárban. Így a KODIAQ és a KAROQ mellett egy újabb modell számára lesz hely. Az ENYAQ iV jelenleg ugyanazon a gyártósoron készül, mint az MQB platformra épülő OCTAVIA és a KAROQ. Ezt mladá boleslavi gyár jelentős modernizációja tette lehetővé.

Bernhard Maier év eleji távozása előtt arról szóltak a hírek, hogy a Volkswagen-csoport a ŠKODA márkának a „budget-car” szerepet szánja, hogy ezzel jobban megkülönböztesse a konszern többi márkájától. Thomas Schäfer határozottan cáfolta ezt:

„Ha megnézzük a statisztikákat, az ügyfelek mozgása a Volkswagen és a ŠKODA között elhanyagolható. Stratégiailag a kérdés számunkra a következő: hogyan tudjuk maximalizálni a konszern által megszólított ügyfelek számát? Ennek érdekében racionalizáltuk a működésünket. Látnunk kell, hol tudunk nyereséget termelni, hol van lehetőségünk további autókat értékesíteni, és eszerint kell működnünk. Nincs utasításom a ŠKODA bármilyen irányba történő elmozdítására. Csupán egy elvárást fogalmaztak meg: meg kell őriznem a ŠKODA sikerességét. És ebben eddig jól állunk.”

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!