fbpx

Kémfotókon

az új FABIA

Idén két teljesen új ŠKODA modell mutatkozik be. Az egyik az ENYAQ iV kupé változata, a másik a képeken is látható új FABIA.

Míg az előbbi az már ismert ENYAQ iV műszaki alapjait használja majd, csupán karosszéria vonala lesz újdonság, addig az új FABIA az alapoktól megújult modell lesz. Ez jól látszik a képeken is. Az MQB platformnak köszönhetően átalakul az új FABIA sziluettje, sokkal szélesebb és egyben hosszabb is lesz. A képeken még erősen álcázott állapotban latható modell érkezésére szükség is van. Tavaly a legnagyobb mértékben csökkenő eladásokat a FABIA produkálta a ŠKODA modellek közül. Persze ez csak részben írható a modell számlájára, hiszen a kapacitás gondokkal küzdő márka igyekezett a termelést a jobban fogyó, és nagyobb hasznot is hozó OCTAVIA irányába eltolni Mladá Boleslavban.

Ettől függetlenül az új FABIA nagyon fontos a márka számára, erről nem olyan régen Herbert Diess nyilatkozott. Elmondása szerint az új FABIA mutatja meg majd igazán, hogy a márka milyen irányba mozdul a jövőben. És ezért is lesz belőle kombi kivitel is, amely egyedüliként lesz majd elérhető a konszern kínálatában ebben a szegmensben.

Motorok terén nem lesz újdonság, csupa egyliteres turbós háromhengeres benzines hajtja majd, de ha minden igaz érkezik majd igazi „budget” motor is. Ez 65 lovas lesz, és szívó benzines.

A kényelmi és biztonsági szolgáltatások terén elérhetők lesznek az MQB platform által kínált felszereltségek, így ebben sokat fog fejlődni az új FABIA. A modell várható bemutatkozásáról, valamint az összes 2021-ben érkező ŠKODA modellről itt írtunk.

Előző

Következő

Trackback/Pingback

  1. Best Cars 2021: az ENYAQ iV a legjobb import kompakt SUV | Csak a ŠKODA! - […] Cars 2021 szavazáson a többi ŠKODA modell is remekelt, hiszen a ŠKODA CITIGO negyedik helyet, a hamarosan búcsúzó harmadik…

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!