fbpx

Új ŠKODA FABIA:

akár 900 kilométer egy tankkal

Akármennyire is hihetetlen, az új ŠKODA FABIA úgy lesz képes a hozzá kínált 5 motorváltozatból néggyel megtenni ezt a távot, hogy nem lesz belőle sem dízel, sem mild-hibrid, sem konnektoros hibrid kivitel.

Korábbi cikkeink

Az új ŠKODA FABIA a VW-csoport legújabb EVO-generációs motorcsaládjának öt tagjával lesz kapható, amelyek megfelelnek az Euro 6d károsanyag-kibocsátási normáknak. Érdekesség, hogy a FABIA motorjainak és sebességváltóinak többségét a ŠKODA Csehországban fogja gyártani.

A ŠKODA azt állítja, hogy a 900 km-es hatótávolságot az öt motorváltozatból néggyel – valószínűleg az 1,5 TSI kivételével – el lehet érni feltéve, ha a széria 40 literes tüzelőanyagtartály (alias benzintank) helyére, az opcionális 50 literes változatot rendeljük meg. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a 40 literes tankkal felszerelt széria FABIA nem lesz képes ilyen messzire eljutni tankolás nélkül.

Bár nem lesz dízel, mild-hibrid vagy konnektoros hibrid opció, csak és kizárólag benzinmotorok, azok mégis elég hatékonyak lesznek (átlagfogyasztás 4,9 és 5,6 l/100 km között, CO2-kibocsátás 113-142 g/km), köszönhetően egy sor finomításnak. Ezek közé tartozik a súrlódáscsökkentő dugattyúkkal és dugattyúgyűrűkkel ellátott, optimalizált forgattyústengely-hajtás, valamint a nagyobb hűtési hatékonyság érdekében a hengerfej és a módosított hűtési rendszer.

A motorkínálat az Atkinson-ciklusban működő, szívó háromhengeres 1.0 MPI motorral indul kétféle teljesítménnyel: 65 (48 kW) vagy 80 lóerővel (59 kW). Ezek az opciók ideálisak azok számára, akik nem a teljesítményt helyezik előtérbe, tekintve, hogy a leggyengébb új ŠKODA FABIA-nak 15,9 másodpercre van szüksége a 0-100 km/h-s sprinthez, mielőtt 172 km/h-nál elérné a csúcssebességet.

A következő két kivitel a változó turbógeometriájú, Miller-ciklussal működő, turbófeltöltős háromhengeres 1.0 TSI, amely teljesítményben 95 lóerőt (70 kW), vagy az erősebb változatban 110 lóerőt (81 kW) nyújthat. Utóbbihoz az ötfokozatú helyett hatfokozatú kézi sebességváltó jár, és választható a hétfokozatú DSG is. Az 1.0 TSI az egész kínálatban a legkörnyezetbarátabb opció, átlagos üzemanyag-fogyasztása 4,9 l/100 km (WLTP), szemben az 1.0 MPI 5,0 l/100 km-es fogyasztásával. Bár ez utóbbi sem nevezhető egy szomjas pénztemetőnek.

Végül a legerősebb változat a négyhengeres 1.5 TSI aktív hengerlekapcsolásos (ACT) technológiával, amely 150 lóerős (110 kW), és kizárólag a 7 sebességes DSG váltóval kombinálható. Ezzel 8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára az új ŠKODA FABIA, a végsebessége pedig az előzetes adatok szerint 225 km/óra. Ezzel, ha egyéb körítésében nem is, de teljesítményével joggal nevezhető a legendás FABIA RS utódjának. Bár, ha a várhatóan érkező SPORTLINE vagy Monte Carlo kivitelt kombináljuk egy sportfutóművel, akkor a külsőségek is meglesznek.

15 milliméterrel több, esetleg kevesebb?

Az új ŠKODA FABIA másik új tulajdonsága a kétféle választható futóműváltozat. A Rough-Road csomag tartalmaz alsó motortér védelmet, módosított felfüggesztést és speciális rugókat – amelyek masszívabb futóműelemeket és 15 mm-rel nagyobb hasmagasságot kínálnak az alapváltozathoz képest – hasonlóan a ŠKODA OCTAVIA Scouthoz, bár itt külső műanyagelemek nem járnak vele. Ezáltal az új ŠKODA FABIA egy crossover szuperminivé válik azok számára, akik esetenként egy könnyebb/kavicsos terepre is kimerészkednének, vagy a hétvégi házuk fekszik csak földúton megközelíthető helyen.

Másrészt létezik a sportfutómű opció is, amely nemcsak 15 mm-rel alacsonyabb hasmagasságot eredményez, de feszesebb rugókat is jelent. Ahogy az imént írtuk, ha ezzel kombináljuk a legerősebb 1,5 TSI változatot, akkor egy FABIA RS „lájt” verziót kaphatunk. Idehaza a FABIA előértékesítése várhatóan szeptemberben kezdődik, az első autók pedig az évvégén várhatók a kereskedésekbe.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!