fbpx

Két ENYAQ iV Ferenc pápa

hivatalos autója

A ŠKODA AUTO két darab ŠKODA ENYAQ iV-t biztosít Ferenc pápának a szeptember 12. és 15. közötti szlovákiai látogatása idejére. A két teljesen elektromos SUV-t a Vatikán kívánságai szerint alakították át. Ezenkívül két ŠKODA KAROQ is kíséri majd a pápát hivatalos útja során. Egy erre a célra létrehozott weboldalon keresztül, üdvözleteket lehet intézni a pápához, amelyek virtuálisan megjelennek majd a járművén. 

Korábbi cikkeink

Szeptember 12. és 15. között Ferenc pápa Szlovákiába látogat Zuzana Čaputová köztársasági elnök asszony kezdeményezésére. Itt tartózkodása alatt a ŠKODA AUTO két ENYAQ iV-t és két KAROQ-ot bocsát a pápa rendelkezésére. Az ENYAQ iV-kat erre az alkalomra a vatikáni előírásoknak megfelelően alakították át. Annak érdekében, hogy az érdeklődők jobban láthassák a pápát utazásai során átlátszó üvegablakok kerültek beépítésre. Emellett krómozott, szabványos zászlótartót szereltek az autók jobb elejére, amelyekre a Vatikán hivatalos zászlója került. A pápai látogatás hivatalos logója a külső tükörházakon láthatók. A járműből való kiszállás megkönnyítése érdekében a Vatikán kérésére egy további fogantyút is felszereltek. Minden jármű fekete metálfényezést és fekete belsőt kapott.

A vasárnap délutáni hivatalos fogadtatás után a pozsonyi repülőtérről a pápai ENYAQ iV a pápát egy ökumenikus találkozóra a Szentszék Pozsonyban lévő diplomáciai képviseletére vitte. Hétfőn a szlovák köztársasági elnökkel, a különböző egyházak és a politika képviselőivel találkozik. Szeptember 14-én, kedden a pápa Kassára repül, ahol folytatódik hivatalos programja. Természetesen a pápai ŠKODA ENYAQ iV és egy KAROQ is ott lesz vele Kassán.  

A katolikus egyházfő szerdán a Šaštín zarándokhelyre utazik, majd délben visszatér Rómába.

A ŠKODA AUTO a pápa szlovákiai látogatása alkalmából külön honlapot is (kattints a szövegre) indított, ahol az emberek a világ minden tájáról küldhetnek üdvözleteket a pápának, miközben Szlovákián keresztül utazik. Ez egyben azok számára is lehetőséget biztosít, akik nem tudnak személyesen részt venni a nyilvános eseményeken, hogy megszólítsák Ferenc pápát.

Ez a második alkalom, hogy a katolikus egyházfő ŠKODA modellekkel utazik hivatalos látogatása alkalmával. Korábban a ŠKODA AUTO négy ŠKODA RAPID SPACEBACK-et is biztosított Ferenc pápának a 2018-as dublini Családok Világtalálkozója keretében tett kétnapos írországi látogatása során.

Előző

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!