fbpx

Már tesztelik a frissített

ŠKODA SCALA-t

A SCALA 2019-ben mutatkozott be, így korainak tűnhet a frissítése, ami a pletykák szerint 2022 első felében mutatkozik be. A viszonylag korai frissítésre mégis jó oka lehet a márkának.

Korábbi cikkeink

A SCALA a ŠKODA kínálatában a FABIA és az OCTAVIA közé ékelődik be árban és helykínálatban is. Közvetlen elődje a RAPID SPACEBACK, a márka gazdasági válságra adott válasza volt. Egy családi modell kellemes belső helykínálattal és az OCTAVIA alá belőtt árral. Ehhez viszont egy elég olcsó hatású anyagokból berendezett belső járult, amit a vásárlók nehezen fogadtak el. Főleg, hogy a válság hamar elszállt, és a visszatérő vásárlók több kényelmet igényeltek volna.

Ezen változtatott a 2019-ben bemutatkozott SCALA, amely amellett, hogy az első modell volt, amely külsőleg a ŠKODA új dizájnnyelvét mutatta be, az utastérben is radikálisan újat hozott. Itt mutatkozott be az új infotainment rendszer az MIB3 számos új szolgáltatással együtt. A SCALA volt az első ŠKODA, amelyet akár mobiltelefonunk segítségével nyithattunk-zárhattunk.

Úgy tűnik azonban, mindez kevés volt, hogy a vásárlók a kegyeikbe fogadják. Ennek egyik oka, hogy megjelenésekor mindenki SUV-ra vágyott már, így a hagyományos felépítésű modellek már nem voltak olyan népszerűek. Másrészről a piac megmaradt szeletén hatalmas harc folyik a vásárlókért, és új belépőként nem egyszerű egy modell dolga. Ha mindehhez még hozzávesszük azt is, hogy házon belül az OCTAVIA is nehezíti az életét, a ŠKODA annak is örülhet, ahol most tart a SCALA.

Hogy gyógyír lesz-e minderre a 2022-ben érkező frissítés, nem tudjuk. Annyi bizonyosnak tűnik a fotóka alapján, hogy gyökeres változások nem várhatók. Elől új formájú hűtőmaszk, új lökhárító és új rajzolatú fényszórók érkezhetnek. Hátul még kevesebb változás látszik, itt talán csak a lökhárítók formája változik majd. Az utastérben egy kicsit frissített műszerfal és új kárpitok jöhetnek majd.

Persze ettől még a lemezek alatt érkezhetnek majd újdonságok, ahogy szinte bizonyos, hogy az 1.5 TSI-t leszámítva finomhangolják az 1.0 literes TSI erőforrásokat annak érdekében, hogy alacsonyabb legyen a károsanyagkibocsátásuk. Ami biztos, hogy sem mild-hibrid, sem pedig hálózatról tölthető hibrid nem érkezik a frissítéssel. Bemutató 2022 első felében.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!