fbpx

Már készül az

elektromos OCTAVIA?

Az OCTAVIA megjelenése óta a márka legnépszerűbb modellje. Így fontos döntés, hogy mikor érkezik az elektromos OCTAVIA.

Korábbi cikkeink

Az OCTAVIA negyedik generációja már elindult az elektrifikáció útján, hiszen létezik belőle mild hibrid (48 Voltos, indulást segítő rendszer), és konnektoros hibrid (tölthető akkumulátorral szerelt modell, amely képes tisztán elektromos módon közlekedni) kivitel is. De teljesen elektromos OCTAVIA nem, és ennek több oka is van. Az egyik okot az alapoknál, az MQB építőkészletnél kell keresni.

Az első teljesen elektromosnak tervezett ŠKODA modell az ENYAQ iV, amely a konszern tisztán elektromos modellek számára tervezett MEB építőkészletre épül. Ez méretében a KODIAQ-hoz áll közel, és a kínálat csúcsán helyezkedik el. De ha ennyire hasonlóak méretben, miért nem a KODIAQ kapott elektromos hajtást, és miért nem a márka legnépszerűbb modelljéből készült elsőnek elektromos kivitel?

A választ itt is a platformokban kell keresni. Jelenleg a Volkswagen konszern több építőkészletet is használ, de alapvetően két koncepció mentén. Az egyik csoport a hagyományos belsőégésű (ICE) modellekhez használható, míg a másik a tisztán elektromosokhoz. A két csoport között jelenleg nincs átjárás. Ez tehát azt jelenti, hogy a KODIAQ nem kaphat úgy elektromos hajtásláncot, hogy az gazdaságos legyen gyártás szempontjából, a felhasználók oldaláról pedig ne járjon kompromisszumokkal. Erre remek példa a ŠKODA első elektromos modellje a CITIGOe iV.

De mindez egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi OCTAVIA generáció csak úgy kaphatott volna tisztán elektromos kivitelt, ha két teljesen különböző modellt fejlesztenek ki. Ez pedig gazdasági szempontból teljes csőd lett volna. Jogosan merül fel kérdés, hogy akkor nem is lesz elektromos OCTAVIA, amíg lesz hagyományos kivitel is?

De igen, mert jön az SSP

A fenti problémát a konszernnél is felismerték, és hozzá láttak egy olyan platform fejlesztésének egy irdatlan összeg, 800 millió Euró befektetésével, amely képes kiszolgálni mindkét meghajtást, és alkalmas rá, hogy a legkisebbtől a legnagyobb modellekig azok alapjául szolgáljon. Ennek a platformnak a neve Scalable Systems Platform (méretezhető rendszer platform), azaz SSP. Ennek a teljes elkészültét, vagyis az első olyan modellt, amely teljes egészében ezt a rendszert fogja használni 2026-ra teszik, de olyan modell, amely részben ezt használja már 2024-ben is érkezhet. Ez várhatóan az ID.1, majd annak ŠKODA változata.

A negyedik OCTAVIA generáció 2019 őszén mutatkozott be, így elég friss modellről beszélünk. Az első frissítés ennek megfelelően 2023-24 tájékán várható, míg a teljes generációváltás 2026-27 táján érkezhet. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jelenlegi OCTAVIA generáció lehet az utolsó, amely ICE motort, vagy csak ICE motort használ.

Thomas Schäfer, a ŠKODA vezérigazgatója a „ŠKODA NEXT 2030” program bemutatója után beszélt arról, hogy a márka 3 új elektromos modellt mutat be 2030-ig, és mindegyik az ENYAQ iV alá érkezik méretben is, és árazásban is. Ha megnézzük a modellpalettát, akkor csak úgy jön ki a matek, ha ezek egyike az OCTAVIA utódja lesz. (A másik vélhetően a SUPERB elektromos változata, illetve egy szupermini, ami a CITIGOe iV utódja lehet.)

A Trinity Project

Ezt erősíti meg az is, hogy a VW Trinity Project néven egy teljesen új elektromos szedánt fejleszt, amely már az SSP-t használja, és nemcsak a töltési sebesség és a digitalizáció terén fog teljesen új sztenderdet felállítani, de a SAE4-es önvezetési szintre is képes. Ez azt jelenti, hogy ugyan a vezető felügyelete mellett, de annak beavatkozását nem igényelve tud majd közlekedni. A bemutatkozása 2026-ra várható. Véletlen?

Még a neve sem biztos

Ahogy a fentiekből is kitűnik, nem az a kérdés, hogy lesz-e elektromos OCTAVIA. Bizonytalanságok sokkal inkább azzal kapcsolatban vannak, hogy lesz-e OCTAVIA hagyományos meghajtással 2026 után. Ha nem lesz, az is kérdés, hogy a ŠKODA megtartja-e az OCTAVIA nevet az új modellhez. Ha tippelnünk kellene, akkor azt mondanánk, hogy konnektoros hibrid formájában megmarad az ICE motor az új modell orrában, és ha ez így lesz, akkor a név sem fog újra eltűnni a ŠKODA modellek közül. Persze úriember biztosra nem fogad, márpedig ezt a lehetőséget erősíti, hogy Thomas Schäfer arról is beszélt, hogy a márka 2030-ig biztosan fejleszt hagyományos meghajtással modelleket.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!