fbpx

Go

FABIA, GO

Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell.

 

Korábbi cikkeink

Ritkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába teljesen alapkivitelű modell, pedig ezek a modellek széles vásárlóréteg érdeklődésére tarthatnának számot. Persze ennek megvan az oka. Ezek a modellek általában a modellsorok szegényházi kivitelei, amit szinte senki nem vesz meg, és nem is néznek ki túl attraktívan. Pedig amióta elszálltak az új autó árak, egyre többen nézelődnek az árlisták eleje felé. Ezt ismerhette fel a ŠKODA importőr, amikor megalkotta FABIA GO akciós modellt, amiről sok dolog mondható el, de hogy szegényes lenne, az nem.

Sőt, néhány éve ez az ellátmány még simán elment volna egy felszereltségi szinttel feljebb is. Kívülről a könnyűfém felnik hiánya tűnhet fel, ami városi kisutó esetében megbocsájtható, főleg, ha a hazai utakat is mellé tesszük. Sokkal kényelmesebb rugózást biztosítanak a 15 colos lemezfelnik a ballonos gumikkal, és akkor még a sérülésekre való csekély érzékenységüket nem is említettük. Jók ezek így, ahogy vannak. A másik, ami feltűnhet az autóval szemben állva, hogy nem szerepelnek a felszereltség listán az első ködlámpák. Persze ezek hiánya is inkább kimondva fájó, mint a mindennapi használat során.

És itt végére is értünk a külső eltéréseknek, amik a magasabb felszereltségű FABIA modellektől megkülönböztetik az alapmodellt. Hol vannak már azok az idők, amikor az első generációs FABIA Junior modelleken feketék voltak a külső műanyag alkatrészek, vagy nem volt hátsó ablaktörlő, de még fűtőszál sem a hátsó szélvédőben. Persze az első generációtól nem csak ezek a dolog repítik fényévnyire a FABIA GO-t. A negyedik generációs FABIA már a konszern MQB-A0 platformjára készült, ami a kisautó építőkészletet jelenti. Ez jelentős méretbeli növekedést hozott magával, ami nem csak a belső helykínálatnak, de a külső megjelenésnek is jót tett.

Az új ŠKODA FABIA sokkal komolyabb autó benyomását kelti, mint elődje. Az új formanyelvnek megfelelő hűtőmaszk vastag króm kerete, a vékonyabb fényszórók – amelyek már alapban is LED-ekkel világítják meg az utat – jótékonyan szélesítik a FABIA megjelenését. A motorházfedél markáns domborulatai pedig sportossá teszik az orr-részt. Oldalról a „B” oszlop tövében, az első ajtón lévő stilizált cseh zászló az újdonság. Hátul a markáns légterelő a domináns elem, ami hozzájárul, hogy az egész karosszériának kiemelkedő legyen a légellenállási együtthatója.  Az imént felsorol dolgok a magasabban felszerelt FABIA modelleken is pont ilyenek, így kívülről senki sem mondja meg ránézésre, hogy az alapváltozatot látja.

A tervezők lendülete az utastérben sem fogyott el, a műszerfal szintén az új ŠKODA trendnek megfelelően készült, itt is többlépcsős kialakítású. A gazdagabban felszerelt változatokhoz képest itt több a műanyag, és feketébb az összhatás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az anyaghasználat kisautós. Bár minden felület kemény – nincs ez mostanában másként a versenytársaknál sem – a maga kategóriáján belül igényes, ahogyan az összeszerelés minőségére sem lehet panasz. Menet közben nem nyiszog, nem zörög. Zajt inkább csak a motor kelt, jellegzetes morgással tudatja, hogy éppen jár. És ha már a motornál tartunk.

Egy liter, 3 henger, 80 ló.

A modell ezzel az egy motorral választható, amely egy szívó benzines MPI motor. Nem igaz hát, hogy a régi jódolgokból nem marad semmi. Persze, hogy régi lenne, az pont nem igaz. Ugyanis ez egy teljesen új motor, amit a ŠKODA fejlesztett, és egyébként Csehországban is gyártják. Hogy mire képes vele a FABIA? Nos, csodákat nem szabad várni ekkora teljesítménytől, de városi használatra teljesen megfelelő. 5 fokozatú kézi váltót társított mellé a gyár, amely hozza a szokásos konszern minőséget: pontosan és könnyen kapcsolható. A motort nem igazán éri meg pörgetni, mert 4000 táján kifogy az erőből, de addig megteszi amí tőle telik. Cserébe a fogyasztás sincs az egekben, a tesztautó összesen 300 kilométert futott motorja városban 6,2 litert fogyasztott, ami a későbbiekben biztos, hogy csökken még.

A rugózás kifejezetten kellemes, jól tompítja a pesti utakat is. Ez persze nem csupán a futómű érdeme, hiszen a 15 colos ballonos gumik is kiveszik a maguk részét belőle. A FABIA nem sportautó, ennek ellenére a futómű nem jön zavarba egy-egy hirtelen kormánymozdulattól, vagy gyorsabb kanyartól. Az egyetlen zavaró dolog vele kapcsolatban a zajcsillapítás hiányossága, jelesül bizony bejutnak zajok az utastérbe a működéséből. Persze ez nem ŠKODA specifikus, inkább kisautós tulajdonság.

Egy kisautó, ami már nem is annyira kicsi.

A FABIA negyedik generációja, mint már említettük nagyot nőt. Ez igaz széltében, de még inkább hosszában. 11 centi már jelentős növekedés, és ez nem csupán az utasoknak szánt térben érezhető, hiszen a csomagtér is 50 literrel nőt. Így már 380 literes, ami egy osztállyal feljebb is megsüvegelendő méret. A ŠKODA szerint egyébként a FABIA jelenleg a legtágasabb a versenytársak között.

A FABIA GO az alapváltozathoz a 15 colos kerekeket, a tempomatot, a multifunkciós bőr kormánykereket, és a Bluetooth kihangosítót teszi hozzá.  A modell egyébként az Active kivitelre épül, amelynek a felszereltsége már alapban sem mondható fapadosnak. Alapként kapjuk a 9 légzsákot, a magasságban is állítható vezetőülést, a városi vészfékező és a sávtartó rendszert, az automata első elektromos ablakokat, a központi zárat, a manuális kílmát, az automatán kapcsolódó LED fényszórokat, a fűthető elektromos tükröket éppúgy, mint a 6,5 colos érintőképernyős Bolero rádiót és mellé két USB-C csatlakozót.

A FABIA GO legfőbb ütőkártyáját a végére hagytuk. Ugyanis az emelt felszereltsége ellenére az ára alacsonyabb, mint az Active modellnek, méghozzá nem is kevéssel. Ha nem választunk mellé Porsche Bank finanszírozást, és Porsche Casco biztosítást, akkor 5.298.990 forintért vihetjük haza. Ha viszont igen, akkor 4.799.000 forintot kell a pénztárban hagynunk. És ez igen erős érv a FABIA GO mellett.

A tesztautó tartalmazott még néhány extrát, mint például a parkoló radart, komfort csomagot, SmartLink funkciót, és a könyöklőket. Így az ára 5.591.000 forint, ami a mai árszintek mellett még mindig nem sok.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!