fbpx

Elindult a kábelkötegek

gyártása Mladá Boleslavban

Az ukrán háború kitörésekor beszállítói oldalon az egyik legnagyobb, azonnal jelentkező problémát az jelentette, hogy leállt a kábelkötegek termelése. Jó hír, hogy ha meg nem is oldódott a kérdés, de lehet javulásra számítani.

Korábbi cikkeink

Tegnap elindult a termelés Mladá Boleslavban abban az üzemben, amelyet az Ukrajnában készülő kábelkötegek részbeni kiváltására hoztak létre. Persze a folyamat nem ma kezdődött, hanem rögtön a konfliktus kirobbanása után. Azonban még így is hihetetlenül gyors reakciót láthattunk, hiszen túl azon, hogy meg kellett találni a megfelelő helyszínt, a gyártósorokat is át kellett hozni és fel kellett építeni, és mivel a kábelköteg gyártása rendkívül élőmunka – és ezáltal szakértelem – igényes folyamat, a szükséges szakembereket is át kellett telepíteni Ukrajnából hozzá. A PEKM Kabeltechnik ukrán dolgozói közül eredetileg 50-en érdeklődtek a lehetőség iránt, de végül csak 35-en vállalták, hogy áttelepülnek Lvivből Csehországba. Az egész folyamatban a ŠKODA AUTO is nagy szerepet vállalt, és vállal majd a jövőben is.

A termelés két Volkswagen haszonjármű, a Transport és Crafter kábelkötegeivel indult, de hamarosan a ŠKODA modellek számára is itt készül a kábelkorbácsok egy része. Jan Chabera, a PEKM Kabeltechnik igazgatója elmondta, hogy a termelés csak egy részét helyezték most át, így a ŠKODA AUTO  igényeinek kb. 50%-át tudják majd augusztustól helyi gyártással kielégíteni. A szükséges további munkaerőt már Mladá Boleslavból és Csehország más részeiből kívánják majd felvenni. A most elhozott gépsorokat azonban Ukrajnában is pótolják majd, a cél a termelés több lábra szervezése, és ezáltal biztonságosabbá tétele.

Érdekesség, hogy ENYAQ iV termelése már a múlt héten újraindult, mert a hozzá szükséges kábelköteget egy másik beszállító gyártja a ŠKODA AUTO számára, amely újra tudta kezdeni üzemeiben a munkát.  

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!