fbpx

2025-ben érkezik az új

elektromos ŠKODA

A márka kínálatában jelenleg az itthon már nem kapható CITIGOe iV jelenti a legkisebb elektromos ŠKODA modellt, aminek az utódja 2025-ben érkezik.

Korábbi cikkeink

És már azt is sejthetjük, hogy miként fog kinézni. Az új elektromos ŠKODA vázlatát maga Herbert Diess, a VW-csoport vezérigazgatója mutatta meg, aki szerint az új modellek – mert egyszere érkezik hasonló modell a testvérmárkákhoz is – „megkönnyítik az e-mobilitáshoz való hozzáférést, és az ország mobilitási jövőjét az elkövetkező generációk számára is előremozdítják”.

Az is kiderült, hogy mindhárom modell Spanyolországban fog készülni, ahol a konszern 10 milliárd eurós befektetéssel építi fel harmadik akkumulátorgyárát, Sagunto régióban, ahonnan ellátják majd a martorelli és a pamplónai gyárat is energiatárolókkal.

Ezzel Spanyolország felkerül arra a hatos listára, amelyen Németországnak és Svédországnak már biztos helye van, és amely három másik kiadó helyére hazánk mellett Lengyelország, Szlovákia és Csehország is pályázik. Az ezen a listán szereplő országok mindegyikében épül ugyanis egy ilyen gyár, amely csak Spanyolországban 3000 új munkahelyet teremt majd.

A most építendő gyárat egyébként 200 hektáros, 40 GWh teljesítményű napelempark fogja ellátni energiával a tervek szerint 2026-tól, amikorra befejeződik a jövő év elején induló beruházás. 

De milyen lesz az új elektromos ŠKODA?

A CITIGOe iV zajos sikerét látva sokan nem értették, hogy miért nem kezdtek bele a koros modell utódjának azonnali fejlesztésébe. Pedig az ok egyszerű volt: nem volt hozzá alap. A konszern elektromos autók számára fejlesztett MEB építőkészlete nem tette lehetővé 4 méter alatt modellek fejlesztését, ezért első körben ezt a problémát kellett megoldani.

Ez pedig nem más lett, mint az MEB A0 méretű modellekhez átalakított változata. Ez meglepetés, hiszen készülőben van egy olyan építőkészlet, amely az SSP nevet viseli, és a tervek szerint mindenféle méretű és meghajtású modell építhető vele. Az elkészültét 2025 tájékára ígérték, azonban a jelek szerint nem a következő elektromos ŠKODA modell lesz az, amelyik elsőként használhatja majd.

Modern Solid

Az év elején tartott prezentáción a márka vezetői megvillantottak egy fotót egy rejtélyes modellről, ami már egy teljesen új dizájnkoncepció képviselője lesz, és amelynek tanulmányváltozatát 2022 végére ígérték. A hírek szerint az új kis elektromos ŠKODA lesz az első megtestesítője ennek az új korszaknak, melyet Martin Jahn a ŠKODA kereskedelmi és marketing igazgatója úgy jellemzett, hogy a legnagyobb változás a lesz a márka életében, mióta csatlakozott a VW konszernhez.

Az első vázlat alapján igaza lesz a most leköszönő ŠKODA vezérnek, Thomas Schäfernek, aki azt ígérte, hogy a legkisebb elektromos ŠKODA „markánsan megkülönböztethető lesz testvérmárkáinktól, és egy gyönyörű koncepció, amely igazán illik a ŠKODA-hoz”. Ez arra utal, hogy ebben a méretosztályban sokkal markánsabban fognak különbözni egymástól a konszern modelljei, mint az eggyel nagyobb, kompakt elektromos ferdehátúak területén.  

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!