fbpx

Strube:

A belső égésű motorok nem tűnnek el

Elektromos vagy benzines? Esetleg elektromos és benzines? Sokan gondolják úgy, hogy belső égésű motor nem tűnik el az autókból. Ezt az elvet vallja Christian Strube is, aki a ŠKODA technikai fejlesztésekért felelős igazgatója. De nem csak erről beszél az interjúban, hanem a ŠKODA modellekben hamarosan megjelenő újdonságokról is.  

Mit kell változtatni a ŠKODA  modellpalettáján, hogy megfeleljen az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodásnak?

Az éghajlatváltozási megállapodás céljait csak az eMobility segítségével érhetjük el. A teljesen elektromos járművek a leghatékonyabbak ebben a tekintetben, de a konnektoros hibridek szintén lényegesen alacsonyabb CO 2 -kibocsátást biztosítanak, és az enyhe (mild) hibrid rendszerek szintén kiválóak. Ennek megfelelően alakítjuk át modellkínálatunkat. Ugyanakkor természetesen a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tesszük annak érdekében, hogy a benzin- és dízelmotorjaink még hatékonyabbak legyenek – mivel hagyományosan nagy és fontos szerepet játszanak „üzemanyag-mixben”.

Bár az e-mobilitás egyre növekszik, a belső égésű motorok továbbra is nagyon fontosak. Miért lehet ez?

Számos tényező játszik itt szerepet. Az első ilyen, meghatározó tényező a vásárlók magatartása. Annak ellenére, hogy az elektromos autók aránya növekszik, sok vásárló továbbra is inkább a belső égésű motorokat részesíti előnyben. Emellett minden technológiának megvan a saját előnye a felhasználás módjától függően. Ha egy négykerék-meghajtású, nagy hatótávolságú és nagy nyomatékú autóra van szükségem, főleg ha még vontatni is akarok vele, akkor továbbra is a dízelmotor a legjobb választás. A városban egy kicsi, hibrid hajtású benzinmotor azoknak ideális, akik nem akarnak az akkumulátor töltésével foglalkozni. És nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy jelenleg még a belső égésű motorokkal tudjuk megkeresni azt a pénzt, amely lehetővé teszi számunkra az elektromos autók fejlesztését.

SUPERB iV

Milyen konkrét kihívásokat jelent ez Önnek és mérnökeinek?

Az eMobility sok szempontból különleges, és új technikai készségeket igényel. Elég például csak a passzív biztonságra gondolunk. Nem azért, mintha egy elektromos autóval balesetet szenvedni veszélyesebb lenne, mint a benzinmotoros változatok esetében, hanem azért, mert a teljesen akkumulátorral működő járművet teljesen más módon kell megépítenünk. Az akkumulátor a padlólemezen van, és szinte teljesen kitölti azt. Ez jelentősen befolyásolja az autó viselkedését egy ütközés esetén. Új baleseti lehetőségeket  tesztelünk, különböző sebességekkel és sok egyéb tényező változtatásával. Ilyen tekintetben például teljesen más képességekkel kell rendelkeznie egy teljesen elektromos autónak, és pont ezért kellett felfrissítenünk a saját tudásunkat is. Természetesen sikeresen megoldottuk ezeket a komplex feladatokat is.

Kevesen tudják, de a fejlesztés során nagyon fontos terület a zajcsillapítás. Mennyire kell másként tervezni ilyen szempontból az elektromos autókat?

A zajcsillapítás egy fontos terület, amely különleges kihívásokat támaszt az elektromos járművekkel foglalkozó műszaki szakemberek számára. Az elektromos autókban sokkal jobban hallhatók azok a hangoknak, amelyeket a például a motorzaj fojtott el eddig. Ez zavaró lehet, ezért külön figyelnünk kell ennek a problémának megoldására. A csendes futás a zajmentes belső térrel kombinálva egy teljesen új, pihentető vezetési élményt nyújt.

Christian Strube

Hogy lehet ezt a csendességet összehangolni a sportosság fogalmával, hiszen a dinamika ugyan megvan, de hiányzik a motor jellegzetes és megszokott hangja?

Az elektromos autók hajtáslánca hihetetlen mértékű dinamikát nyújt, minden sebességnél azonnal érezhető gyorsulást, amely fontos például az előzéshez. Ez teszi ezeket az autókat kivételessé. Ennek a tulajdonságnak a fejlesztése és a különféle komponensek összehangolása olyan kihívás, amelyet másképpen kell megoldanunk, mint eddig például az RS modellekben. A gyönyörű műszerfal tervezése mindig is része volt a repertoárunknak, de egy elektromos motorral kombinálva, teljesen más módon kell megoldanunk a kihívást. Hogy mást ne említsek, nincs például fordulatszámmérő, ami megszokott, sőt elvárt egy sportos modellben. Ha az ügyféleink érzik a „wow” faktort, és azt mondják: „ez igen, hatalmas élmény vezetni” – akkor elértük a célunkat. De ilyen az otthoni, fali töltők fejlesztése is, hiszen a nagyobb teljesítményhez, nagyobb kapacitású akkumulátor tartozik, és nem mindegy, hogy mennyi idő alatt tudja az ügyfél feltölteni azt. De beszélhetnénk még az online megoldásokról is. Jól látszik, hogy az elektromos modelleket fejleszteni csak holisztikus megközelítéssel lehet. Ugyanolyan gondossággal és pontossággal kell dolgoznunk ezeken a szolgáltatásokon is, mint járműveink fejlesztésén.

Visszatekintve az elmúlt tizenöt évre: melyik technikai innováció – az elektromos autók felé történő elmozdulástól eltekintve – adta a ŠKODA-nak a legnagyobb lendületet?

A kétséget kizáróan a digitalizáció. A műszerfalak, az autóülések vagy a karosszériák szerkezetének fejlesztése nagyjából a szokásos ütemben haladt előre. De a jármű működése alapvetően megváltozott. Ez nagymértékben az online megoldások és a HMI (az ember-gép kapcsolata) fejlődése miatt van így. Hogyan tudok kapcsolatba lépni az autómmal, és az hogyan ért meg engem? Ezekkel a kulcskérdésekkel foglalkozunk itt. A ŠKODA ügyel arra, hogy ne valósítson meg valamit pusztán azért, mert az technikailag lehetséges – arra összpontosítunk, hogy mi teszi egyszerűbbé az emberek mindennapi életét, és mi inspirálja őket.

SKODA OCTAVIA

Connectivity, állandó online kapcsolat: manapság a járművezetők számos támogatási rendszer előnyeit élvezhetik. Melyik az a szolgáltatás, ami nélkül nem szívesen vezet mostanában?

Soha nem vezetek online navigáció nélkül. Bárki, aki sokat vezet egy nagyvárosban tudja, hogy miről beszélek. A navigációs rendszer korai figyelmeztetést ad a forgalmi dugókra, és alternatív útvonalakat javasol – ez egyszerre hasznos és rendkívül kényelmes. Soha többé nem akarok vezetni online navigáció nélkül.

Milyen újításokra számíthatunk a digitális szolgáltatások terén?

A jövőben ügyfeleink képesek lesznek frissíteni autójuk számítógépét „over the air”, tehát online kapcsolaton keresztül. Emiatt tehát már nem kell majd felkeresniük a márkaszervizt. Ezen túlmenően az ügyfeleknek még több „igény szerinti” szolgáltatást kínálunk, ami azt jelenti, hogy az ügyfelek online vásárolhatnak extra funkciókat autójukhoz, például növelhetik a töltési kapacitást vagy aktiválhatnak egyes extra funkciókat.

Melyik a ŠKODA modell a legfejlettebb jelenleg ilyen szempontból?

Amit most kínálunk, arra ügyfeleinknek valóban szükségük van. Más szavakkal, tudatosan úgy döntöttünk, hogy nem ugorunk rá az értelmetlen online szolgáltatásokkal teletömött autók divatjának gyorsvonatára. Azon igyekszünk, hogy a dolgok egyszerűek és érthetők legyenek ügyfeleink számára, és ragaszkodunk ahhoz, amiben jók vagyunk. Például a ŠKODA vezeték nélküli okostelefon-töltést és a „MirrorLink” funkciót kínál, így a kedvenc alkalmazásainkat közvetlenül az autó kijelzőjén használhatjuk. Ez a szolgáltatás még legkisebb autóinkban is elérhető.

SKODA OCTAVIA

Hogy áll a ŠKODA az autonóm, vagyis az önvezető autók kérdéséhez?

Egyértelműen ez a jövő, amerre a fejlesztés iránya halad, és ez nem csak a ŠKODA-nál van így. De ez időigényes folyamat. Az autonóm vezetés előnyei egyértelműek, különösen a fogyatékossággal élők számára, vagy a balesetek megelőzése szempontjából.

Milyen kulcsfontosságú tulajdonságokra van szüksége egy jó mérnöknek a véleménye szerint?

Azt mondanám, hogy a kreativitás, a kíváncsiság és a jövő aktív alakításának vágya nagyon fontos tulajdonságok. Bárki, aki kíváncsi és kérdéseket tesz fel, automatikusan kreatív. Ha még változtatni is akarunk a dolgokon, akkor rendelkezünk minden szükséges tulajdonsággal. Nyilvánvalóan speciális ismeretekre is szükségük van, de ezt biztosítja a megfelelő oktatás.

STRUBE

Az Ön feladatköre nagyon széles területeket ölel fel: tervezés, motorfejlesztés, padlólemezfejlesztés, digitalizáció, hogy csak néhányat említsünk. Hogyan tud lépést tartani most, az autóipar teljes átalakulása közben az összes fejlesztéssel?

Természetesen én sem tudok három könyvet elolvasni, és még online is követni az eseményeket minden nap. De nem is kell. Ennél sokkal fontosabb az, hogy körülvegyük magunkat kompetens kollégákkal, és hogy ne veszítsük el a kapcsolatunkat az ügyfeleinkkel. Ez a kettő számomra különösen fontos. Más szavakkal: csak akkor tarthatjuk a lépést, ha minden folyamatba bevonjuk a kollégáinkat, és egy döntés előtt támaszkodunk a véleményükre, közel hozzuk őket az események sodrához. A ŠKODA alkalmazottai nagyszerű szakemberek, akik folyamatosan képben tartanak engem is a legújabb fejlesztésekkel kapcsolatban.

A ŠKODA idén alapításának 125 éves évfordulóját ünnepli, ami a világ egyik legrégebbi autógyártójává teszi. Érzi-e ennek az örökségnek a súlyát a mindennapokban?

Természetesen! Laurin és Klement szobrai ott vannak az irodámban, és a szellemiségük minden nap inspirál. Maga a ŠKODA márka, és az itt dolgozók is, akik évtizedek óta sikert sikerre halmoznak, rendkívül fontosak számomra. Ezek azok az dolgok, amelyek erős felelősségérzettel töltenek el. Sok kihívással nézünk szembe, és munkánk még ma is sokszor embert próbáló, ám a ŠKODA a múltban is nagyon sok nehézséggel küzdött meg sikeresen. Sokszor találkozom régen itt dolgozott kollégákkal, vagy hívhatjuk őket akár „régi harcostársaknak” is. Amikor látom a lelkesedést, amelyet egész életükben a márkának szenteltek, engem is átjár a felelősség érzése a hagyományaink iránt, amelyek egészen a cég két alapítójától erednek. Az ő szellemiségükben kell a mai kollégáknak is dolgozni, hogy a jövőben is sikeresek lehessünk.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!