fbpx
Színek

Ami a színek mögött van

A színek elengedhetetlenek az életünkhöz. Segítenek, hogy könnyebben felismerjünk tárgyakat, és nem csupán hangulatokat fejeznek ki számunkra, de befolyásolják érzelmeinket is, sőt! Segítségükkel még a testi épségünket is megóvhatjuk. És milyen szürke is lenne az élet nélkülük? Nem is, inkább fekete-fehér. Illetve az sem, hiszen ezek is színek.  Ráadásul olyan színek, amelyek a legnépszerűbbek az autóvásárlók között.

Hiszen a ŠKODA színpaletta öt legkedveltebb színe: a feketemágia gyöngyház, a sötétszürke metál, a kristályfehér, az ezüstszürke metál és a holdfehér metál. És csak itt, a hatodik helyen találkozunk az első igazi élénk színnel, ami nem más, mint a versenykék metál. Ezek az adatok 2017-től 2018 első felére vonatkoznak, de igazából ma sincs ez másképp. A Škodánál 15 olyan szín van, ami a legtöbb modellnél elérhető, de ez a szám rögtön 67-re emelkedik, amikor a különböző modellek összes opcióját összeszámoljuk. A csak ŠKODA SUPERB egyedül 60 árnyalatban vásárolható meg. Persze ezek többsége nem szerepel az állandó kínálatban, illetve csak egyedi megrendelésre érhető el.

Nem felesleges ez a színbőség, amikor a legtöbb vásárló ugyanazokat a színeket keresi? Aligha. A színeknek sokkal nagyobb jelentősége van, mint amit elsőre gondolnánk. Ismerős a jelenet, amikor a szupermarketparkolóban éppen keressük a saját autónkat a sok ezüst és fekete autó között?  Mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne, ha teljesen egyedi lenne autónk színe, mondjuk olyan, amit évente csak egyszer, limitált ideig készítenek. Mint a lila, vagy a zöldek bizonyos árnyalatai – a menta vagy a malachit – a ŠKODA kínálatából. Ezeket a színeket összesen két vásárló választotta 2017-ben, és ők sem ugyanahhoz a modellhez. Érdekesség, hogy a ŠKODA OCTAVIA rózsaszín opcióját két vásárló is vonzónak találta.

 

Közismert, hogy a nők jobban értékelik a színeket. Ezt támasztja alá František Vyskočil professzor, a cseh Tudományos Akadémia Élettani Intézetének neurofiziológusa. „A nők sokkal kifinomultabban érzékelik a színeket, ezért képesek az árnyalatokat jobban megkülönböztetni egymástól. Ez valószínűleg azért van, mert az őskorban a nőknek kellett döntenie, hogy milyen étel fogyasztható, vagy hogy melyik növény érett,” magyarázza. A nőknek jobb a perifériás látása, míg a férfiak jobban érzik a távolságot és a perspektívát.

A színeknek a pszichére gyakorolt ​​hatását már az ókori görögök is ismerték. A Krisztus előtti V. században a görög orvos Hippokratész, aki az emberi temperamentum 4 féle felosztását megalkotta (ezek a szangvinikus – örök jókedvű – a  flegmatikus, kolerikus – vagy hirtelen haragú, lobbanékony – és a melankolikus), különböző színeket tulajdonított a különböző temperamentumoknak. A pszichológiában még ma is a színspektrumot használják a különböző az emberek vérmérsékletének a meghatározásához.  A pesszimisták – és a legtöbb férfi is – a sötétebb színek felé hajlanak, míg a nők és az optimisták inkább a világosabb árnyalatokat részesítik előnyben.

De a színek nem csak a hangulatunkra vannak hatással, hanem a hőérzékelésünket is nagyban befolyásolják. Egy felmérés szerint a nagyon meleg autóban ülő emberek nem állították annyira alacsonyra a légkondicionáló hőmérsékletet, amikor a belső tér „hideg”, lila, kék vagy zöld színben pompázott. Szemben a sárga vagy piros kiegészítőkkel ellátott utasteret sokkal melegebbnek érezték a benne ülők. Ez jó hír a ŠKODA OCTAVIA, KAROQ, KODIAQ vagy SUPERB tulajdonosok számára, hiszen az utastér hangulatvilágítását akár tíz különböző árnyalat közül választhatják ki: hideg színek nyáron, melegebb színek télen, piros vagy narancssárga, hogy csökkentsék a fáradtságukat.

Persze ami a végeredmény szempontjából nagyon eltérő, addig a gyártás oldaláról már közel sem annyira változatos. A festékek és a fényezés kialakítás között kevés a különbség. „Az első réteg a fényezés kialakítása során egy foszfát bevonat, amely biztosítja a karosszéria tisztaságát” – mondja Pavel Mizera, a ŠKODA mladá boleslavi fényezőüzemének vezetője. „Ezután a karosszériát egy korróziógátló fürdőbe merítjük. Majd jön a töltőanyag avagy filler, ez az alapréteg és nagyon tiszta bevonatot ad. Az egész fényezési folyamatot az a teljes karosszéria viaszos védőrétegének kialakításával zárjuk.”

 

A ŠKODA a modellek fényezéséhez a festékeket különböző cégektől szerzi be, akik nagy méretű rozsdamentes acél tartályokban szállítják be azokat. A legkiválóbb minőség biztosítása érdekében a szakemberek a teljes tételen és az egyes tartályokon is komoly ellenőrzéseket végeznek. 2018-ban a Kvasiny üzem új, még precízebb és gazdaságosabb fényezési technológiát vezetett be. „A sűrített levegő helyett a festéket elektrosztatikus úton visszük fel. Másként kifejezve a fényezés során a festéket ellentétes töltéssel látjuk el, mint a karosszériát hogy a festék jobban tapadjon ahhoz. Ez nemcsak javítja a tapadást, de segít az optimális rétegvastagság kialakításában is, miközben a szennyező anyagokat távol tartja. Ebből következően garantálni tudjuk a kiváló minőséget, és akár egy kiló festéket is megtakaríthatunk ”- mondja Mizera.

Az OCTAVIA-hoz több mint 14 kilogramm fényezőanyag szükséges. Ebből a festék egy kicsit több mint három kiló. Az új technológia jelentős megtakarításokat eredményez, amely környezetvédelmi szempontból is fontos. Érdekesség, hogy a kiszállítás előtt elhelyezett védőfólia és viasz csaknem 30 kilogrammal növeli egy-egy gépkocsi súlyát. Ezekkel a vásárlók már nem találkoznak, hiszen átadás előtt eltávolítják azokat. A fényezés minőségét minden járművön speciálisan képzett szakemberek ellenőrzik. A mladá boleslavi üzem most egy 36 kamerás szkennert is tesztel, amely segítene az esetleges fényezési hibák még precízebb feltárásában.

FABIA

A ŠKODA egyedülálló, kéttónusú fényezést is kínál a FABIA számára. A lakkozási folyamat bonyolultabb, mivel az oldalsó és a hátsó ajtókat le kell venni és az autót megfelelő módon maszkolni kell. Ennek eredményeként a gyártás hosszabb időt vesz igénybe, de a végeredmény egy egyedülálló autó. A kétszínű karosszériát általában csak a prémium márkák kínálnak, pont emiatt az extra feladat miatt. De a ŠKODA rajongók tudják, hogy a FABIA kivételes a kategóriájában.

TUDTAD…?

A ŠKODA a leggyorsabb a VW Csoporton belül: az egész karosszériát 37 másodperc alatt lehet bevonni töltőanyaggal.

A modern technológiának köszönhetően a mladá boleslavi üzem naponta 2200 karosszériát tud fényezni, míg a Kvasiny-ban ez a szám közel 1000 darab.

Miután a védőfólia és a védő viaszréteg felkerül, a modellek átmenetileg 30 kilogrammal lesznek nehezebbek.

Fényezési rétegek

Az állítható utastéri hangulatvilágítás része az ajtó panelbe illeszkedő LED csík, amely tíz különböző színt kínál.

KODIAQ RS

PIROS RUHA A MENYASSZONYNAK ÉS A KAPUSNAK

Ahogy minden nemzetnek eltérő a gasztronómiája, úgy eltérő jelentéseket tulajdonítanak a színeknek is. Európában a mennyasszonyok színe a fehér, hiszen ez a mi kultúránkban a tisztaság és ártatlanság színe. Kínában viszont a házasulandók pirosba öltöznek inkább, hiszen ott ez a szerencsét, az örömöt, és a tüzet jelképezi.

De a kutatások azt mutatják, hogy nem véletlen, hogy a sportolók is a piros színt kedvelik. 2011-ben az Oxfordi Egyetem tudósai tanulmányt tettek közzé, amely megállapítja, hogy a vörösbe öltözött sportolók statisztikailag bizonyos szituációkban eredményesebbek. A kutatók azt tapasztalták, hogy egy piros mezbe öltözött labdarúgó nagyobb valószínűséggel rúgja be a büntetőrúgásokat. A szerzők szerint a piros a veszélyhez vagy a dominanciához kapcsolódik, így azoknak a kísérleteit, akik a büntetőrúgást piros mezben végzik, a kapusok kisebb számban védik ki. Ugyanez sajnos nem igaz a közúti forgalomra, ahol a piros szín általában a veszélyesebben közlekedők színe, de azt is hozzá kell tennünk, hogy minden élénk szín plusz biztonságot és jobb láthatóságot jelent éjszaka, vagy csökkent látási viszonyok között.

 

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben
A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!