fbpx
SKODA SCALA

Ennél (talán) nincs lejjebb

Végy egy SUV-t, aztán ültesd a földig. Van egy kis ellentmondás a dologban, de lássuk be: az eredmény elég dögös lett.

A fenti gondolatsort követte a Németországban élő Tommy Büttner. Persze alig érdekelne minket a dolog, ha ez az SUV nem egy ŠKODAKODIQ lenne. Az is az igazsághoz tartozik, hogy Tommy nem most kezdett ezzel a fajta tuninggal foglalkozni. Az első projektje egy ŠKODAFABIA MONTE CARLO ültetése volt. Ez szín eléggé bejöhet neki, mert a FABIA szintén acél szürke, és a fekete tetőszín miatt még alacsonyabbnak hat, mint valójában.

Műszakilag a két autón csupán a futómű kialakítását változtatta meg, hiszen bár látványra nagyon jól mutat a két autó, közlekedni csak felemelt állapotban lehet velük. Ezért mindkét modellben állítható a futómű magassága. Igen, tudjuk: a ŠKODA gyárilag is kínál adaptív futóművet (például a SCALA-ban), de ilyen mélységbe nem lehet velük leengedni a karosszériát.

Ezen kívül csak a felnit cserélte a gyári 18 colos helyett 21-esre. És ugyan a hátsó alapján azt hihetnénk, hogy ez egy KODIAQ RS, csupán a hátsó lökhárítót cserélték ki rajta. 

Egy Enyaq flotta utazása a Szahara dűnéihez

Egy Škoda Enyaq-okból álló flotta indult kalandos útra Marokkón keresztül, és egy egyedülálló naperőmű érintésével jutott el a világ leghíresebb sivatagjába.A kétnapos kaland során a sofőrök és utasaik egyszerre tapasztalhatták meg a környező táj lélegzetelállító...

bővebben

Március 15-én megvillantják az Elroq-ot

Március 15-én tartja a Škoda Auto éves sajtókonferenciáját, amelyen az elmúlt évről és az idei tervekről, így az Elroq-ról is beszámolnak.A Škoda Auto minden év tavaszán tart a sajtó képviselőinek egy nagy beszámolót arról, hogy miként sikerült az elmúlt időszak...

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!