fbpx
SKODA modellek

Igazi vagy sem? ŠKODA modell fotók

A legtöbb kisfiú álma, hogy olyan autója legyen, mint apának vagy anyának. Persze kicsiben. Olyan, amit lehet a karácsonyfa alatt a szőnyegen tologatni, brummogni hozzá, nagyokat kanyarodni vele, és képzeletben bejárni megannyi vidéket. És persze van olyan, aki hiába nő fel, a kisautók iránti szenvedélye megmarad, persze más formában. Egy dolog azonban nem változik: megannyi különleges helyszínre repíteni őket, de most már nem csak képzeletben.

És van, aki még ennél is tovább megy. Lampert Benedek 2007 óta foglalkozik a pillanat varázsának megőrzésével, akkor kapta első fényképezőgépét. Ezt a szenvedélyét édesapja gyújtotta lángra, aki szintén fotós volt. A szerelem gyorsan elmélyült, ma pedig Benedek már hivatásának mondhatja a fényképezést. A benne élő gyermek azonban megmaradt. Talán ennek is köszönhető, hogy itthon a legismertebb „toy photographer” – vagyis játék fényképész. Igazából nem adja vissza az angol szó jelentését a fordítás, hiszen a fotó elemei valóban játékok, az elkészült kép cseppet sem az. Számára a liszt nem sütésre való, hanem egy hóvihar kelléke, a hajszárító pedig igazából szélgép.

Miért pont ezt az ágát választottad a fotózásnak? Mivel kezdted?

Ami a toy photography-t illeti, nem választottam, belesodródtam. Nem is olyan rég, kb két évvel ezelőttig nem is tudtam, hogy létezik ez a műfaj. Alapvetően sok ága érdekel a fotózásnak, például: nagyon szeretem a természetfotózást, és az első években ez érdekelt leginkább. A tájképeket, városfotót, a street fotót különösen, idén nyáron ebből csináltam a vizsgamunkámat. Alkalmanként a portré is kifejezetten érdekes és fontos kihívások elé állít, amiből mindig igyekszem tanulni.

A toy photography-val, akkor találkoztam, mikor két évvel ezelőtt elkészült az első sorozatom egy ismert dán építőkockákat gyártó cégnek, majd ennek nyomán kicsit kutakodtam a neten. Kiderült, hogy külföldön nagy hagyománya van, és sok fotós foglalkozik ezzel. Jellemzően figurafotóval, modellautókkal már sokkal kevesebben. Ilyesfajta „akciófotókat” pedig nem is nagyon látni.

Mi jelentette eddig a legnagyobb kihívást? 

A toy photography műfajában elég sok lehetősége van az embernek. Van, aki sokat manipulál utólag és a végeredmény inkább egy számítógépes alkotás. Van, aki nagyjából fele-fele arányban, és van aki egyáltalán nem, illetve csak, ha muszáj. Én az utóbbi csoportba tartozom, ez pedig nagyon sok díszletépítéssel jár. Ha kitalálok egy jelenetet, ahhoz ténylegesen létrehozom a környezetet és a fényeket. Ez sokszor több óra munkával jár és a gépet még elő sem vettem. Utána jöhet a fények beállítása, komponálás. Van, ami viszonylag hamar sikerül és van olyan kép ami akár 8-9 óráig is készül mindennel együtt. Ezek jelentik mindig a kihívást, mikor a közben felmerülő problémákat elemezni kell, rá kell jönnöm miért nem működik a kép és megoldást találni rá.  Ezek a Škodás fotók, noha a metódus sok mindenben hasonlít az eddig készítettekhez, mégis új kihívásokat és megoldandó problémákat rejtettek, ezért minden kép legalább 5 órát vett igénybe. Például meg kellett oldani, miből legyen az aszfalt, hogyan legyen méretarányos az eső és a cseppek, miképp mozduljon be a háttér a kocsihoz képest stb. 

Mi inspirál? Hogyan választod ki a képek témáját? 

Leginkább az az izgalom, hogy egy miniatűr világot hozhatok létre, ami a képen igazinak hat. Ezek a díszletek nem diorámák, tehát önmagukban nem, csak a fotón, abban az adott kivágásban működnek. Illetve, kihívásként tekintek arra, hogy amit csak lehet a valóságban oldjak meg és ne manipuláció legyen. Hihetetlen jó érzés, mikor a több órás procedúra után, sikerül a kép és létrejön a kívánt látvány.  Persze van, amihez én kénytelen vagyok én is utólag számítógépen a képbe nyúlni, mint például a modellautók fényszórója, de a hófúvás, az eső, a díszlet, a tócsák stb. már mind valós.

 

Milyen eszközöket használsz? Vagy ahogy mondani szokás, egy profi kezében minden lehet fegyver? 

Mivel nem profi stúdióban dolgozom, sokszor kicsit „oroszosak” a megoldások, ahol nem az a lényeg, hogy hogy néz ki, hanem, hogy működik-e. 😀 Ennek érdekében pedig szégyenérzet nélkül vetek be minden sufnituning módszert. Ebben az értelemben igen, minden lehet fegyver!  Ezt szinte külön élvezem, mert kifejezetten groteszk, mikor a werk és kész kép egymásmellé kerül. 

Vezettél már Škodát? 

Nem még, de ezek az új design-ek nagyon tetszenek (ami késik, nem múlik – a szerk.). Sokféle típust látok mostanság az utakon és nagyon jól néznek ki. Most már direkt figyelem, mikor látok olyan Škodát, amiknek a modelljeit fotóztam.

 

Hogyan készült a fehér SUPERB COMBI fotó?

Talán ez lett az eddigi legérdekesebb díszlet, ugyanis mozgott. A piros SUPERB-nél a bemozdulás még utólagos. Aztán arra gondoltam, hogy nem igaz, hogy ne lehetne megoldani ezt is a valóságban. Mivel a kocsit magát nem tudom mozgatni, és azt svenkelni, ezért a földet kellett kimozdítani alóla. Azaz, az autót lefixáltam úgy, hogy a kereke csak épp hozzáérjen az aszfalthoz, majd azt elhúztam alatta. Így az út pörgette meg a kereket. A háttérben lévő házakra pedig madzagot kötöttem és az expo alatt elhúztam őket hátrafelé, így pontosan azt a hatást keltette, mintha elsuhannának a háttérben. Ezt a két mozdulatot (az aszfalt és a házak elhúzása) persze egyszerre kellett végrehajtani, de nem azonos mértékben. A házak és a kerék is más-más sebességű húzást igényeltek annak érdekében, hogy az elmosódás jól nézzen ki. Nos, maradjunk annyiban, hogy ez sem elsőre, sem másodjára nem sikerült, jó sok próbálkozás kellett hozzá. Végül azonban iszonyú jó érzés volt, hogy sikerült, megcsináltam a motion blur hatását Photoshop nélkül.

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben
A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda applikáció igazi svájci bicska lett

A MyŠkoda gyorsan a Škoda tulajdonosok legfontosabb alkalmazásává vált. Amellett, hogy lehetővé teszi az autó különböző funkcióinak elérését, a Powerpass segít a töltésben, és a legújabb verzióval pedig akár megrendelt autónk gyártását is nyomon követhetjük majd.A...

bővebben

Scala vagy Kamiq? Igazából nincs rossz válasz!

Ugyanaz az alap, de mégis különböző karakterek. A Škoda Scala és a Škoda Kamiq technikailag testvérek ugyan, de első pillantásra is látszik, hogy másokat akarnak megszólítani. A jó hír, hogy bármelyiket is választjuk, nem döntunk rosszul.Méretek Mivel azonos műszaki...

bővebben

Scala vagy Kamiq? Igazából nincs rossz válasz!

Ugyanaz az alap, de mégis különböző karakterek. A Škoda Scala és a Škoda Kamiq technikailag testvérek ugyan, de első pillantásra is látszik, hogy másokat akarnak megszólítani. A jó hír, hogy bármelyiket is választjuk, nem döntunk rosszul.Méretek Mivel azonos műszaki...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!