fbpx

Így működnek a kereskedések a veszélyhelyzetben

A Porsche Hungaria tájékoztatója a márkakereskedések és márkaszervizek működéséről a veszélyhelyzet idején.

Napjainkban a világ komoly kihívásokkal szembesül a koronavírussal szemben folytatott harc kapcsán. Jelenleg még nagyobb figyelemmel kell lennünk egymás iránt, közös felelősségünk a fertőzés terjedésének csökkentése. E gyorsan változó helyzetben a ŠKODA (Volkswagen konszern) szorosan együttműködik partnereivel mindannyiunk egészségének megóvása érdekében. Dolgozói egészségét szem előtt tartva, üzemeiben átmenetileg felfüggesztette az autógyártást és ügyfelünkként is biztos lehet benne, hogy határozott lépéseket tettünk a fertőzés kockázatának minimalizálása érdekében!

Megváltozott feltételekkel, de továbbra is dolgozunk!

Márkaszervizhálózatunk, a korábbi és a 2020. 03. 27-ei (*kijárási korlátozást szabályzó) járványügyi intézkedésekkel összhangban, részben megváltozott nyitvatartással, új intézkedésekkel és szolgáltatásokkal továbbra is várja ügyfeleit!

Az új intézkedéseknek köszönhetően, a járvány szempontjából is biztonságosabbá vált az autó átvételének, javításának és átadásának teljes folyamata. Új szolgáltatásként legtöbb szervizünk a szükséges szervizmunkálatok mellett, autóján teljes ózongenerátoros fertőtlenítést és hozom-viszem szolgáltatást is vállal!

#maradjonotthon

Ha teheti, ne hagyja el otthonát, de ha ezt mégis meg kell tennie, akkor erre most is a saját autó használata a legbiztonságosabb forma. Mi azért dolgozunk, hogy autójának használhatóságát továbbiakban is fenntartsuk. Így most is elvégezzük a karbantartási-, szezonális és kerékszerviz feladatokat, a garanciális javításokat és a karosszéria munkákat is. Alkatrész és tartozék ellátásunk biztosított.

#vigyázzunkegymásra

Ózongenerátoros fertőtlenítés – a mentő autóknál is alkalmazott technológia segítségével -az erre a célra kifejlesztett berendezéssel ózont juttatunk a gépkocsi belterébe, amelyet az autó saját szellőző rendszere, belső keringtetési üzemmódban mindenhova eljuttat. Ennek során autójának teljes belseje vegyszermentesen és teljes mértékben fertőtlenítésre és csíramentesítésre kerül.

Hozom-viszem szolgáltatás – egy régi szolgáltatás, új hangsúllyal – a szolgáltatás keretében az ön által megjelölt helyen vesszük át autóját és a szervizmunka elvégeztével pedig visszavisszük azt.

*Részlet a kormány a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletéből: „A kijárási korlátozás ideje alatt igénybe lehet továbbá venni szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatásokat, a gépjármű- és kerékpárszervizeket, valamint a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatásokat.”

Az új intézkedésekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban érdeklődjön az akcióban résztvevő márkaszervizeinknél!

Akcióban résztvevő márkaszervizek listája

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan és mikor tudok kapcsolatba lépni a kereskedésekkel és szervizekkel?

A bemutatótermek és szervizek nyitvatartása némileg módosult, ezzel kapcsolatosan partnereink weboldalán találhat aktuális információt. Kollégáinkkal első sorban telefonon, vagy e-mailben veheti fel a kapcsolatot a kereskedés weboldalán megadott elérhetőségeken.

Hogyan változnak a szállítási határidők az események fényében?

A Volkswagen konszern nagy figyelmet fordít dolgozói egészségének megóvására is, ezért üzemeiben átmenetileg felfüggesztette az autógyártást. A folyamatban lévő autó rendelések státuszáról, várható szállítási idejéről az értékesítő kollégák a gyárral való egyeztetést követően adnak Önnek információt. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a megrendelt gépkocsiját a lehető legrövidebb időn belül átadhassuk Önnek!

Az autómon szervizmunka esedékes, felkereshetek egy ŠKODA márkaszervizt, vagy halasszam el?

Ha az autóján bármilyen javítási vagy karbantartási munka esedékes, kérjük, keresse fel az Ön ŠKODA márkaszervizét, ahol tájékoztatást tudnak adni a munkák elvégzésére vonatkozóan. Ha szeretné elhalasztani a javítási vagy karbantartási munkákat, kérjük, egyeztessen ezzel kapcsolatban ŠKODA márkaszervizével. Ha azt tanácsolják, hogy ne halassza el a javítást / karbantartást, és azt tervezi, hogy továbbra is használja a járművet, ŠKODA márkaszervize adott esetben – előzetes egyeztetést követően – például hozom-viszem szolgáltatással áll az Ön rendelkezésére, hogy ne kelljen felkeresnie a márkaszervizt. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az ŠKODA márkaszerviz valamennyi alkalmazottjának biztonsága érdekében be kell tartania a COVID-19-re vonatkozó összes jelenlegi kormányzati irányelvet.

Milyen intézkedéseket tesznek a kereskedők a vírus terjedésének korlátozására és ügyfeleik / alkalmazottaik egészségének biztosítására?

Ügyfeleink, kollégáink és közösségeink állnak a tevékenységünk középpontjában, és a gyorsan változó COVID-19 veszélyhelyzettel összefüggésben megtesszük a mindannyiunk védelméhez szükséges felelős intézkedéseket. Az Egészségügyi Világszervezet közelmúltbeli kormányzati kommunikációjának és tanácsainak fényében a ŠKODA márkaszervizek hálózatával együttműködve megtesszük a megfelelő intézkedéseket ügyfeleink és munkatársaink biztonságának fenntartása érdekében. Jelen állás szerint ŠKODA márkaszerviz hálózatunk nyitva áll az ügyfél igények előtt, és megteszi a megfelelő óvintézkedéseket. Ha bármilyen szervizeléssel vagy értékesítéssel kapcsolatos kérdése van, illetve alkatrészeket vagy tartozékokat vásárolna, kérjük, forduljon az Ön ŠKODA márkakereskedéséhez / márkaszervizéhez a szokásos módon.

Használhatom az autómat, ha szervizmunkára van szükség, de a ŠKODA szerviz nem tud segíteni?

Nem célszerű elhalasztani a javítási vagy karbantartási munkákat, ha az Ön ŠKODA márkaszervize jelenleg nem tud időpontot ajánlani. Potenciálisan egy másik közeli ŠKODA márkaszerviz is rendelkezhet a szükséges erőforrásokkal a munkálatok végrehajtására. ŠKODA márkaszervizeink elérhetőségeit megtalálja honlapunkon (https://www.skoda.hu/skoda-partner?filter=has_service). Ha az autóban valamilyen figyelmeztető lámpa vagy üzenet jelenik meg, kérjük, olvassa el a kezelési útmutatót, ahol a szükséges teendők megadásra kerültek. Ha piros színű figyelmeztető lámpa világít, vagy biztonsági problémája van a járművel kapcsolatban, azonnal állítsa le a járművet, és lépjen kapcsolatba a ŠKODA Mobilitásgarancia Segélyhívó Központtal a 06-80-204-256, vagy a 06-1-345-1781 telefonszámokon. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a ŠKODA Mobilitásgarancia szolgáltatásait csak érvényes ŠKODA Mobilitásgarancia jogosultság birtokában lehet térítésmentesen igénybe venni. A ŠKODA Mobilitásgaranciával kapcsolatosan további információkat találhat honlapunkon (https://www.skoda.hu/tulajdonosoknak/szerviz/garancia/mobilitasgarancia).

A COVID-19 késleltetni fogja a járművön végzett munka befejezését?

Jelen állás szerint a COVID-19 veszélyhelyzet és az ennek kapcsán bevezetett intézkedések minimális mértékben érintették ŠKODA márkaszerviz hálózatunkat. A ŠKODA márkaszerviz hálózat alkatrészellátása is folyamatos. ŠKODA márkaszervize tudja Önt tájékoztatni, ha a javítás a COVID-19 veszélyhelyzet vagy bármely más okból késedelmet szenvedne. Kérjük, hogy elsőként a javítást végző ŠKODA márkaszervizhez fordulni szíveskedjen.

Vannak-e késések az alkatrész-ellátásban / mikor érkeznek meg az alkatrészek?

Az alkatrész-ellátás folyamatos, és az importőr magyarországi központi raktára mindig megfelelő készletszinttel rendelkezik, ami legfeljebb minimális és átmeneti alkatrészellátási problémákat jelenthet. Kérjük, a részletekért forduljon ŠKODA márkaszervizéhez.

Mi történik, ha a garanciális javítás nem került végrehajtásra a garanciaidő lejáratát megelőzően, mert a márkaszerviz nem tudja azt elvégezni?

Ha a hibát már bejelentette valamelyik ŠKODA márkaszervizben, akkor arra már létezik egy nyitott javítási megrendelés (munkalap). Ha a javítás végül a garanciaidő lejárta után fejeződik be, a gyártási hiba által okozott minden olyan probléma, amelyre általában a garancia vonatkozik, a garancia hatálya alá tartozik. Ha még nem jelentette be a hibát, kérjük, haladéktalanul értesítse ŠKODA márkaszervizét. Ha nem tudják azonnal fogadni a járművet, a bejelentett problémát megfelelően dokumentálják, és így a gyártási eredetű probléma akkor is garanciális keretek között kerül elhárításra, ha a garancia lejárt. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bizonyos ki nem javított hibák a gépkocsi további használata esetén más alkatrészek, részegységek jelentős meghibásodáshoz (következménykárok fellépéséhez) vezethetnek. Ez esetben a további használatból eredő következménykárok garanciális keretek között nem javíthatók. Kérjük, a további használat lehetőségéről egyeztessen ŠKODA márkaszervizével. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a garancia érvényessége ideje (év vagy max. futásteljesítmény) nem hosszabbodik meg. Ha járművében azonnali menetképtelenséget okozó hiba merült fel, vagy biztonsági problémája van a járművel kapcsolatban, és rendelkezik érvényes ŠKODA Mobilitásgaranciával, lépjen kapcsolatba a ŠKODA Mobilitásgarancia Segélyhívó Központtal a 06-80-204-256, vagy a 06-1-345-1781 telefonszámokon. A ŠKODA Mobilitásgaranciával kapcsolatosan további információkat találhat honlapunkon (https://www.skoda.hu/tulajdonosoknak/szerviz/garancia/mobilitasgarancia).

Be kell vinnem a kocsimat hibamegállapításra, de aggódom a személyes kontaktus miatt.

Szorosan együttműködünk az összes ŠKODA márkaszervizzel az egész országban, és ők is követik a vonatkozó kormányzati és egészségügyi intézkedéseket és ajánlásokat. Minden márkaszervizünk tisztában van a fertőzés elkerülésének módjával és az általános kockázat csökkentésével, valamint annak fontosságával, hogy a veszélyeztetett vagy fertőzött / tüneteket mutató személyzetet azonosítsák és jelentsék. Ha aggályai vannak ŠKODA márkaszervizével kapcsolatban, kérjük, forduljon a ŠKODA márkaszervizhez, és egyeztessék a rendelkezésre álló lehetőségeket, mint például a hozom-viszem szolgáltatás. Mindent elkövetünk az ilyen esetekben, hogy segítsük ügyfeleinket. Hasonlóképpen kérjük ügyfeleink támogatását, hogy ne látogassanak el márkaszervizeinkbe, ha azt gyanítják, hogy veszélyt jelenthetnek a márkaszervizben tartózkodó többi ügyfélre és a személyzetre.

Egyeztetett időpontom van egy garanciaidőben jelentkezett probléma hibamegállapítására, ha ez nem történhet meg a garanciális időszakon belül a COVID-19 veszélyhelyzet kapcsán bevezetett intézkedések vagy ezzel kapcsolatos ajánlások (pl. hatósági vagy önkéntes karantén) miatt, a garancia továbbra is érvényben marad?

Ha a hibát már bejelentette valamelyik ŠKODA márkaszervizben, akkor arra már létezik egy nyitott javítási megrendelés (munkalap). Ha a javítás végül a garanciaidő lejárta után fejeződik be, a gyártási hiba által okozott minden olyan probléma, amelyre általában a garancia vonatkozik, a garancia hatálya alá tartozik. Ha még nem jelentette be a hibát, kérjük, haladéktalanul értesítse ŠKODA márkaszervizét. Ha nem tudják azonnal fogadni a járművet, a bejelentett problémát megfelelően dokumentálják, és így a gyártási eredetű probléma akkor is garanciális keretek között kerül elhárításra, ha a garancia lejárt. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bizonyos ki nem javított hibák a gépkocsi további használata esetén más alkatrészek, részegységek jelentős meghibásodáshoz (következménykárok fellépéséhez) vezethetnek. Ez esetben a további használatból eredő következménykárok garanciális keretek között nem javíthatók. Kérjük, a további használat lehetőségéről egyeztessen ŠKODA márkaszervizével. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a garancia érvényessége ideje (év vagy max. futásteljesítmény) nem hosszabbodik meg. Ha járművében azonnali menetképtelenséget okozó hiba merült fel, vagy biztonsági problémája van a járművel kapcsolatban, és rendelkezik érvényes ŠKODA Mobilitásgaranciával, lépjen kapcsolatba a ŠKODA Mobilitásgarancia Segélyhívó Központtal a 06-80-204-256, vagy a 06-1-345-1781 telefonszámokon. A ŠKODA Mobilitásgaranciával kapcsolatosan további információkat találhat honlapunkon (https://www.skoda.hu/tulajdonosoknak/szerviz/garancia/mobilitasgarancia).

Járművemen karbantartás esedékes, de a COVID-19 veszélyhelyzet kapcsán bevezetett intézkedések vagy ezzel kapcsolatos ajánlások (pl. hatósági vagy önkéntes karantén) miatt nem tudom elvégeztetni az előírt szervizt, ez érvényteleníti a garanciát?

Ha nem áll módjában felkeresni ŠKODA márkaszervizét, kérjük, forduljon hozzájuk közvetlenül, hogy egyeztessenek alternatív lehetőségeket, mint például a hozom-viszem szolgáltatás. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a járművek rendszeres (kilométer és/vagy időtartam) karbantartása azok rendeltetés és zavarmentes üzemeltetésének elengedhetetlen műszaki feltétele. Az előírt karbantartás elmulasztásából fakadó túlhasználat miatti meghibásodások esetén a hatályos jogi szabályozók szerint a gépjármű elveszti a törvényi vagy szerződéses jótállását és szavatosságát.

A szerviz szolgáltatásokkal kapcsolatban mindenképpen szeretnénk hangsúlyozni, hogy a garancia feltételeit – így a karbantartási periódusokat is – a jármű objektív műszaki paraméterei alapján határozzák meg. Így a jelenlegi helyzettől függetlenül a jármű normális használata esetén is fellép a kenőanyag, üzemi folyadékok és egyes alkatrészek (pl. motorolaj, sebességváltó-olaj, összkerékhajtás-olaj, fékfolyadék, szűrők, stb.) időtartam és futás teljesítmény miatti elöregedése vagy elhasználódása.

Ezek cseréje elsősorban az autó üzembiztonság miatt szükséges, ami ezzel összefüggésben egyben az Ön fontos érdeke is. Csak így lehet biztos abban, hogy az autó bármely későbbi – akár kritikus szituációban is – teljesen megbízhatóan üzemeltethető.

Az általános helyzet javulása a következő hetekben nem várható, így nem célszerű a gépkocsik karbantartásának halasztása, melyeket a jelenleg is jól elérhető szerviz kapacitások mellett megfelelő szakszerűséggel és ütemezéssel el lehet végeztetni.

Problémám van a ŠKODA mobil alkalmazásommal, hogyan tudom elháríttatni?

A ŠKODA Auto a.s. által biztosított szolgáltatás fennakadásmentes igénybevételében igyekszünk segíteni, ezért kérjük lépjen kapcsolatba velünk az eszrevetel@porschehungaria.hu címen.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!