fbpx
74 / 100

Ilyen a hanggenerátor a

ŠKODA ENYAQ iV-ban

Az elektromos autókban a hanggenerátor nem valamilyen bulieszköz, hanem a gyalogosok biztonságát szolgáló fontos eszköz.

A hangok színesebbé teszik életünket, szórakoztatnak és vigyáznak is ránk. Segítenek, hogy felismerjük a veszélyt, hiszen ösztönösen arra fordulunk, ahonnan zajt hallunk. Ezt szoktuk meg akkor is, amikor az utcán közlekedünk. Felismerjük melyik irányból közeledik felénk jármű. És pont ez a veszélyes az elektromos autókkal kapcsolatban, hiszen a hagyományos modellekkel szemben nekik nincs menetközben motorzajuk, ami könnyen hallhatóvá tenné őket. Éppen ezért mesterségesen kell zajt kelteniük menetközben. Legutóbb a SUPERB iV hasonló megoldását mutattuk meg, és most itt a ŠKODA ENYAQ iV hanggenerátora.

ENYAQ iV

Már rendelhető az ENYAQ iV!

A napokban indult a sorozatgyártása az új ŠKODA ENYAQ iV-nak, és a mai naptól itthon is rendelhetővé vált. Igaz, ehhez fel kell keresni valamelyik ŠKODA márkakereskedést.

Ez a hanggenerátor felelős azért, hogy az ENYAQ iV 25 km/h-s sebességig hallható zajt bocsásson ki, és ezzel biztonságosan közlekedhessen az utakon.

Persze ez csak első pillantásra tűnik egyszerű dolognak. A hanggenerátor által kibocsátott zaj megtervezése nagy körültekintést, és sok tesztelést igényel. Ezért a hanggenerátor hangjának karakterét az ENYAQ iV esetében is zeneszerzőkkel terveztették meg, hogy megfeleljen a modell karakterének. A hanggenerátor hangja alkotói szerint érzelmes és kiemeli az autó egyediségét. Fejlesztésének kezdetétől egyértelmű volt, hogy ezúttal a hang nem egy belső égésű motor mechanikai zajának egyszerű utánzata lesz. Mint ahogy most mi is meghallgathatjuk, a hang sokkal inkább hat elektronikusnak, sőt futurisztikusnak.

És ahogy az ENYAQ iV, úgy a hanggenerátor is a csúcstechnikát képviseli. A teljes elektronika, a hangszóróval együtt egy egyliteres dobozba lett integrálva, amely pont ezért a OneBox nevet kapta. Kialakításának köszönhetően rendkívül könnyű lett, és kis mérete miatt az elhelyezése is optimális lehet. Fontos ugyanis, hogy a hanggenerátor kifelé tökéletesen hallható legyen, befelé viszont ne okozzon felesleges zajt az utasoknak.  

A hűtőmodulra három gumibakkal szerelt hanggenerátor a gyakorlati tapasztalatok szerint tökéletes hangzást biztosít az ENYAQ iV mindkét oldalán és előtte is, míg az utastérben csak egy tompa, és kellemes hang hallatszik.

Persze, amíg eljutottak idáig, sok feladatot kellett megoldani. Az első verziót önkénteseken tesztelték, majd a vezetőség jóváhagyása után egy független tanúsító intézet adta ki rá a megfelelősségi igazolást.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!