fbpx

Kinevezték a ŠKODA

új vezetőjét

Megvan Bernhard Maier utódja a ŠKODA élére, Thomas Schäfer személyében. Schäfer közvetlenül a Volkswagentől kerül a márkához, és augusztus 3-tól már ő irányítja a ŠKODA ügyeit.

Thomas Schäfer végzettségét tekintve gépészmérnök, aki az autóiparban a Daimler AG-nál kezdte pályafutását, 1991-ben. 2002-től 2005-ig a DaimlerChrysler Malaysia alapító tagja volt, mint a technológia terület igazgatósági tagja, ahol kibővítette és átalakította a vállalat értékesítését, gyártását és beszállítói bázisát.

Thomas Schaefer

A németországi Daimler AG-nál Schäfer volt a felelős a járműkiszállításokért, az ügyfélközpontokért, és a gyártáshoz szükséges alkatrészbeszerzési terültetért a feltörekvő piacokon 2005 és 2012 között. 2012 májusában került Schäfer a Volkswagen AG-hez, ahol kezdetben a csoport nemzetközi gyártásának vezetője volt, és a gyártáshoz szükséges alkatrészbeszerzések, valamint az új gyártóhelyekről folytatott tárgyalások felelőse volt. 2015 óta a Volkswagen Group South Africa elnöke és ügyvezető igazgatója, felelős a csoport márkáinak fejlesztéséért a Szaharától délre fekvő Afrika régióban.

Öt éves hivatali ideje alatt következetesen elősegítette az értékesítési hálózat bővítését, növelte a kereskedők jövedelmezőségét, és vezette a csoport Volkswagen, Audi és VW Haszonjárművek márkáit, melyekkel rekord piaci részesedést (23,5%) ért el. Thomas Schäfer vezetésével a Volkswagen Csoport jelentősen fejlesztette és megerősítette pozícióját a Szaharától délre eső Afrikái területeken.

 Hogy milyen változásokat jelent majd Thomas Schäfer kinevezése a ŠKODA AUTO élére még nem tudni, de az biztos, hogy Bernhard Maier egy rendkívül sikeres, és jövedelmező állapotában adta át a vezetést.  

FIGYELEM! Ez a posztunk ekkor frissült utoljára: 2020-10-12 . A benne szereplő Információk már érvényüket veszthették.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!