fbpx

Leáll a ŠKODA is

A koronavírus járvány miatt született meg a döntés, amit a gyár szóvivője ma jelentett be. Legalább két hétig nem készül Európában ŠKODA.

Számos európai autógyártó, köztük a Volkswagen után a ŠKODA is a termelés leállítása mellett döntött a Csehországban. Március 18-án 22 órakor leállnak a szalagok, és a kész autók kiszállítása is szünetel, előre láthatóan 2 hétig. A döntés a ŠKODA többi gyárát nem érinti. A dolgozók, akik közül egyébként kettő érintett a járványban, nem maradnak fizetés nélkül. Jövedelmük 70 százalékát fogják megkapni a mai naptól március 29-ig terjedő időszakra, utána április 5-ig, a tervezett újraindulás napjáig pedig a 75%-át.

Leáll a SKODA

Frissítés!

Mindez azt is jelenti, hogy a már megrendelt modellek szállítási ideje is tolódni fog várhatóan 10 héttel. A mai naptól új gyársi megrendelést sem tudnak a hazai márkakereskedések befogadni előre láthatóan március 31-ig, viszont a készleten lévő autók továbbra is elérhetők, így érdmes azok közül választani. Az aktuális készletlista ide kattintva érhető el.

 

A vírust megelőzően a legtöbbet a KODIAQ 1.5 TSI motorral szerelt változataira kell várni, átlag 34-38 hetet, de nem sokkal jobb a helyzet a konnektoros hibrid SUPERB esetében sem. Leggyorsabban a SCALA és a KAMIQ érkezik meg, kicsivel több, mint 10 hét alatt, de a most bevezetésre váró OCTAVIA is 16 hét alatt a kereskedésbe érhet.

Kiszállításra váró SKODA modellek

Koronavírus (Covid19) járvány egyébként pont az OCTAVIA bevezetés kellős közepén érte a gyárat, ami miatt szinte minden piacon tolódik a nagyon várt új modell érkezése.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!