fbpx
 ŠKODA Kodiaq Kupé

Lelepleződött a kupé Kodiaq neve

Idén, a sanghaji Auto Show-n mutatták be először a ŠKODA Vision E-t, ami két modellnek is az előfutára. Egyrészről a 2020-ban érkező teljesen elektromos ŠKODA SUV technikáját mutatta be, másrészről a 2018-ban piacra lépő Kodiaq kupé formavilágát is felvázolta. Nos, már azt is tudjuk, hogy miként fogják hívni ezt a változatot.  

SKODA Kodiaq GT

Kínában nem nagyon tudnak (vagy akarnak) titkot tartani. Hiszen arról, hogy érkezik majd egy kupé kivitelű nagy SUV modell, egy Kínában tartott prezentáción szivárgott ki az első hiteles információ. Most pedig szintén egy kínai bemutatón derült ki ennek a modellnek a neve: Kodiaq GT.

A hivalos bemutató a sanghaji Auto Show-n lesz 2018 tavaszán, és a piaci bevezetésre is itt fog először sor kerülni. A választás nem véletlen és két nyomos oka is van. Az egyik ilyen ok, hogy az ázsiai piacon hihetetlenül népszerű ez a karosszériaforma a lépcsőshátú kivitellel egyetemben. A másik, hogy itt még vannak szabad gyártási kapacitásai a márkának. Ha hinni lehet a pletykáknak, ettől függetlenül a Kodaq GT az európai piacra is megérkezik majd egy évvel később, hiszen a kupé SUV-k Európában is tarolnak a vásárlók körében. Mivel azonban Kínából importálni a modellt nagyon drága lenne, addigra helyet kell számára teremteni a gyári szerelőszalagokon.

Formájában eltérő lesz, és nem csak hátulról.

Külsőleg nem csak az alacsonyabb, kupészerű farrész lesz az eltérés a Kodiaq és Kodiaq GT között. Formájában közelebb fog állni a Vision E tanulmányautóhoz, azonban technikailag a Kodiaq elemeit használja majd, bemutatáskor nem lesz belőle plug-in hibrid vagy elektromos változat.

SKODA Vision E

Ez azt jelenti, hogy az európai bemutatásakor ugyanazok a hajtásláncok (1.4/1.5 TSI 2.0 TDI, manuális és DSG váltóval) lesznek elérhetők, mint a Kodiaq-hoz, árazását tekintve viszont a Kodiaq-nál kicsivel magasabb összegű árcédulával találkozhatunk majd.

 

Forrás: Auto Motor und Sport

Íme az új Škoda Epiq

Íme az új Škoda Epiq

A Škoda ma bemutatta azt a kis városi SUV modelljét, amely teljesen elektromos lesz, 25.000 eurós áron kerülhet a szalonokba, és a Škoda Epiq nevet fogja viselni.A 2025-ben bemutatásra kerülő Škoda Epiq körülbelül 25.000 euróba fog kerülni, 4,1 méter hosszú lesz,...

bővebben

GO, FABIA GO!

Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell.  Korábbi cikkeinkRitkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába...

bővebben

60 éves az OCTAVIA

Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával.   Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt  jelenti „nyolcadik”. A...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!