fbpx

Már rendelhető az

új ŠKODA ENYAQ iV!

A napokban indult a sorozatgyártása az új ŠKODA ENYAQ iV-nak, és a mai naptól itthon is rendelhetővé vált. 

Először is az ár. A ŠKODA ENYAQ iV 50, amely alapváltozata lesz a modellnek, előreláthatóan a második negyedévben kerül gyártásba. Ennek az indulóára még nem ismert, és ez a változat előreláthatóan január közepéig még nem rendelhető. A ŠKODA ENYAQ iV 60 ára 15 429 230 forint, amelyből lejön a 600.000 forint magánszemélyeknek szóló bevezetési kedvezmény. Így 14 829 230 forintról indul. 
A ŠKODA ENYAQ iV 80 alapára 17 960 340 forint, amiből magánszemélynek szintén jár a hatszázezer forint. Az egyetlen megkötés mindkét modellhez, hogy kötelezően meg kell rendelni hozzájuk a „Basic” gyári navigációt, amelynek felára 314 960 forint, így ennyivel növekszik januárig mindkét modell indulóára. De nézzük részletesen is.

Ami minden ŠKODA ENYAQ iV-ban közös

Már az alapfelszereltség is igazán bőséges. Az 50-es ENYAQ iV-t leszámítva, amely 18 colos acélfelnin gurul, az alapfelszereltség része a 19 colos könnyűfémfelni, és opcióként akár 21 colos is elérhető. A lámpákban LED-ek találhatók elől is és hátul is alapban.

Az utastérben széria a 7 légzsák (újdonságként az első középső légzsák), az 5,3 colos színes digitális kijelző, amely a hagyományos műszeregység helyén van. A 13 colos központi kijelző a 60-as változattól felfelé szintén széria. A kormánykerék kétküllős és multifunkciós a ŠKODA ENYAQ iV 50-es és 60-as változatában, míg a nyolcvanasban már fűtött is, és a kormány mögött a rekuperáció állítására szolgáló fülek találhatók. A „Shift by wire” rendszerű menetválasztó kar is minden ENYAQ iV sajátja.

Az asszisztens rendszerek terén is jól áll a modell. Jár a Front Assist, amely gyalogos és kerékpáros „érzékeny”, és nem csak vészfékezéssel, de aktív kormányzással is segít megelőzni a balesetket. A Turn Assist a balra kanyarodáskor jelent plusz biztonságot. Képes vészfékezéssel megállítani az autót, ha balra kanyarodás közben jelentene ránk veszélyt a szemből érkező. Emellett a Basic Lane Assist is széria. Ha megtörténne a baleset, akkor a másodlagos ütközésvédelem vigyáz minden ŠKODA ENYAQ ENYAQ iV utasra.  

Dizájncsomagok

A ŠKODA ENYAQ iV esetén egy új filozófiát követ a gyár a felszereltségek tekintetében. A felszereltségi szinteket dizájncsomagokba rendezte, amelyek nem csak technikai felszereltségekre utalnak, hanem meghatározzák a ŠKODA ENYAQ iV utasterének hangulatát is.

Studio

Ez az alapfelszereltsége az ENYAQ iV 50-es változatának.

Főbb felszereltségei:

  • magasságállítható vezetőülés
  • osztottan dönthető hátsó üléstámla
  • „Jumbo box” elől könyöktámasz nélkül
  • dekorbetét „Studio”
  • műszerfalbetét: fekete szövet, varrással
  • szövet üléskárpit

Loft

Ez a dizájncsomag széria a 60-as és 80-as változatnál, és extra az 50-es változatnál.

Főbb felszereltségei:

  • magasságállítható komfort első ülések, gerinctámasszal
  • osztottan dönthető hátsó üléstámla
  • könyöktámasz elől és hátul, elől „Jumbo box”
  • dekorbetét „Alu brushed”
  • műszerfalbetét: szürke szövet, varrással
  • LED hangulatvilágítás, 10 választható színnel, az ajtó dekorbetét alatt elől/hátul, a középkonzolon, lábtér megvilágítás elől/hátul
  • szőnyegbetét elől/hátul
  • szövet/műbőr üléskárpit

Lodge

Extraként rendelhető a 60-as és 80-as kivitelhez.

  • magasságállítható komfort első ülések, gerinctámasszal
  • osztottan dönthető hátsó üléstámla
  • könyöktámasz elől és hátul, elől „Jumbo box”
  • dekorbetét „Silver Square Haptic”
  • műszerfalbetét: kevertszálas gyapjúszövet, varrással
  • LED hangulatvilágítás, 10 választható színnel, az ajtó dekorbetét alatt elől/hátul, a középkonzolon, lábtér megvilágítás elől/hátul
  • szőnyegbetét elől/hátul
  • kevertszálas gyapjúszövet üléskárpit

Lounge

Extraként rendelhető a 60-as és 80-as kivitelhez.

  • magasságállítható komfort első ülések, gerinctámasszal
  • osztottan dönthető hátsó üléstámla
  • könyöktámasz elől és hátul, elől „Jumbo box”
  • dekorbetét „Anodised Cross”
  • műszerfalbetét: szürke Artysin, varrással
  • LED hangulatvilágítás, 10 választható színnel, az ajtó dekorbetét alatt elől/hátul, a középkonzolon, lábtér megvilágítás elől/hátul
  • szőnyegbetét elől/hátul
  • Artysin (mikroszálas Suedia)/bőr üléskárpit

Suite

Extraként rendelhető a 60-as és 80-as kivitelhez.

  • magasságállítható komfort első ülések, gerinctámasszal
  • osztottan dönthető hátsó üléstámla
  • könyöktámasz elől és hátul, elől „Jumbo box”
  • dekorbetét „Piano Black”
  • műszerfalbetét: fekete műbőr, varrással
  • LED hangulatvilágítás, 10 választható színnel, az ajtó dekorbetét alatt elől/hátul, a középkonzolon, lábtér megvilágítás elől/hátul
  • szőnyegbetét elől/hátul
  • bőr üléskárpit

ecoSuite

Extraként rendelhető a 60-as és 80-as kivitelhez.

  • magasságállítható komfort első ülések, gerinctámasszal
  • osztottan dönthető hátsó üléstámla
  • könyöktámasz elől és hátul, elől „Jumbo box”
  • dekorbetét „Piano Black”
  • műszerfalbetét: barna műbőr, varrással
  • LED hangulatvilágítás, 10 választható színnel, az ajtó dekorbetét alatt elől/hátul, a középkonzolon, lábtér megvilágítás elől/hátul
  • szőnyegbetét elől/hátul
  • cserzett bőr üléskárpit

A főbb alapfelszereltségek a ŠKODA ENYAQ iV 60 esetében:

Külső:

  • Fekete hátsó spoiler
  • Fekete tetőléc
  • Krómozott hűtőmaszk keret

Belső:

  • Dizájn csomag – „Loft”
    • szövet/műbőr kárpit
    • magasságállítható komfort első ülések gerinctámasszal
    • osztottan dönthető hátsó üléstámla
    • könyöktámasz elöl „Jumbo box-szal”
    • könyöktámasz hátul
    • dekorbetét „Alu Brushed”
    • műszerfalbetét: szürke szövet, varrással
    • LED hangulatvilágítás (10 választható szín) az ajtó dekorbetét alatt elöl/hátul
    • lábtér megvilágítás elöl/hátul
    • szőnyegbetét elöl/hátul
    • 8 hangszórós kivitel
  • Magasság állítható fejtámlák elöl
  • Magasság állítható fejtámlák hátul
Multifunkciós bőr kormány
  • 2 küllős
  • rádió- és telefonvezérlés

 

Biztonság: 

  • „FRONT ASSIST” – Környezetfigyelő
    • prediktív gyalogos- és kerékpáros védelmi funkció
    • városi vészfék asszisztens – ütközés-elkerülési asszisztens
    • balra kanyarodási asszisztens
  • „KESSY GO” – Kulcsnélküli indítás
    • központi zár rádiótávirányítással
    • SAFE-zárás nélkül
  • „LANE ASSIST” – Sávtartó rendszer
    • sávváltás elött figyelmeztetés, kormányzás korrekcióval
  • „LIGHT & RAIN ASSIST”
    • sötétedésre aktiválódó fényszórók
    • esőérzékelős ablaktörlő
  • Akkumulátor kapacitása – 62 kWh
    (névleges)
  • Akkumulátor töltése – „CCS”
    – „Combined Charging System” csatlakozó Mode 2/3/4 töltési lehetőséggel
  • Akkumulátor töltésvezérlő – AC / 11 kW
  • Akkumulátor töltésvezérlő – DC / 50 kW
  • Akkumulátor töltőkábel – AC / Mode 3
    • 11 kW névleges töltési teljesítmény
  • Automatikusan elsötétedő belső tükör
  • Biztonsági öv kontroll
  • Dobfékek hátul
  • Egytónusú kürt
  • Elektro-mechanikus szervokormány
    • sebességfüggő rásegítéssel
  • Elektromos rögzítőfék
  • Elektronikus indításgátló
  • ESC – Elektronikus stabilitásvezérlés
    • ABS, EBD, RBC, ASR, EDL, HBA, DSR, RBS, ESBS, MKB, TSA*, XDS+ rendszereket is tartalmazza * Vonóhorog gyári rendelése vagy vonóhorog-előkészítés gyári rendelése és SKODA Eredeti tartozékból vonóhorog felszerelése esetén.
  • e-sound (külső hanggenerátor)
  • Fényvisszaverő prizma az első ajtókban
  • Gumiabroncs-légnyomás ellenőrzés
  • Hárompontos biztonsági övek elöl
    magasság állíthatók, övfeszítővel
  • ISOFIX-gyermekülés rögzítési pontok
    2db hátul a szélső üléseken 1db az első utasülésen TOP-TETHER rögzítési pontok a hátsó ülések támláján
  • Ködzárfény (hátsó ködlámpa)
  • LED főfényszóró (Basic)
    • LED tompított fényszóró
    • LED távolsági fényszóró
    • Halogén irányjelzők
  • LED hátsó lámpa (Basic)
  • LED nappali menetfény
    – „Coming/Leaving Home” funkcióval
  • Légzsákok
    • vezetőoldali front légzsák
    • utasoldali front légzsák (kikapcsolható)
    • függönylégzsák elöl és hátul
    • oldallégzsák elöl (vezető- és utasoldali)
    • középső légzsák elöl (vezetőoldali)
  • Manuális fényszóró magasság állítás
  • Manuális gyerekzár
  • Parkolóradar hátul
  • Tárcsafékek elöl
  • Vészhívás funkció (E-Call)

Infotainment: 

  • „SmartLink” vezeték nélküli funkció
    • MirrorLink
    • Apple CarPlay*
    • Google Android Auto** A SmartLink funkció csatlakoztatási megoldásai lehetővé teszik okostelefonok és a jármű infotainment rendszerének összekötését, és így bizonyos, engedélyezett alkalmazások közvetlenül az infotainment rendszer érintőképernyőjén történő kezelését. * Kizárólag az Apple CarPlay használata esetén működik a vezeték nélküli kapcsolat ** Magyarországon jelenleg a szolgáltatók nem teszik elérhetővé ezen funkciók használatát.
     
  • Digitális rádióvétel (DAB)
  • USB Type-C csatlakozó elöl (2 db)

Komfort: 

  • LIGHT & RAIN ASSIST”
    • sötétedésre aktiválódó fényszórók
    • esőérzékelős ablaktörlő
  • 12V-os csatlakozó a csomagtérben
  • Ablaktörlő- és mosóberendezés hátul
  • Automata klímaberendezés „Climatronic”
    • kétoldali hőfokszabályzás
    • páratartalom érzékelővel
  • Automatikusan elsötétedő belső tükör
  • Csomagtérroló
  • Csomagtérvilágítás
    • csomagtérben 1 db (bal oldalon)
    • csomagtérajtón 2 db
  • Elektromos ablakemelők elöl és hátul
  • Elektromosan állítható, fűthető,
    behajtható, sötétedő külső tükrök
  • Elektromos rögzítőfék
  • Esernyő (1 db) a vezetőoldali ajtóban
  • Fűthető hátsó ablak
  • Hővédő akusztikus üvegezés a szélvédőn
  • Hővédő üvegezés az oldal- és hátsó
    ablakon
  • Jégkaparó
  • Magasságállítható első ülések
    gerinctámasszal
  • Telefonkihangosító (Bluetooth)
  • Tempomat + Speedlimiter
    • sebességszabályzó
    • sebességhatároló
  • USB Type-C csatlakozó elöl (2 db)

Látható tehát, hogy már az alapfelszereltséggel is rendesen felszerelt modell a ŠKODA ENYAQ iV.

Az összkerékhajtásos ŠKODA ENYAQ iV 80x várhatóan nyár elején, míg a csúcsváltozat, ŠKODA ENYAQ iV Rs 80x ősztől lesz a kínálat része.

A most megrendelt modellek szállítási ideje 20-24 hét. 

Az elérhető darabszám erősen korlátozott, így érdemes sietni, ha komolyak a szándékaid.

A ŠKODA ENYAQ iV konfigurátorát itt találod:

Ha szeretnéd az elsők között átvenni az új ENYAQ iV-t, akkor állítsd össze a sajátodat a gombra kattintva:

Előző

Következő

Trackback/Pingback

  1. Ennyibe kerül Magyarországon a tisztán elektromos Škoda ENYAQ iV - e-cars.hu - […] megtudjuk a részletes árakat, fel kell keresnünk valamelyik Škoda márkakereskedést, írja a csakaskoda.hu. Egyelőre csak szűkített opciók rendelhetők a…
  2. Lesz új kis elektromos ŠKODA. És egy OCTAVIA méretű is | Csak a ŠKODA! - […] Az ENYAQ iV az első elektromos ŠKODA, amely a Volkswagen-csoport dedikált MEB platformjára épül, és rendkívül fontos szerepet tölt…

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!