fbpx

Mennyire ŠKODA egy ŠKODA?

Woco, Kiekert, Oerlikon, Brose. Ne ostorozd magad, ha nem mondanak semmit számodra ezek a nevek. Pedig ez csak néhány név a legalább két tucatnyi cég közül, akik miatt a ŠKODA KODIAQ olyan, és úgy működik, ahogy megszoktad.

Az autógyártás az utóbbi 90 évben ugyanazon elv alapján folyik Mladá Boleslavban és a ŠKODA többi üzemében is, amit Laurin & Klement talált ki anno. A részletek azonban rengeteget változtak és finomodtak. Hiszen ma már az ismert autógyártók nagyrészt összeszerelő üzemekké léptek elő. A lemezek préselése és néhány motorhoz kapcsolódó részegység még helyben készül, az alkatrészek nagyobb része azonban beszállítóktól származik.

Ezek az alkatrészek „just in time” rendszerben érkeznek meg egy köztes raktárba aszerint, hogy a vásárlók milyen ŠKODA modelleket rendelnek meg a világ több ezer márkakereskedésében. Innen aztán pont abban a pillanatban érkeznek meg az összeszerelő sorra, amikor az adott modellnél szükség van rá. Ha belegondolsz, hogy hány féle extra opció létezik például egy KODIAQ-hoz, akkor ez hatalmas logisztikai teljesítmény. De ez már a végkifejlet. Hiszen egy új modell gyártását rengeteg folyamat előzi meg. Ilyen, amikor a különféle beszállítókat versenyezteti a ŠKODA. Ilyenkor a több tucatnyi alkatrész és részegység gyártó megmutatja a gyári szakembereknek, hogy az adott áron, adott minőségben milyen kínálatot tud nyújtani. Egy olyan egyszerű alkatrész esetén, mint például a fényszóró, több lehetőséget is kínál például a Magnet Marelli. H4-es vagy H7-es halogén? Xenon, esetleg Bi-Xenon fényszóró?  Vagy legyen inkább LED, nem is: LED-Mátrix? Csak a költségkeret és az igények döntenek.

De mit csinál akkor a ŠKODA?

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha ugyanabból a „LEGO” készletből válogatnak a gyárak, hogy lehetnek ennyire különbözőek az elkészült autók? A válasz pedig szintén egy kérdés: ugyan miért lennének egyformák? Hiszen a gyerekek is teljesen különböző dolgokat hoznak létre ugyanabból a LEGO készletből. A gyári mérnökök és dizájnerek is ehhez hasonlóan különféle megoldásokat találnak ki minden gyárnál. És bár most úgy tűnhet, hogy nincs különösebben nehéz dolguk, hiszen a beszállítók kész technológiákat szállítanak nekik, a valóság kicsit más. Hiszen két tökéletesre csiszolt részegység azért, mert önmagában hibátlanul látja el a feladatát, nem biztos, sőt! Biztos, hogy nem fog együtt is ugyanolyan tökéletesen működni. És egy ŠKODA nem két ilyen alkatrészből áll, hanem több tízezerből. Ezek összhangjának a megteremtése pedig fantasztikus mérnöki teljesítményt kíván. És bár az egyes alkatrészeken más márkaneveket találunk, de ezt az összhangot a modellek hátulján megtalálható ŠKODA márkajelzés szavatolja. Ami nem is olyan kis dolog.  

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!