Szőke, kékszemű, csípős a humora és imádja a jégkorongot. Ahogy sok fiú is. Na és? Csakhogy most egy lányról beszélünk. Egy lányról, akit Egri Nórának hívnak, Budapesten született, bár most éppen Észak-Írországban él. De imádott sportjáért ahogy itthon, úgy ott is bármire képes. A célja nem kevesebb, minthogy profi jégkorong játékos váljon belőle. De mi hajtja előre ilyen rendületlenül?

Arról, hogy miként érd el a céljaidat az életben, motivációs könyvek tucatjai szólnak. Egri Nóra mégsem olvasott el közülük egyet sem. Nincs ideje erre, és különben is: még csak 11 éves. Ebben a korban ha a gyerekek többségének feltennénk a kérdést, hogy mi szeretne lenne, talán hosszas szünet után kapnánk valamilyen választ, amit nem is igazán lehetne komolyan venni. Nóra ezzel szemben gondolkodás nélkül rávágja: professzionális jégkorong játékos lesz, aki a legnevesebb csapatokban fog játszani Kanadában vagy Oroszországban. Könnyű lenne legyinteni erre, ha nem tudnánk, hogy Nóra évek óta mindent megtesz azért, hogy ez az álma valóra váljon. Heti háromszor a suli után irány a jégpálya, ahol késő éjszakába nyúlóan keményen edz, hogy aztán otthon pizsamába bújva egy rövid alvás után kezdődjön másnap minden elölről. Így hétköznapjait az edzések, míg hétvégéit a jégkorongmeccsek töltik ki.

A jégen nincs kivételezés. Nóra a fiúkkal edz, és igazából ha nem látnánk a sisakja alól kivillanó hosszú szőke lófarkát, nem mondanánk meg róla, hogy lány. Ugyanolyan keményen, ugyanolyan felszerelésben, de ha lehet, még nagyobb lelkesedéssel hajt végre minden feladatot.  

Persze Nóra is elsősorban gyerek, és sokszor egyáltalán nem is tűnik olyan vonzónak a sok gyakorlás. De a játék szeretete mindig átlendíti őt ezen, hiszen régóta tudja: amint felveszi a korcsolyákat, kezébe veszi az ütőjét és kilép a jégre minden gond messze száll, és megszűnik számára a külvilág.

„Tényleg imádom a jégkorongot. Nagyon. És a spagettit is! És persze a sulit is” – mondja gyermeki lelkesedéssel a hangjában. Aztán amikor tekintete találkozik édesanyjáéval egy pillanatnyi szünet után folytatja: „és a családomat is.” – majd odasiklik anyjához, és mint egy kis pingvin odabújik hozzá, majd hosszasan átöleli őt. Ő az egyik, aki a családból lehetővé teszi számára, hogy álmai sportjának szentelhesse magát.

Pedig Nóra a jég iránti lelkesedését nem a családból örökölte

Anyukája Molnár Adrienn gyerekkorában balettozott, és titkon azt remélte, hogy lányai közül valamelyik szintén követi őt ebben. Végül Dalma, az idősebb lánya vette fel a balettcipőt, míg  Nórát a világ leggyorsabb sportja ragadta magával. Az egész egy véletlennek köszönhető. Öt évesen egyik barátjánál tartottak pizsamapartit, akinek a szülei elvitték magukkal egy jégkorongedzésre. Nóra szerelembe esett első látásra, pontosabban első siklásra. Amint kilépett a jégre, és az első gyakorló kör végére ért, tudta: ez az ő sportja. Alig várta, hogy hazaérjen, és bejelenthesse: szeretne egy teljes jégkorongfelszerelést, hogy edzésre járhasson. Aki volt már hasonló cipőben könnyen megérheti, hogy Nóra anyukája fentartással kezelte lánya lelkesedését, és az esetleges felesleges kiadást elkerülendő, kezdetben csak a helyi egyesülettől bérelték a felszerelést. De hamarosan minden kételye szertefoszlott.

Hiszen azóta nincs semmi, ami miatt Nóra kihagyna akár egyetlen edzést is. Kivételt jelentett ez alól, amikor eltörte a kezét, hol máshol, mint edzésen. A szokásos feladatok végzése közben elég nagyot esett, de senki nem gondolt semmi rosszra, hiszen Nóra felállt, és korcsolyázott tovább. Csak amikor edzés végén levette a kesztyűt a kezéről látszott, hogy baj van. „Nem fájt?” – merült fel bennünk rögtön a kérdés. „Nem is emlékszem, de azt hiszem nem. Persze biztos sokkot kaphattam, és talán ezért. De az esés után még olyan fél órát voltam a jégen.”- mondja nevetve. 

„Ez három éve volt, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy karácsony táján történt. Így Nórának nem kellett olyan sok edzést kihagynia.”- folytatja Nóra édesanyja, Adrienn. Másfél évvel ezelőtt munkája Belfastba szólította, így vele tartottak lányai is. „Az első gondolatom az volt, hogy van-e ott jégcsarnok, és egy Nórának megfelelő csapat, hogy folytathassa a jégkorongot”- emlékszik vissza. Végül sikerült elérnie, hogy a Belfast Giants ifi csapatában helyet kapjon Nóra még azelőtt, hogy ő igent mondott volna munkahelyén az új feladatra. „Másképp nem is fogadtam volna el az új lehetőséget” – mondja nevetve Adrienn, akinek mindene a két lány.

Taxival edzésre?

De a neheze csak ezután következett. Bár Adrienn élvezte az új munkáját, minden más nagyon idegen volt számára. Ráadásnak nemcsak emlékeit és addigi életét hagyta itt Magyarországon, hanem a lányok apját is, akivel nem sokkal a költözés után el is váltak. Nem volt autója, és kint vezetni sem igazán volt kedve. Észak-Írországban a bal oldalon zajlik a közlekedés, amit kezdetben nehezen szokott meg. De ha ezen még túl is tette volna magát, a  következő probléma az volt, hogy az edzések korábban kezdődtek, mint idehaza, így a munkából nem tudott rendszeresen elszabadulni. Nem volt hát más megoldás, minthogy Nórát taxi vigye mindennap edzésre. „Drága volt, rendkívül drága, de akkor épp nem volt más megoldás”- meséli Adrienn, akinek az utaztatásban Nóra nővére is sokat segített. Mára a helyzet teljesen megváltozott. Hiszen időközben sikerült egy autót venni, és immár 4 hónapja baleset mentesen autózik Adrienn, így most már ő fuvarozza Nórát a meccsekre, és sűrűbben tudja edzésre vinni is. „Az autó sokkal könnyebbé tette az életünket” – mondja.

„Általában 20 perc az út, de ha nagy a forgalom, akkor háromnegyedóra is lehet”- mondja Nóra az álmai felé vezető mindennapi utazásról. Jobb és bal oldalon is játszik a csapatban. „Gyors vagyok és jól játszom”- mondja meggyőződéssel. Az edzője a legtöbb mérkőzésre beválogatja a csapatba, így a hétvégék általában meccsekkel telnek, és emiatt gyakran utazással is. Nóra szerint eddigi legjobbját a skót Solway Sharks elleni meccsen nyújtotta, ahol csapata egyetlen góllal nyert.

A meccsek után órákig képes beszélni az élményeiről. Elmeséli, hogy mi történt, ki mit csinált, vagy mit tehettek volna jobban. A jégkorongot taktikai sportnak tekinti, talán részben azért, mert kis kora óta sakkozik. Fejben igyekszik mindig néhány lépessel az ellenfél előtt járni.

 Kanada vagy Oroszország?

Az évek során a sport kitartóvá és magabiztossá tette, és ez a mindennapi életben is segíti. Amikor Belfastba költöztek, komoly különbözeti vizsgákat kellett tennie, hiszen az oktatási rendszer jelentősen eltér a hazaitól. Angliában az általános iskola a gyerekek 11 éves koráig tart. Hogy folytathassa tanulmányait egy egész éves tananyagot kellett megtanulnia mindössze 4 hónap alatt. Este 10 óráig tanulás, reggel hatkor ébresztő, edzés, majd iskola. Minden nap, és mindezt angolul. Nóra mint mindent, ezt is nagyon komolyan vette. Amikor azonban meglátták a különbözeti vizsga eredményét, mégis csalódottak voltak. A listán Nóra neve mellett a 92-es szám szerepelt. Rossz kedvük felhői  csak másnap oszlottak el, amikor Nóra tanára elmagyarázta az eredményt. A 92 nem azt jelentette, hogy hányadik lett a társai között, hanem hogy 92%-os lett az eredménye. Ezzel a legjobb lett a 8. évfolyamon. „Azt gondolom, hogy a nagyon mélyről fakadó bátorsága hajtja őt folyton előre” – mondja Adrienn.

Kedvenc tantárgyai a biológia, a fizika, a kémia és a rajz. És bár nagyon komolyan veszi a tanulást, a jövőjét csak a jégkorongban tudja elképzelni. De nem kerget illúziót. Tisztában van vele, hogy még néhány éve van a jelenlegi fiúcsapatban. A fiúk fizikai erőfölénye miatt csak egy női csapatban tud majd igazán érvényesülni. Ezt viszont már legszívesebben Kandában vagy Oroszországban tenné, ahonnan példaképe, Ilya Kovalchuk is származik. Nincs kétségünk, hogy hamarosan viszont láthatjuk őt az észak-amerikai NWHL vagy az orosz WHL bajnokságban.