fbpx
SKODA KAMIQ

Vázlatokon a ŠKODA KAMIQ

Íme két vázlat, ami előre vetíti, hogy mire is számíthatunk a márciusi premieren. A KAMIQ egy új formavilágot hoz el a ŠKODA SUV-k közé. Hogy milyen is ez az új dizájn, arról a ŠKODA főtervezője és a vázlat készítője mesél.

Igen, a KAMIQ más, mint amit megszoktunk eddig a ŠKODA formanyelvétől, egy új megközelítése annak. A legszembetűnőbb, hogy a fényszóró és az irány-, és helyzetjelző különváltak egymástól.

 „Az új városi SUV modellünknél, a KAMIQ-nál teljesen új fényszóró kialakítást valósítottunk meg. Ez a megoldás két részre tagolódik – fent a nappali menetfény és irányjelző, lent pedig a fényszóró helyezkedik el- és most először látható egy ŠKODA modellen. A KAMIQ-nak egyedülálló megjelenést ad ez a kialakítás, és a sikeres SUV dizájnnyelvünk másik megközelítését mutatja” –  mondja Oliver Stefani, a ŠKODA vezető tervezője.

 

Egy másik meghatározó alkatrész a KAMIQ orrán a széles hűtőrács, amely dupla bordákból áll. A határozott kialakítása  az új modell dinamikus és sportos koncepcióját erősíti, és vonalaival felvezeti az ember tekintetét a magas és karakteres motorháztetőre.

A hátsó lámpák megtartják a ŠKODA modellek jellegzetes C-alakú helyzetjelző fényeit, de egy kicsit újra értelmezve azokat. A hátsó rész eleganciáját növeli az ajtó közepén elnyújtva végig futó ŠKODA felirat. A premier márciusban Genfben lesz.

És hogy kinek köszönhetjük a KAMIQ meghatározó vonalait? Ismerkedjünk meg Antik Mikael Savio-val, aki az itt látható skicceket készítette.

Antti Mikael Savio

Antti Mikael Savio

formatervező

Mennyire fontos manapság a rajzolás a tervezési folyamatban? 

A tervezési folyamat nagyon lényeges része. Minden autótervezés papíron kezdődik, ami a leggyorsabb módja a kommunikációnak. Amikor vázlatot készítünk, egy ötletet vizuális formába öntünk. Már itt eldől, hogy milyen formában jelenítjük a márka jellegzetes jegyet.

Mire van szükség ahhoz, hogy egy vázlat igazán sikeres legyen később?  

Egy világos, és tiszta ötletre, amely ugyanakkor erős érzelmeket kelt, és a formanyelvet új irányba kell mozdítania. Emellett összhangban kell lennie a márka meghatározó dizájnelemeivel, harmonikusnak kell lennie, és az sem árt, ha az arányai rendben vannak. A vázlatnak ösztönöznie kell, vágyat ébresztenie az emberekben a modellel kapcsolatban.

A többi termékkel összehasonlítva miben más az, ha autókat rajzolunk?

Igazából nem látok nagy különbségeket. A vázlatrajzok célja, hogy az alapformát elfogadtassa. Véleményem szerint kevés különbség van az autó vázolása és más dolgok rajzolása között. A vázlat célja az új forma elfogadtatása. Egy új autó vázlatának a lényege, hogy valami váratlan újdonságot hozzon az autótervezés területén, de ugyanezt várják el szinte minden más termék tervezése során is.

Antti Mikael Savio

Mit jelent az Ön számára a rajzolás? 

Olyan, mint a levegőt venni! Ez a legtermészetesebb út számomra, hogy kifejezzem magam.

Az autókat vagy a rajzolást szerettemeg előbb?

Nehéz megmondani. Mindkettőt egyszerre. Már kiskorom óta szeretek rajzolni, és persze autókat is mindig szerettem rajzolni.

Honnan meríti az inspirációt?

Leginkább talán a zenéből és a szép tárgyakból. De néha az olyan egyszerű dolgok, mint egy jó beszélgetés is nagyon inspiráló lehet.

SKODA ENYAQ iV

Már rendelhető új ŠKODA ENYAQ iV!

A napokban indult a sorozatgyártása az új ŠKODA ENYAQ iV-nak, és a mai naptól itthon is rendelhetővé vált. Árak, felszereltségek. 

Tovább olvasom...

Irány a fényezőműhely

Érdekel, hogyan készülnek a Škoda modellek? Ezúttal a fényezőműhelybe invitálunk, ahol egy Škoda Kodiaq karosszériája kap színes fényezést.A fényezőműhelyben az első folyamat a karosszéria zsírtalanítása. Miután ez megtörtént, a karosszéria megkapja az első...

bővebben

Irány a fényezőműhely

Érdekel, hogyan készülnek a Škoda modellek? Ezúttal a fényezőműhelybe invitálunk, ahol egy Škoda Kodiaq karosszériája kap színes fényezést.A fényezőműhelyben az első folyamat a karosszéria zsírtalanítása. Miután ez megtörtént, a karosszéria megkapja az első...

bővebben

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!