Kvasiny-ban már készülnek az új Kodiaq gyártására
A Škoda egyik idén debütáló új modelljeként az új Kodiaq, vagyis a modell második generációja már a rajtvonalon, a startpisztoly eldördülésére vár. Mivel a Škoda továbbra is Kvasinyban fogja gyártani a sikeres SUV-t, a cseh autógyártó már megkezdte a gyártósor átfogó átalakítását. Az első nullszériás új Kodiaq modellek már készülnek, a sorozatgyártás pedig jövőre indul.
„A közelgő második generációs Kodiaq gyártásának előkészületei már javában zajlanak. A Škodára jellemző módon ismét a meglévő infrastruktúrát használjuk, miközben ügyesen integráljuk az új technológiákat. Egy folyamatosan működő összeszerelősor átfogó átalakítása és a munka zavartalanságának biztosítása azonban mind műszakilag, mind logisztikailag rendkívül igényes és kényes feladat. Ugyanakkor sikeresen újraelosztottuk és optimalizáltuk modellgyártásunkat is, így további kapacitásokat tudtunk felszabadítani.”
Az új Kodiaq plug-in hibridként is elérhető lesz – az új modell gyártásának előkészületei már javában folynak. Elődjéhez hasonlóan az új modell is a Kvasiny üzemben készül majd, ugyanazon a gyártósoron, mint a Karoq, a Superb és a Superb iV. Az új generációs Superb 2024 elején gördül majd le, de immár a pozsonyi gyártósorról. Az így felszabaduló kapacitás lehetővé teszi a népszerű Kodiaq és Karoq SUV-k további, évi mintegy 150 000 példányának gyártását.
Az autógyártó közel 12 millió eurót fektet be a gyártósor átalakításába, hogy a jövőbeni igényeket is figyelembe vegye, és már most előkészítik a gyártósort a plug-in hibrid hajtásláncú Kodiaq iV gyártására. A beruházások a meglévő technológiák, például a manipulátorok, az alvázszerelés és a szállítószalagok integrálását, valamint az ablakragasztó felhordására szolgáló robotok átalakítását foglalják magukban. Ezután naponta akár 410 második generációs Kodiaq gördülhet le a szerelőszalagról.
A Kodiaq mint a Škoda SUV-kampány úttörője
A Škoda Auto idén ősszel mutatja be legnagyobb SUV-jának, a Kodiaqnak a második generációját, a piaci bevezetés pedig 2024-ben várható. A modell korszerű és hatékony benzin- és dízelmotorokkal, valamint első ízben plug-in és mild hibrid kivitelben is elérhető lesz. A biztonság, a technológia és a sokoldalúság tekintetében az autógyártó új szintre emeli legnagyobb SUV-ját. Az új Kodiaq-nak minden adottsága meglesz ahhoz, hogy elődje sikertörténetét tovább folytassa.
A 2016. szeptember 1-jei globális premier óta a Škoda több mint 800.000 Kodiaq-ot gyártott csehországi, ukrajnai, kínai, indiai és – 2022 elejéig – oroszországi üzemeiben is. A nagyméretű SUV volt az úttörője a cseh autógyártó sikeres SUV-kampányának. Az opcionálisan hétüléses kivitelben is elérhető, tágas belső teret kínáló Kodiaq bevezette a Škoda lenyűgöző, kristályos formanyelvét a szegmensbe. A nagyméretű SUV lenyűgözte a vásárlókat és a nemzetközi szaklapok újságíróit egyaránt – több mint 40 nemzetközi díj tanúskodik kiemelkedő tulajdonságairól és rendkívüli népszerűségéről a globális piacokon.