fbpx

25 éves az Octavia Combi

Az újkori Škoda Octavia Combi negyedszázados piaci jelenlétét ünnepli. Az immár negyedik generációjánál tartó modell töretlenül népszerű a vásárlók körében, ami előnyös tulajdonságait ismerve, nem véletlen.

A népszerű kombi génjei az 1960-as évekre nyúlnak vissza, de modern története az 1990-es években kezdődött. Az Octavia Combi világpremierje a Genfi Autószalonon volt 1998. március 3-án, pontosan 25 évvel ezelőtt.

Az Octavia a Škoda legkelendőbb modelljévé vált, négy generációjából (1996, 2004, 2012 és 2020) több mint 7,1 millió darab hagyta el a gyárat, amelyből 2,8 millió kombi (1998 és 2022 közötti adatok). De hogyan és miben változott a népszerű praktikus kombi változat az évek során? Mutatjuk!

Octavia Combi – az első generáció

A robusztus és biztonságos Combit (amely bemutatásakor a maximális négy Euro NCAP-csillagot kapta meg) Dirk van Braeckel tervezte Luc Donckerwolke közreműködésével. Érdekesség, hogy utóbbi egyébként Lamborghinik tervezésében is részt vett. A modell a limuzin kivitel után két évvel, 1998-ban mutatkozott be. A Combi 20 literrel nagyobb csomagtartót kapott (548 liter) úgy, mindeközben a külső méretek szinte ugyanazok maradtak, csupán a magassága nőtt 19 milliméterrel.

25 éves az Octavia Combi
25 éves az Octavia Combi

A 2000 szeptemberében végrehajtott modellfrissítés során az autó orr-része átalakult, a fényszórók és a lökhárító dinamikusabb külsőt kölcsönöztek a megújult modellnek. További újdonság volt a lámpatestek műanyag búrája, mely bordázatmentes kivitelű lett. A mérnökök megerősítették a B-oszlopokat és a motortér burkolatát. Az első modern Octavia Combiból több mint 470.000 darab készült. A gyártás végül 2010 novemberében szűnt meg.

25 éves az Octavia Combi

Második generáció

Az Octavia második generációja először a 2004-es Genfi Autószalonon mutatta meg magát a közönségnek. Az első generációhoz képest új motorokat, modernebb technológiát és robusztusabb karosszériát kapott. A masszív hűtőrács trapéz alakot kapott és a lökhárító nem emelkedett ki annyira a karosszériából. 

A visszapillantó tükrökbe integrálták az oldalsó irányjelzőket, és a B-oszlopok kissé vastagabbak lettek. Ugyanebben az évben érkezett meg a Škoda Octavia Combi, amelynek csomagtartója 580 literes volt (a hátsó ülések lehajtásával 1620). Egy összkerékhajtású kivitel (Octavia Combi 4×4) is megjelent, egy évvel a második generáció megjelenése után pedig mindkét karosszériaváltozatban megérkezett a sportos Octavia RS.

2007-ben debütált a Combi Scout változata, fényezetlen műanyag elemekkel a lökhárítókon, és az autó oldalán és küszöbökön. Az Octavia Combi második generációjából közel 900.000 darab gördült le a gyártósorról.

Harmadik generáció

A Škoda Octavia és az Octavia Combi jelenlegi megelőző generációját 2012. december 11-én mutatták be a világnak a Škoda Múzeumban, a sorozatgyártás hat nappal később kezdődött. Külsejét Jozef Kabaň tervezte, aki időtlenül konzervatív, szögletes formákat adott neki. Az autó az új MQB A platformra épült. A csomagtartó a limuzin esetében 590 literes, míg a Combi esetében 610 literes volt.

2017 januárjában a cseh autógyártó Bécsben mutatta be a generáció felfrissített változatát. A legfőbb újdonság az osztott fényszórók voltak, amelyek LED-technikájúak is lehettek. A másik újdonság a prediktív gyalogosvédelmi rendszer volt.

Negyedik generáció

A jelenlegi generáció 2019 novemberében debütált. Ez volt az első olyan generáció, amelynél a Combi változat a limuzin előtt mutatkozott be. A negyedik generációs Octavia a frissített MQB platformra épül, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy immár elektrifikált modell is építhető rá. Éppen ezért az Octavia most először mild hibridként és plug-in hibridként is elérhető.

A belső tér is teljesen megújult, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetve a digitalizációra. A modell tervezését Jozef Kabaň kezdte, de utódja, Oliver Stefani fejezte be.

Octavia Combi felmenők

Az Octavia a népszerű Spartak modell modernizálásával jött létre, és 1959-ben kezdődött meg a gyártása. Az Octavia nagyon hasonlított elődjéhez, a karosszérián gyakorlatilag nem történt változás, eltekintve néhány apró részlettől, mint például az első hűtőrács és a hátsó lámpák. A legtöbb újítás azonban nem az autó külsején volt megtalálható: a modell új műszerfalat és új, tekercsrugókkal ellátott első tengelyt kapott, bár a hátsó tengelyen megmaradtak a laprugók. Az autó korához képest kiváló menettulajdonságait a független kerékfelfüggesztésnek köszönhette.

1960-ban megérkezett a Combi változat, amely hamarosan hatalmas népszerűségre tett szert hazájában és külföldön egyaránt. A gyártás a következő év nyarán kezdődött. A kombi tágas belső teret és lapos aljú csomagtartót kínált, amely 690-től 1050 literig terjedő rakodótérrel rendelkezett. Míg a kétajtós limuzin változat 1964-ig maradt gyártásban, amikor a még ikonikusabb Škoda 1000 MB váltotta fel, a Combit egészen 1971-ig gyártották. Utódaiból hiába készítettek több prototípust kombi karosszériával, azok soha nem kerültek sorozatgyártásba. Így nem volt igazi utódja – egészen addig, amíg tizenhat évvel később meg nem jelent a Forman modell.

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!