Már készül a SPACEBACK utódja Mladá Boleslavban
Gyári források szerint az egyik gyártósoron már a RAPID SPACEBACK utódját szerelik össze Mladá Boleslavban. Persze ha a megjelenés várható dátumától számolunk visszafelé, akkor ebben semmi meglepő nincs, sőt! Így kell történnie.
Az M1-es csarnok
Az M1-es összeszerelő csarnokban, amelyben a ŠKODA RAPID család valamint a SEAT TOLEDO is készül, az egyik gyártósoron már az új modell összeszerelését gyakorolják az ott dolgozók. Nem véletlen az egyes szám, hiszen a jelenlegi RAPID és RAPID SPACEBACK helyett már csak egyetlen, 5 ajtós modell lesz a kínálatban. A limuzintól – vagyis a Rapidtól – búcsút kell vennünk. De nem ez lesz az egyetlen változás. A gyár az egész modellt kicsit feljebb tolja a kínálatban, méretben sokkal nagyobb lesz a jelenlegi SPACEBACK kivitelnél. Ennek megfelelően a név is eltűnik az árlistákról, az utód lehetséges neveként egyre többször hallani a Feliciát.
Marad a sportos karakter
Az új modell a konszern MQB platformjára fog épülni, abból is az A0-ás, tehát a kisautóknak szánt változatra. Mivel azonban ez alap nagyon tág lehetőségeket ad a tervezők kezébe, így az imént említett méretnövekedés könnyen megoldható lesz. Ez növekedés persze nem jelenti azt, hogy ne őriznék meg a jelenlegi modell sportos karakterét. A laposabb orr-résszel, a még sarkosabb fényszórókkal (amelyek LED-esek is lehetnek) és a tető vonalvezetésével még inkább hangsúlyos lesz ez az imázs.
A hátsórész leghangsúlyosabb eleme, a lámpa kialakítása a KAROQ bumerángra hasonlító formájához lesz közel. A hátsó rész újdonsága lesz, hogy – az miként az összes új modellen – ezentúl a ŠKODA feliratot a csomagtartó közepén „széthúzva” láthatjuk majd. A beltérben is sok változás várható, a műszerfal kialakítása sokkal trendibb lesz és hangsúlyosabb szerepet kap a digitalizáció jegyében a központi kijelző.
Bye-bye dízel. Hello CNG!
A motorháztető alatt dízelmotorokat már hiába fogunk keresni, maradnak a turbós benzinesek. Újdonságként várható az 1.5 TSI „gázosított” változata, vagyis egy olyan CNG használatra alkalmas kivitel, amelyet a VISION X-ben már beharangoztak. Bár a gyártási előkészületek már megkezdődtek, a bemutatóra egy kicsit még várni kell. Hiszen még az év vége előtt jön a VISION X szériaváltozata, aminek a piacra lépése 2019 első felében valószínű. Egyébként a RAPID SPACEBACK utódja először tanulmányautó formájában lesz látható a márciusi Genfi Autószalonon, így a szalonokba kerülését az év második felére várhatjuk.
Íme a Škoda Superb Sportline
A Škoda Superb negyedik generációja Sportline változatban is elérhető, amely a hagyományos fekete, sportos dizájnelemekkel és számos különleges felszereltséggel érkezik.A Superb Sportline folytatja a Škoda modellek sportos felszereltségi szintjeinek hagyományát:...
60 másodpercben a megújult KAROQ-ról
Nem véletlen, hogy a ŠKODA KAROQ a cseh autógyártó legkelendőbb SUV-ja. Legújabb változata pedig 60 másodperc alatt téged is szerelembe ejt.Korábbi cikkeinkA ŠKODA KAROQ a kompakt SUV új változata a modell hagyományos erősségeire épít, műszaki újításokkal és...
Remekeltek: a Kodiaq és a Superb is ötcsillagos
A teljesen új Kodiaq és Superb a legjobb minősítést kapták: mindkét modell a maximális öt csillagot kapta a független Euro NCAP töréstesztjén. A Škoda Kodiaq az összes maximális pontszám 84%-át, míg a Škoda Superb az összes maximális pontszám 87%-át érte el. Ezzel az...
A holland nyitás: egy egyszerű szokás, amely életeket menthet meg
Egy egyszerű mozdulat, amellyel akár életet is menthetsz, amikor kiszállsz az autóból. Ez a holland nyitás. Mindössze annyit kell tenned, hogy kiszálláskor az ajtót kicsit másként nyitod, mint megszoktad. Ez a holland nyitás.Vannak olyan mozdulatok, amiket észre sem...