fbpx
SKODA OCTAVIA

Közúti teszten az új ŠKODA OCTAVIA

Idén modellesőt zúdít ránk a ŠKODA. A SCALA, a KAMIQ, a hamarosan érkező frissített SUPERB után a következő új ŠKODA a márka legnépszerűbb modellje, az OCTAVIA lesz. Már közúton tesztelik.

Először fotóztak erősen álcázott tesztautókat az új OCTAVIA kombi kiviteléből. Ez nem véletlen, hiszen az eddig megszokottaktól eltérően először a még nagyobb csomagtérrel rendelkező kombi kivitel mutatkozik be, várhatóan már a nyáron, hiszen Frankfurtban az autószalonon (amely szeptember első napjaiban kezdődik) már élőben is ott lesz a legújabb ŠKODA.

A modellváltással minden eddiginél nagyobb ugrásra készülnek Mladá Boleslavban. A SCALA érkeztével a jelenlegi generáció túl közel került helykínálatban a modellsorban alatta szereplő kompakthoz, így az egyik dolog, amiben változás lesz az a belső helykínálat növekedése. Ez nem feltétlenül jár majd együtt a külső méretek jelentős növekedésével, inkább hasonló lesz mint amit a Fabiánál alkalmaztak. Szélesebb és alacsonyabb kialakításra kell számítani. Ez sportosabb, már-már kupés megjelenést jelent majd, ahogy a fotókon is látszik. Alacsonyabb tetővonal, meredekebben döntött hátsó szélvédő, a SCALA-ról és a KAMIQ-ról ismerős széles, és markáns hűtőrács kialakítás, vékonyabbra húzott – és nem osztott – első fényszórók. Ezek együtt sokkal dinamikusabb megjelenést adnak majd. Ezzel együtt nem kell aggódni a ŠKODA modellek védjegyének számító csomagtér miatt sem, a források alsóhangon 600 literes térről szólnak.

De a nagy változást nem is igazából ezek jelentik majd. Az utastér anyaghasználata minden eddiginél igényesebb lesz, a műszerfal kialakítása pedig a SCALA utasteréből lehet majd ismerős. Itt is megjelenik majd a különálló központi kijelző, akár 9,2 colos méretben. A digitális műszeregység pedig ez eddigi legnagyobb Škodába szerelt lesz, 12,3 colos méretével. Ez egyébként magasabb felszereltségekben széria lesz.

Az új, negyedik generációs OCTAVIA, ahogyan azt már Christian Strube, a ŠKODA technikai fejlesztési igazgatója korábban megerősített, a konszern MQB építőkészletéből készül majd. Ez több lehetőséget is rejt magában. Egyrészről olyan extrafelszerelések is elérhetőek lesz majd, mint például a head-up display, amik eddig nem voltak rendelhetők ŠKODA modellekhez. De ami talán ennél is izgalmasabb, hogy a hajtásláncban megjelenik majd a hibrid technológia, Mild-hybrid és konnektoros hibrid változatban is. Ez utóbbi a SUPERB hasonló kiviteléhez szintén 80 kilométeres tisztán elektromos üzemmódot tud majd.

„Nem fogjuk elhagyni a kisebb motorokat. Mi nem prémium márka vagyunk. Az Octaviát széles vásárlóközönségnek kínáljuk majd, elérhető áron – okos választásként.” Ezt szintén Strube nyilatkozta nemrég.

Christian Strube

Christian Strube

A ŠKODA műszaki fejlesztésért felelős igazgatója

Ezt azt jelenti, hogy a motorkínálat a hibrideken kívül a megszokott módon az 1.0 literes turbósokkal indul majd, lesz 1.5 TSI és lesznek dízelek is, 3 teljesítményfokozatban. Ha Octaviáról van szó, akkor mindig felmerül a kérdés: „És az RS?”. Nos a negyedik generációban várhatóan 261 lóerős lesz a legsportosabb ŠKODA.

A csillagok mai állása szerint, hamarosan gyári forrásból is hallhatunk mindezekről.

Megújult ŠKODA KODIAQ: premier április 13-án

Megújult ŠKODA KODIAQ: premier április 13-án

Már csak alig 10 nap, és április 13-án bemutatkozik a megújult ŠKODA KODIAQ. A legnagyobb változások a modell elején várhatók, de ahogy az már a márkánál lenni szokott, pont annyira frissül csak a KODIAQ, hogy észrevehetően más legyen elődjénél.Korábbi...

bővebben

Tetris a csomagtartóban

Ha ki kellene választanod az egyetlen olyan tulajdonságát a különböző ŠKODA modelleknek, amelyik mindegyikben meghatározó, akkor szinte biztos, hogy a hatalmas csomagtartó lenne az. A Škodák csomagtartója legendás méretű, és ez alól a legújabb, teljesen elektromos...

bővebben

ŠKODA újdonságok 2021-ben

Bár a járványhelyzet nem teszi könnyebbé egyik autógyár életét sem, a fejlesztés nem állhat meg. Ezért most sorra vesszük a ŠKODA újdonságok 2021-ben. Haladjunk az egyszerűség kedvéért időrendben.ŠKODA újdonságok 2021-ben: KODIAQ Facelift A hírek szerint a legnagyobb...

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg másokkal is!