2018 legjava: ezt olvasták a legtöbben
Izgalmas éven vagyunk túl, és még nagyobb izgalmak várnak ránk ebben az évben. De mielőtt beindulnak a dolgos hétköznapok, nézzünk egy kicsit vissza. Ezeket a cikkeket olvasták a legtöbben 2018-ban.
2018-ban is igyekeztünk a legérdekesebb ŠKODA hírekkel szolgálni. Az év elején a legolvasottabb cikk egy interjú volt, amelyet a ŠKODA vezetője, Berhard Maier adott. De ez csak a kezdet volt, hiszen tavaly is izgalmas évünk volt.
Az új modellek érkezése mindig izgalmas, és mindig szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni a legújabb Škodákról. Ez persze érthető, és tavaly sem volt ez másként. Az abszolút favorit tavaly egy tanulmány, illetve annak szériaváltozata, a SCALA volt, amelyről hamarosan mindent részletet bemutatunk oldalainkon. De volt még FABIA, KODIAQ RS illetve KAROQ SCOUT és SPORTLINE premier is.
És persze tavaly is számos pletyka kelt lábra, amelyek mindegyikét imádták az olvasók. És erről is csak a ŠKODA tehet. Hiszen 2019-ben annyi új modell érkezik, hogy csak kapkodjuk majd a fejünket. Hát csoda, ha minden információra ennyire kíváncsiak vagyunk?
A Škoda a Gran Turismo 7 főszereplője lesz
A Fortnite után a Škoda úgy döntött, hogy bővíti jelenlétét a videojátékokban. Ezúttal a Gran Turismo 7-re esett a választás, amely a PlayStation népszerű, 1997 óta futó versenyszimulációs sorozata. A sorozatban már eddig is rengeteg legendás márka és autó szerepelt,...
GO, FABIA GO!
Motorizáltságát és árát tekintve a FABIA GO a negyedik generációs FABIA alapkivitele, felszereltségét tekintve viszont nem. Az ellentmondás oka a magyar ŠKODA importőr által kínált limitált modell. Korábbi cikkeinkRitkán kerül be az autóimportőrök tesztparkjába...
Alexa, feltöltött már a CITIGO?
Ha ŠKODA CITIGOe iV, vagy mondjuk egy konnektoros hibrid SUPERB áll a garázsban, akkor ezentúl az Amazon Alexa használatával távolról elindíthatod vagy leállíthatod a töltésüket, de azt is ellenőrizheted, hogy mekkora a hatótáv éppen, szabályozhatod a légkondit és a...
60 éves az OCTAVIA
Ha megkérünk valakit, hogy mondjon egy ŠKODA modellt, szinte biztos, hogy az Octaviát említi majd. Nem véletlenül, hiszen ez a név összeforrt a márkával. Az első ŠKODA OCTAVIA 1959 januárjában látta meg a napvilágot. Az „Octavia” latinul azt jelenti „nyolcadik”. A...